Aktuális

Olimpia, 2016: botrányos körülmények fogadták a sportolókat

Olyan szörnyű körülmények fogadták a görög sportolókat az olimpiai faluban, hogy a becuccolás helyett azonnal egy másik épületbe költöztek be. Ők még mindig jobban jártak, mint a japánok, akiknek gázömléssel kellett megbirkózniuk.

A görög sportolók és sportvezetők épp csak megérkeztek Rióba, máris költözködniük kellett. Az olimpiai faluban olyan szörnyű körülmények fogadták őket, hogy inkább áthurcolkodtak egy másik épületbe.

Igazak az olimpiai körülményekről szóló hírek

A brazilok felkészületlenségéről szóló nemzetközi sajtótudósítások, úgy tűnik, csöppet sem túlzóak. A görög csapat is arra panaszkodott, ilyen pocsék körülmények soha egyetlen olimpiai helyszínen nem fogadták őket. Négy éve Londonban, azt megelőzően Pekingben és a 2004-es athéni olimpián is megfelelő volt a sportolók szállása, Rióban ugyanakkor minősíthetetlen.

Kívülről a szállás valóban úgy tűnik, mintha egy ékszerdobozba lépnének. Belül viszont akkora a káosz, mintha építési területet hagytak volna maguk után a kivitelezők. A vízvezetékrendszer nem működik, mindenütt ereszt a hálózat. A fürdőszobákban még tükör sincs. És mindez még rózsás a japánok helyzetéhez képest, akiknek gázömléssel kellett megbirkózniuk.

Olimpia 2016: botrányos körülmények fogadták a sportolókat

Mindent vittek az olimpiai faluból

A brazil rendezők ígérik, minden problémával megbirkóznak. Ugyanakkor ezzel az ígérettel kapcsolatban sokaknak igencsak kételyeik támadtak. A munkások ugyanis szó szerint csapot-papot hagyva távoztak az olimpiai faluból, miután már hosszabb ideje nem kaptak fizetést. Néhányan azzal kompenzálták a bérkiesést, hogy mindent vittek, ami a kezük ügyébe került.

A görög vízilabdacsapatnak mindezeken túl még azzal a felfoghatatlan problémával is meg kellett küzdenie, hogy a rendelkezésükre bocsátott autóbusz vezetőjének fogalma sem volt az edzőközpontba vezető útvonalról. A blama miatt az edzésüket is ki kellett hagyniuk – írja a Napi.hu.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top