nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
“A kisujjából kirázta a Hyppolit, a lakájt” – Nóti Károlyról mesél az unokája

“A kisujjából kirázta a Hyppolit, a lakájt” – Nóti Károlyról mesél az unokája

Gyerekkorában eladta a szomszéd kutyáját, kávéházakban élt, Karinthyékkal bulizott, húzta a határidőket, amíg tudta. Aztán végül a kisujjából kirázta a Hyppolit, a lakájt, a Lepsényt, és még több száz magyar, angol és német forgatókönyvet. Nóti Károly kalandos életéről beszélgettem az unokájával, Nóti-Nagy Attilával.
Szarka Nóra
Szarka Nóra
f Ajánlom

Nagyapám vásott kölyök volt,

nem kellett a szomszédba mennie rosszaságért. Egyszer például eladta a szomszéd kutyáját egy parasztnak, aki épp vásárba igyekezett. A kutya persze hazaszökött, és estére már állt a bál: először a szomszéd kereste a kutyáját, aztán a felháborodott vásárló követelte vissza a pénzét, hiszen a kutya meglépett. Mindezt a nagyapám a padláson fekve, süteményt habzsolva hallgatta végig, és esze ágában sem volt a pénzt visszaadni, vagy előkerülni. 

Az apja eredetileg jogi pályára szánta, és ő el is végezte a jogi fakultást, ám újságíróként kezdett dolgozni, amit a család nem nézett jó szemmel, de erre fittyet hányt. Számtalan újságcikket, tárcát, novellát, sőt verseket is írt, és ezek – bár gyakran melankolikusak voltak – az utolsó versszak végén mind egy nótis csattanóra futottak ki. Gyakran írt színházról is, egy ízben nagyon csúnyán kiosztotta Csortos Gyulát egy szerepe kapcsán, de szerencsére Csortos nem volt haragtartó, mert később a Hyppolit, a lakájban nagyon jó barátok lettek. Az első feleségével mindössze két hónapig élt házasságban, majd elváltak, mert a nagyapám úgy döntött, hogy ez a nő mégsem tetszik neki.”  

Turay Idával és Kiss Manyival: jobbra Nóti Károly
Turay Idával és Kiss Manyival: jobbra Nóti Károly
Nóti Károlynak csupán egyetlen gyereke volt, ő Attila édesanyja, így a nevét senki nem vitte volna tovább, ezért a Nóti unoka úgy döntött, hogy hivatalosan is felveszi a zseniális nagypapa nevét, és főleg íráskor használja. Attila írta a Budapest ostroma című dokumentumfilmet, most éppen a Kádár-korszakról készít filmet, de feltett szándéka, hogy nagyapja, Nóti Károly kalandos életét egy nagyjátékfilmen vászonra vigye. 

Hatalmas szoknyabolond volt, aki éppoly hevesen udvarolt grófnőknek, mint  cselédlányoknak. Ez egyébként nagyon jellemző vonása volt: a társadalom felső tízezre között éppoly jól és biztonságosan mozgott, mint az egyszerű emberek között, bár igazán nem a báltermekben érezte jól magát, hanem a füstös pesti kávéházakban és kiskocsmákban. Talán azért is írják róla gyakran, hogy mesteri korrajzok a társadalomról és az akkori Pestről a bohózatai, színdarabjai.”

Szenvedett a rendszeres munkától,

a szerződések pontjaitól és gyűlölte a határidőket. Otthon azt állította, hogy csak a kávéházban tud írni, az az ő munkahelye. A kávéházban minden reggel letáborozott az első asztalnál, hogy ő legyen a legközelebb a bejárathoz, így minden betérő ismerősre lecsaphatott és egy órácskát szórakoztathatta. És mivel minden vendéget ismert – hiszen minden napját a kávéházban töltötte –, másnap hajnalig jól be tudta osztani a munkanapot. Ha pedig elfogytak a pesti haverok, átment Budára, és Karinthyékkal bulizott.

Vicces, hogy ő volt az egyetlen, akit Bőhm Aranka (Karinthy második felesége) pszichológus karrierje alatt analizált, amin mindig röhögnöm kell, ha olvasok róla, hiszen ismeretlenül is ismerem a nagyapámat, magasról tett ő az analízisre, de egy jó nő kedvéért bármikor bohócot vagy tragikus hőst kreált magából. Egy a lényeg, lumpolás közben egy sort sem írt. Emiatt viszont a körmére égett minden szerződés, és ezen néhány alkalommal úgy próbált segíteni, hogy egy, már létező jelenetben átnevezte a szereplőket és a helyszínt, majd a felturbózott jelenetet eladta újként a legfrissebb megrendelőnek.

