Aktuális

6,2-es erősségű földrengés volt Olaszországban – fotók

Súlyos károkat okozott a szerda hajnali olaszországi földrengés az ország középső részén lévő Amatrice városában, a feltételezhető áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés.

Sergio Pirozzi, a rengéstől sújtott Amatrice polgármestere a SkyTg24 hírtelevíziónak  sírva mondta el, hogy a város fele “nincsen többé”. Azonnali segítséget kért az épületek romjai alatt levő emberek kimentésére. A város központi sétálóutcája megsemmisült. Tűzoltókra és helikopterekre van szükség. Az Appenninekben levő település nehezen megközelíthető a bevezető utak omlása miatt is.

Fabrizio Curcio, az olasz polgári védelem vezetője “jelentősnek” nevezte a Közép-Olaszországot hajnalban, 3.38-kor megrázó, 6,2-es erősségű földrengést, amelynek epicentruma a földtani jelentések szerint Accumoli közelében volt.

A földrengést Rómától Nápolyig megérezték, a fővárosban is többen az utcákra menekültek a házakból, de olasz hírügynökségi jelentések szerint a rengés a Rómától északra fekvő Rieti városát is érintette, és Marche tartományban is károk keletkeztek.

Egy órával később, hajnali fél öt után nem sokkal egy újabb, 5,4-es rengés Norcia és Castellucci városát érintette.

Matteo Renzi miniszterelnök szóvivője Twitter-fiókjában azt közölte, hogy a kormány felvette a kapcsolatot a polgári védelmi hatóságokkal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top