A zöld csipkés monstrum titkos élete – Hetven éve született újjá a Szabadság híd

Jellegzetes zöld színével meghatározó, emblematikus arculati eleme a Dunával keresztülszelt fővárosunknak, most, a villamospálya felújítása miatti lezárásának fiatalok örülnek, akik egykettőre random piknikhellyé alakították a Szabadság hidat, esténként igazi szabadtéri dzsemborinak ad teret a patinás monstrum. Ennek az állapotnak valószínűleg örülne az öreg vasszerkezet, ha tudna, hiszen a Szabadság híd története korántsem volt mindig ilyen békés és nyugodt.

Az aranykor hídja

A 19. század utolsó évtizedében nyüzsgő élet zajlott Budapesten. Jólét volt és biztonság, a magyar főváros sok tekintetben diktálta a tempót Európában, hiszen olyan rohamléptekkel fejlődött, amit Párizs és London is irigykedve figyelt. A monarchia stabilitása, a szellemi élet szárnyalása és az egyre műveltebb és világlátottabb nemesség a közjót szívügyének tartó mecénássá való “evolúciós ugrása” lehetővé tette, hogy a közelgő millenniumi ünnepségekre számos közintézmény, kulturális és tudományos létesítmény épüljön fel a kor legnívósabb építészeti technológiáival.

Igaz ugyan, hogy egy évet csúszott a nagy, ezeréves évforduló ünneplése, ugyanis a honfoglalás 895-ben zajlott, ám mivel a tervezett építkezések nem készültek el időre, simán eltolták egy évvel a világraszóló bulit. 1896-ra azonban a merész elképzelések többsége megvalósult, így októberre elkészült az új híd is, amit a király tiszteletére Ferenc József híddá kereszteltek.

A híd építése 1895-ben (Fotó: Timelord – utazások az időben)

Törvénybe vésve

Noha a fejlődő főváros infrastruktúrája szinte megkövetelte egy újabb dunai átkelő építését, azért abban a korban is a pénz, az üzlet, az érdekek mozgattak minden beruházást. Bár a Lánchíd, a Margit híd és a vasúti összekötő kevésnek bizonyult az egyre terjeszkedő város számára, nem akadt, aki finanszírozta volna az újabb híd építését. Szerencsére a bő évtizeddel azelőtt a közügyeket markukban tartó nemesek előrelátóak voltak, és 1885-ben alkottak egy törvényt, amely kimondta, amennyiben a budapesti hídvámokból befolyó összeg meghaladja az évi 650 000 forintot, új hidat kell építeni. Rá öt évre, 1890-ben lépte át az összeg az előírt határt, így – mivel akkoriban még súlya volt a törvényeknek – tervpályázatot írtak ki nem is egy, hanem rögtön két új Duna-híd megvalósítására. A Fővám térre és az Eskü térre, mai nevén Március 15. térre képzelték az újdonságokat.

Fázisok, 1896 (Fotó: Timelord – utazások az időben)

Légnyomás és villamosság

Messze földről tolongtak a mérnökök a felhívásra, Budapesten építkezni nagy presztízsnek számított akkoriban. Olasz, osztrák, amerikai, német, francia, belga, holland, orosz és algériai szakemberek összesen 74 tervet nyújtottak be, közülük huszonegyet a Fővám térre. Végül egy magyar mérnök, Feketeházy János nagy ívű elképzelése lett a befutó, aki Gálik István és Beke József közreműködésével készítette el a kiviteli terveket is. A kapuzatok káprázatos megoldásaiért bizonyos Nagy Virgil dicsérendő.

A híd építését 1894-ben kezdték el, légnyomásos módszerrel alakították ki az alapjait a Dunában. A következő év decemberére el is készültek az alappillérek és a hídfők. A vasszerkezetet a Magyar Királyi Államvasutak Gépgyára szállította, 1896 augusztusára lettek kész a roppant munkával. Végül egészen parádés tempóval végzett építkezés után, 1896. október 4-én átadták a hidat a nagyközönségnek. A 19. század végén a Ferenc József híd igen korszerűnek számított, hiszen villamosvágánnyal és elektromos világítással szerelték fel.