Miután azonban az átejtett színigazgatók megfenyegették, hogy egy fillér előlegre ne számítson a jövőben, és örüljön, ha plakátszöveget rendelnek tőle valaha is, szomorúan feladta az átírós projekteket, nekiveselkedett, és megírta a valóban új műveket. Hogy a kávéházi bűnözései mellett hogyan tudta a kisujjából kirázni a Hyppolitot, a Nyitott ablakot, a Lepsényt, a Pampák bikáját, és a több mint száz magyar, német és angol forgatókönyvet, színdarabot és jelenetet, amelyek között volt például egy igazi hollywoodi sikerfilm is, a Top Hat, Fred Astaire-rel és Ginger Rogers-szel, rejtély.”

Aranyköpések sorozata fűződik a nevéhez, ami nem azt jelenti, hogy ezt ő mondta sokszor, hanem ő megírta egy darabban vagy filmben, és onnantól fogva szállóige lett, az emberek szívesen és gyakran használták.

Egy 1915-ös novellájából származik az “alulról szagolja az ibolyát” szólásmondás is, de ő találta ki a “régi motoros vagyok” mondást éppúgy, mint a “Lepsénynél még megvolt”-ot.

Élete egyik utolsó, és talán az egyik legnagyobb  sikersorozata indult meg akkor, amikor Salamon Bélával felújították az egyik korai sikerét, A motor című bohózatot. Akkor még nem is sejtette senki, hogy ez lesz az ötvenes, sőt a hatvanas évek elejének egyik legnépszerűbb műsorszáma. Ennek egyik elhíresült Salamon Bélához kötődő elszólása, a “Lepsénynél még megvóóót…” pedig nemcsak hogy szállóigévé válik, hanem a Kamara Varietében menő műsor főcíme is éveken keresztül, Salamon vendégjátékával. Az előadás-sorozat során több mint 500 alkalommal megy szinte változatlan formában a műsor, amely a kor egyik legnagyobb előadásszámú produkciója közé sorolódik, és bár a népszerűség és a sztárkultusz nem teljesen illendő akkoriban, ez a kirobbanó siker egyértelműen a Nóti bohózatát interpretáló Salamon Béla személyéhez köthető.

Kellér Dezsőt első találkozásuk alkalmával még csak az írásról akarta lebeszélni, de később, hosszú barátságuk alatt sok minden másról is. Nóti ugyanis rendszeresen “új életet kezdett”, és próféta módjára másokat is jó útra kívánt téríteni. Így emlékezett ezekre Kellér Dezső:

– Öregem, hagyd abba a dohányzást, a nikotin a legveszedelmesebb méreg. Végy példát rólam! Tegnap éreztem egy csöpp szédülést, azonnal eltapostam a cigarettát és azóta nem gyújtottam rá. Most kicserélt ember vagyok!

Egy hét múlva persze megint pöfékelt, sőt kétszer annyit szívott, mint előzőleg. Más alkalommal az éjszakázástól óvott.

Olvastam egy tudományos cikket, hogy csupán az éjfél előtti alvás pihentet. Ha későn fekszel le, hiába alszod ki a nyolc órát, másnap tropán ébredsz. Tedd azt, amit én! Mától kezdve legkésőbb tíz órakor ágyban vagyok.

Ezt egy pénteki napon mondta, szombaton hajnali háromkor még a Viktória kávéházban römizett Gombaszögi Ellával.”

Egy alkalommal még arra is rá akarta venni Kellér Dezsőt, hogy hagyja abba a kabarézást. “Ne aprózd el magad, semmi értelme! Ha eszedbe jut egy bohózattéma, az már egy második felvonás. Írsz hozzá egy elsőt meg egy harmadikat, és megvan a háromfelvonásos. Én megfogadtam, hogy ezentúl csak egész estét betöltő színművet írok.” Persze még számtalan kabarédarabot írt, köztük olyan remekeket, mint A csillár, A tigris és a Franklin Benjámin, hogy a legjobbakat soroljuk csak fel. És: mindegyik egyfelvonásos!

Nóti-Nagy Attila

Nagyapám Párizsban és Londonban is dolgozott, de az életéből a berlini korszaka a legkevésbé ismert itthon, pedig azok igazán mozgalmas évek voltak. 1930 és ’33 között élt Berlinben, ami akkoriban Európa kulturális fővárosa volt. Minden feltörekvő fiatal művész oda igyekezett: tanulni, befutni, meggazdagodni. És Berlinben tárt karokkal várták a fiatal művészeket, aki tehetséges volt, hamar gyökeret is eresztett ott. Mivel a nagyapám az Osztrák–Magyar Monarchiában nőtt fel, ezért anyanyelvi szinten beszélt németül, hamar az UFA, a legnagyobb német filmgyár házi szerzője lett.

