nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
Rasszizmussal vádolják Nagy Ferót Romániában

Rasszizmussal vádolják Nagy Ferót Romániában

Rasszizmussal és antiszemitizmussal vádolják Nagy Ferót Romániában. Zenekarával, a Beatricével kedden Kolozsvárt koncertezett, és a 20. század című számuk szövege miatt indítottak vizsgálatot ellenük.
MTI/NLCafé
f Ajánlom

Nagy Feró és a Beatrice kedden este adott koncertet az erdélyi Kolozsvári Magyar Napok keretében. A 20. század című szám alatt archív videofelvételeket játszottak a kivetítőn, amelyen többek között Sztálin és Hitler is látható volt. A koncertről a román közszolgálati televízió is beszámolt “vitatottnak és revizionistának” nevezve a magyar zenekart.

A román rendőrség hivatalból indított eljárást Nagy Feró ellen, amelynek során ügyész és rendőr vizsgálja, hogy a koncerten elhangzottak kimerítik-e a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő jelképek használatát, valamint a háborús bűnösök emlékének ápolását tiltó, 2002/31-es számú sürgősségi kormányrendeletben megállapított bűncselekményeket.

Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője úgy tudja, a román közszolgálati televízió célzatos, egyoldalú tudósításban számolt be a keddi koncertről, egyértelműen “kiforgatták” a rockdal üzenetét. Időközben levélben kértek helyreigazítást a román köztelevízió és az audiovizuális tanács vezetőségétől.

A román közszolgálati televízió tudósítását megfejelte egy egészen más koncertrészlet bevágásával is, amelyben Nagy Feró azt énekelte: “csak azért is lesz, Kolozsvár ismét magyar város lesz”. Ez a szám el sem hangzott a keddi koncerten. A rendezvény szervezője meghökkentőnek nevezte a vádakat, hiszen Nagy Feró és a Beatrice legalább tízszer koncertezik Erdélyben minden évben, és korábban soha nem vádolták őket hasonlóval.

Gergely Balázs ugyanakkor nem bánja a hatósági vizsgálatot, bízik annyira a román rendőrségben és igazságszolgáltatásban, hogy legalább ők tisztázni fogják az ügyet.

A Kolozsvári Magyar Napokat hét éve szervezik meg, mára Erdély egyik legnagyobb nyári fesztiváljává nőtt.

A 20. század szövege miatt indítottak Nagy Feró ellen vizsgálatot Romániában

 

Megosztás Facebookon