nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
Boldogtalanok a brit tinik

Boldogtalanok a brit tinik

Egy kutatásból kiderül, hogy egyre több a magát boldogtalannak tartó tizenéves lány Nagy-Britanniában.
NLCafé
f Ajánlom

Nagy-Britanniában már évek óta készítenek egy Jó gyerekkor (Good Childhood Report) című jelentést, amiben 10-15 éves fiatalokat kérdeznek arról, mennyire érzik magukat elégedettnek. A 2013-14-es időszak alatt kapott válaszokból az derült ki, hogy a brit lányok és fiúk átlagosan 14 százaléka mondta magát boldogtalannak, szemben a két évvel ezelőtti 11 százalékkal.

Érdekes, hogy míg 2009-2011 között a megjelenésükért a lányok 30 százaléka aggódott, 2013-14-ben már harmincnégy százalékuk, míg a fiúk aggodalma nem nőtt az évek alatt, húsz százalékon maradt. A kutatók még nem értik, miért nőtt a lányok magukkal való elégedetlensége ekkorát pár év alatt.

A The Children’s Society jelentéséből kiderül az is, hogy a lányok jóval hajlamosabbak sokáig időzni a közösségi oldalakon, ami a mentális egészség romlásának fokozottabb kockázatával függ össze.

A lányok külsejükért aggódását vizsgálta egy csoport a londoni Middlesex Egyetemen is. Tanulmányuk szerint a gyerekek, különösen a lányok, egyre fiatalabb korban kezdenek el aggódni a külsejük miatt, vannak, akik már háromévesen. Mindez táplálkozási problémákhoz és depresszióhoz vezethet a későbbiekben. Úgy vélik a médiában látott képek és a felnőttek beszélgetései a különböző étrendekről negatív testkép kialakulását eredményezhetik a gyerekeknél.

Megosztás Facebookon