Elképesztő pénzeket keresett, ma multimilliomosnak mondanánk, és azt a hatalmas vagyont az utolsó fillérig el is költötte, illetve a náci hatalomátvételkor elvesztette. Pompás villában lakott, menő autóval járt, amikor alig néhány száz magánszemély engedhette meg magának ezt a luxust, számtalan cselédje és hatalmas személyzete volt, minden nap elegáns partikat rendezett, folyt a pezsgő patakokban. Ekkortájt még Marlene Diettrichnek is udvarolt, nem tudni, mekkora sikerrel, de egy biztos: nőkben soha nem szenvedett hiányt. Azt szoktam mondani, hogy nem ő falta a nőket, hanem a nők falták őt, ő pedig élt a lehetőséggel.

Egyébként nagyon jó fej volt, rengeteg embernek segített azokban az években: a fiatal magyar művészek közül a legtöbben a pályaudvarról azonnal az ő villájába mentek segítséget, munkát vagy ételt és szállást kérni, ő pedig általában segített is. Nagyapám a náci hatalomátvétel után azonnal hazamenekült Pestre, ahol gyakorlatilag újra kellett kezdenie az életét.  A negyvenes évek elejéig háborítatlanul tudott dolgozni, és újra vagyonos ember, ünnepelt szerző lett, de aztán újra jött egy hullámvölgy.”

Nóti Károly utolsó lakcíme az akkori Tolbuhin körúton volt, a mai Vámház körúton. A háborút ő sem úszta meg, kétszer is internálták, először azért, mert zsidó létére dolgozni – írni – mert, másodszorra a kistarcsai táborba került, amit akkor Auschwitz előszobájának hívtak. Innen csodával határos módon szabadult ki, és a ’44–45-ös ostromot egy Népszínház utcai védett házban, egy barátja lakásában vészelte át.

Egy nővére Auschwitzban halt meg, de ő megúszta. 1945 után a szovjetek málenkij robotra vitték, a kommunista puccs után pedig mellőzött lett, hiszen a diktatúra és szocialista realizmus és a személyi kultusz korszakában nem volt szükség Nóti humorára, és az ízig-vérig polgári látásmódjára.  Annak ellenére sem kapott munkát, hogy sógora, Horváth Márton a kommunista párt főtitkár-helyettese és Révai József után a második számú ideológusa volt.  Az egykor ünnepelt, világhírű szerző szegényen halt meg 1954-ben, szívrohamban.

1956-ban így írt róla Salamon Béla, a népszerű komikus, amikor a magyar hangosfilm huszonöt éves jubileumát ünnepelve díszelőadáson mutatták be újból a Hippolyt, a lakáj című filmet, ám Nóti Károly nevét még csak megemlíteni is elfelejtik, két esztendővel a halála után:

“Kaptak kitüntetést a rendezők, akik rendeztek, a színészek, akik játszottak, a vágók, akik vágtak, a segédrendezők, akik segédrendeztek, a világosítók, akik világosítottak, a díszletezők, akik díszleteztek. Egyszóval mindenki, aki él és jelenleg az országban tartózkodik – írja Salamon Béla nyílt levelében, majd így folytatja. – Csodálkoztam, hogy Nóti Károly nevét nem hozták szóba. Később, mikor az ünnepség fő számát, a Hippolyt, a lakáj című filmet vetítették, megdöbbenve konstatáltam, hogy Nóti Károly nevét a vásznon sem tüntették fel, holott neki más szerepe nem volt a Hippolytban, »csak« annyi, hogy ő írta a filmet.

Majdnem elfelejtettem: még negyven magyar filmet írt. Mindössze. És számos külföldi filmet írt Németországban, amíg hagyták írni, de azután a »háborús események következtében« megszökött a hitleri Németországból. Nekem semmi részem, vagy mondjuk nagyon kevés részem volt a magyar filmgyártás sikereiben az elmúlt huszonöt évben. (72 éves vagyok, van időm még.) De sok közöm volt Nóti Károlyhoz, aki házi szerzőm volt, és akinek nagyon sokat köszönhettem. Most sincs meg a neve? Pedig: »Lepsénynél még megvolt!«”

 Még több a témában az NLCafén:

Megosztás Facebookon