Aktuális

Iskolakezdés: “Különórára költünk, nem több ezer forintos füzetekre”

Kinek öröm, kinek szomorúság, mindenesetre szeptember elsején startol a 2016/2017-es tanév. Kicsinek és nagynak ez egyaránt munkával jár, a szülőknek pedig nem kis költséggel. Már aki ki tudja fizetni az iskolakezdést…

Kedves szülő, lehet festeni

A lányom ötödikes, a kisfiam pedig most megy első osztályba. Amikor Dorka volt elsős, a komplett osztályt kifestettük, ablakokat mázoltunk, hogy rendes teremben kezdhessék a sulit a gyerekek. Most iskolát váltottunk, hiszen a lányom mellett már a fiam is általános iskolás lett, és egy költözés miatt közelebb akartam hozni őket a lakásunkhoz. Ez azt jelenti, hogy idén két tantermet festettünk ki. Megfigyeltem, hogy a szülők elsős, azaz kezdeti lelkesedése jóval alábbhagy ötödikre. A fiam osztályának csoportjában egyre-másra írogatnak a szülők, folyton tenni akarnak valamit, de a felső tagozatra csökken a munkakedv. Érthető módon, én is nagyon unom már, hogy a horror tankönyv- és tanszerárak mellett még a suliban is vannak pluszkiadások, mint festék, papír stb. Felmerült már az is, hogy az összes mosdót fel kéne újítani az iskolában, de szerintem ez végképp nem a mi dolgunk “ – meséli egy anyuka az NLCafénak.

Kiadások, ingyenmunka és van, akinek ceruzája sincs- jön a suli

A hátrányos helyzetű családok nem tudják kifizetni a legszükségesebb dolgokat sem

A legtöbb mélyszegénységben élő gyereknek egyáltalán nincs ceruzája, tolla, radírja, de még iskolatáskája sem. Ha nem kapnak valamilyen adományból tanszereket, akkor nem is lesz egészen év végéig. Hogy mit kell gyűjteni nekik? Mindent, hiszen nincs semmijük. Nehéz az embereket mozgósítani nyár végén, mert vagy a nyaralással, vagy a saját gyerekeikkel vannak elfoglalva, de arra azért felhívják a civil szervezetek a figyelmet, hogy semmit sem szabad kidobni, mert másnak még jól jöhet. A jó állapotú iskolatáskák, a tolltartók, a ceruzák mind-mind örömet okoznak majd egy olyan gyereknek, akinek nem futja ilyesmire, hiszen örül, ha jóllakik. A tornaruha, fehér zokni, tornacipő is hiánycikk, ha valaki esetleg venne, vagy ajándékozna ilyet, akkor sok szervezet van, akik eljuttatják a rászorulóknak.

“Az Igazgyöngy Alapítvány a szülőkön keresztül szervezi meg az iskolaszerek gyűjtését” – mondta L. Ritók Nóra, az alapítvány vezetője. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy valaki felvállalja, hogy szól az osztályban, hogy aki biztosan új táskát, tolltartót vesz szeptemberre a gyerekének, az adja le, a még használható iskolaszerekkel együtt, hogy azoknak is legyen, akiknek a beiskolázás szűkre szabott. “Augusztus elejétől már kapunk ilyen csomagokat, vagy lehozzák, vagy leteszik a gyűjtőpontokon azok, akik nekünk szánják, és onnan elhozzuk”nyilatkozta L. Ritók Nóra.

Kiadások, ingyenmunka és van, akinek ceruzája sincs- jön a suli

Szervez tanszergyűjtést a Magyar Református Szeretetszolgálat, ők használt, de még jó állapotban levő iskolatáskákat és új taneszközöket is várnak. Országosan 21 gyűjtőponton fogadják az adományokat, augusztus utolsó hétvégéjén pedig több bevásárlóközpontba is kitelepülnek. Aki nem tudja személyesen átadni adományát, az online is támogathatja a szeretetszolgálat tanévkezdési programját. Ezeknek a gyerekeknek sokkal rosszabbak az esélyei az iskolában, az életben, és ha még eszközeik sincsenek a tanuláshoz, akkor az egyetlen kitörési lehetőségük szűnik meg.

A legtöbb szülő spórol a szeptemberre

Két általános iskolás gyerekem van, mindketten felsősök. A lányom hatodik osztályba, a fiam nyolcadikba megy. Nálunk soha nem volt rongyrázás: mindketten elsőtől negyedik végéig hordták az iskolatáskájukat, felsőre kaptak másikat, és azt nyolcadik végéig szeretném, ha használnák. Az alsós táskájuk szép állapotban megvan, azzal szoktak kirándulni menni. Tolltartóval ugyanez a helyzet, viszont az négy év alatt teljesen elhasználódik. Mi a szótárfüzeteket nem cseréljük, csak akkor, ha betelt, mert így legalább vissza lehet lapozni benne a tanult szavakhoz. A tankönyveknél és a füzeteknél nincs mese, meg kell venni, de én mindig a legolcsóbb füzeteket veszem nekik, amit szépen bekötünk, és remekül lehet írni bele. Tornaórára pedig vagy egy kicsit használt edzőcipő megy, vagy egy klasszik, 500-1000 forintért kapható tornacipő. Felesleges dolgokra nem pazarolok pénzt, nekem az sokkal fontosabb, hogy jusson különórára is, mint hogy több ezer forintos füzetekkel parádézzanak a suliban” – mondta egy rutinos anyuka az NLCafénak.

Kiadások, ingyenmunka és van, akinek ceruzája sincs- jön a suli

Eddig nincs fennakadás a tankönyvekkel

Augusztus végéig kell megérkeznie a tankönyveknek az iskolába, eddig úgy tűnik, minden zökkenőmentesen halad. Több tankerületnél érdeklődtünk, de nem jelezték azt, hogy baj lenne, igaz tavaly is csak szeptemberben derült ki, mi hiányzik a csomagokból, és mi az, ami használhatatlan az új tankönyvek közül.

Az alsósok idén az összes tankönyvet ingyen kapják, az ötödik évfolyamosok közül pedig az alábbi esetekben ingyenes a tankönyv:

  • a tartósan beteg vagy fogyatékos tanulók (erről szakorvosi igazolás szükséges, vagy a magasabb családi pótlék folyósításáról szóló igazolás);
  • három- vagy többgyermekes családban élő gyermekek (ehhez családonként 1 példányban kell leadni a nyilatkozatot az eltartott gyermekekről, és a családi pótlék folyósításáról szóló igazolás is szükséges);
  • rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő tanulók (az erről szóló határozat másolata szükséges). Ez utóbbi kedvezményt a lakóhely szerinti önkormányzatnál lehet igényelni (ott adnak tájékoztatást, milyen iratokat szükséges hozzá benyújtani).

Egy átlagos tankönyvcsomag 7000 forinttól kezdődik, és akár 15 000-20 000 forintba is kerülhet, középiskolában inkább 30 ezer forintig emelkedhet. A diákok 2/3-a térítésmentesen kapja a tankönyveket, de azoknak, akik nem jogosultak az ingyenes tankönyvcsomagra, szeptember 15-ig kell kiegyenlíteniük a számlát. Ezt csekken tehetik meg a szülők, és idén a készpénz mellett a bankkártyát és az iskolakezdési utalványokat is elfogadják. Idén először vezették be a KELLO internetes rendszerén belül az úgynevezett szülői felületet, ahol az online bankkártyás fizetésre is van mód.

 Itt olvashatsz még többet az iskolakezdésről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top