Aktuális

Előzetesbe kerülhet a taxis ámokfutó

Az ügyészség a taxis előzetes letartóztatását közúti veszélyeztetés bűntette, valamint kábítószer-birtoklás miatt indítványozta...

Az ügyészség indítványozza, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba azt a taxist, akit kedd délelőtt vettek üldözőbe a rendőrök, írja közleményében a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség.

Budapesten a Diószeghy Sámuel utcában akarták igazoltatni a rendőrök, mert gyanúsan viselkedett. A férfi a rendőröket meglátva menekülni kezdett a Petőfi hídon át, majd a budai alsó rakparton száguldás közben több autót is megrongált végül a szalagkorlátnak ütközött, és kigyulladt a taxija. A rendőrök mentették ki a kocsiból.

Az ügyészség a gyanúsított előzetes letartóztatását közúti veszélyeztetés bűntettének, valamint csekély mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklás vétségének megalapozott gyanúja miatt indítványozta. A vádhatóság közleményéből az is kiderül, hogy ez nem az első kihágása volt a taxisnak: többszörösen büntetett előéletű, több másik ügy miatt is büntetőeljárás folyik ellene, ráadásul korábban felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

Az előzetes letartóztatást azért tartják indokoltnak, mert fennáll a bűnismétlés veszélye, vagy ismét megpróbál megszökni.
Előzetesbe kerülhet a taxis ámokfutó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top