Aktuális

Magyar prostituáltakat futtatott Németországban, így fogták el – videó

A férfi még azt is megszervezte, hogy a Németországban dolgozó magyar prostituáltak ne az ő nevére utalják át a pénzt. Így is elfogták.

Á. Imre  Hajdú-Bihar megyéből a németországi Bremerhavenbe vitt ki több, 24-25 éves lányt, ahol megszervezte, hogy egy helyi bordélyházban dolgozzanak.

A szexuális szolgáltatásáért  kapott pénzzel a lányoknak rendszeresen el kellett számolniuk futtatójukkal, akinek folyamatosan átutalták a bevétel nagyobb részét. Á. Imre úgy akart láthatatlan maradni az ügyben, hogy a pénzt nem az ő nevére utalták el a nők, hanem mindig más férfiaknak, akik azt később felvették és átadták a gyanúsítottnak. Június 8-án a Hajdú-Bihar megyei nyomozók a helyi rendőrökkel közösen többeket is előállítottak közülük, s ők a kihallgatáson elmondták, hogyan jutott hozzá Á. Imre a pénzhez.

Ezt követően a TEK Nyíradonyban elfogta Á. Imrét. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amit a Debreceni Járásbíróság el is rendelt.

Forrás: Police.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top