Aktuális

Az állásodba kerülhet, ha kendőt viselsz

Egy muzulmán vallású nőt Ausztriában kirúgtak a munkahelyéről azért, mert az arcát is eltakaró kendőt akart viselni. A bírósághoz fordult.

A muszlim nő korábban is a vallási előírásoknak megfelelő fejkendőben dolgozott, amit a munkahelyén nem néztek jó szemmel. Állítása szerint a főnöke többször is diszkriminatív megjegyzéseket tett az öltözködésére. Mikor aztán bejelentette, hogy olyan kendőt akar hordani, ami az arcát is elfedi, elbocsátották.

A nő perre vitte az ügyet, a bíróság pedig már első körben elismerte, hogy valószínűleg diszkrimináció történt, ám az ügyben nem akartak dönteni, további pontosítás végett inkább továbbküldték azt a Legfelsőbb Bíróságnak.

A Legfelsőbb Bíróság szintén arra jutott, hogy a nőt diszkrimináció érte, amit tovább súlyosbítottak a főnöke megjegyzései. Ugyanakkor azt is kimondták, hogy a munkáltató megtilthatja az arcot is elfedő kendő viselését, ha az akadályozza a munkatársakkal, illetve az ügyfelekkel való kommunikációt. Határozatukban úgy fogalmaztak: a fedetlen arc az egyik vitathatatlan, alapvető kommunikációs szabály Ausztriában. Mivel pedig a nő ezt a szabályt makacsul megtagadta, nem volt diszkriminatív lépés, hogy elbocsátották a munkahelyéről.

A nőnek ugyanakkor 1200 eurós kártérítést ítéltek meg, igaz, ő 7000 eurót akart kapni.

(The Local)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top