A Ferenc József-híd budai hídfője 1928-ban (Fotó: Fortepan)

A jeges Dunában

Budapest új ékessége csupán néhány évtizedig élvezhette a városi népség csodáló pillantásait, hiszen az aranykornak hamarosan vége lett, és két világháború ínsége és borzalma telepedett a világra.

1945-ben a visszavonuló német csapatok elkeseredett, házról házra zajló, véres és értelmetlen csatát vívtak a fővárosban, és a hadi logika alapvetéseinek megfelelve gyakorlatilag valamennyi hidat felrobbantották maguk mögött. Nem kerülhette el sorsát a Ferenc József híd sem, középrésze január 16-án omlott a jeges folyóba. A parti nyílásokat áthidaló szerkezetek megrongálódtak ugyan, ám a helyükön maradtak. A háború után azonnal megkezdték a stratégiailag fontos hidak felújítását, ám a világégés sújtotta, nyersanyag- és pénzhiánnyal küszködő fővárosban ez nem ment gyorsan.

A lerombolt híd Budáról nézve (Fotó: Fortepan)

A Fővám téri híd Dunába lőtt pályatestének helyére pontonhidat feszítettek ki, elsőként összekötve Pestet és Budát. Ez majdnem egy évig, egészen pontosan 1946. január 10-ig jó szolgálatot tett a szétlőtt városban, ám akkor elsodorta a jeges áradat, és a darabjai végül Lágymányosnál értek partot. A híd felújítása éppen ezért erőltetett menetben, még azon a tavaszon megkezdődött, Sávoly Pál tervei alapján láttak munkához. Az eredeti, 1894-es rajzok szerint gyártották újra a sérült és megsemmisült elemeket, amiket úszódaruk emeltek a helyükre. Végül 1946. augusztus 20-án újra felavatták az elkészült hidat, azonban már nem Ferenc József, illetve Fővám téri néven, hanem Szabadság hídra keresztelve. A szerkezet szinte régi pompájában feszült a folyó fölött, ám a nagy sietségben azért néhány eleme, például a korábban cirádás korlátai egyszerűsödtek. Előkelő zöld színét sem sikerült visszaállítani, ugyanis kizárólag szürke festék állt rendelkezésre ekkora mennyiségben az ínséges időkben, így a Szabadság híd a következő, 1984-es felújításáig bizony szürke volt.

Pontonhíd a pályatest helyén 1945-ben (Fotó: Fortepan)

A császár szegecse

Masszívan tartja magát a legenda, miszerint a híd építése végén az utolsó, ezüstből készített szegecset maga Ferenc József császár illesztette be mintegy jelképesen a szerkezetbe. Ez olyan masszívan sikerült, hogy a szegecs túlélte a ’45-ös hídrobbantást is. Az 1956-os forradalomban azonban nyoma veszett, de hogy ne derüljön ki, egy hamisítványt tettek a helyére. Valaki azonban ezt is ellopta, ami már kiderült, így egy pót-pótszegecs behelyezésére is szükség volt. Ennek helyét azonban már nem árulták el, mert attól féltek, hogy ugyancsak lába kél. Így most itt állunk egy legendával a császár szegecséről, ami nem az, és azt sem tudjuk, hol van a hídszerkezetben. Ez azonban a napjainkban vidáman piknikező fiatalokat minden bizonnyal egyáltalán nem zavarja. 

Piknik a hídon (Fotó: Leéb Ádám)

Még több cikk augusztus 20-ról az NLCafén:

• Augusztus 20.: mindent a budapesti tűzijátékról
• Agyonbiztosítják augusztus 20-át
• Dugig lesznek a szállodák az augusztus 20-ai hétvégén