Aktuális

A háremhívő és a shoppingkirálynő – first ladyk, akik erősen megosztották a népüket

First ladyt nem választunk, csak együtt járnak az elnökkel, akit viszont igen. Akadnak köztük olyanok, akik aztán felnőnek a feladathoz, de olyanok is, akik nagyon nem. A legtöbb esetben egy rossz elnökkel rossz first lady jár, a zsák megtalálja a foltját. Az alábbi négy hölgy vélhetően nem fog szerepelni a "minden idők legnépszerűbb first ladyjei" listák élén, de még a népszerű first lady-aspiránsok között sem.

Emine Erdogan (Törökország)

Visszasírja az Ottomán Birodalom háremeit

Lehet egy nő bármilyen sikeres a szakmájában, tudhat magáénak fényes karriert, ha nincs gyereke, akkor hiányos az élete, értéktelenebb – mondta a minap Recep Tayyip Erdogan török elnök. Ami azt illeti, nem áll távol ettől a felfogástól felesége világnézete sem. Emine Erdogan szerint “az ottomán korszak háremei igazából művelődési központok voltak, amik felkészítették a nőket az életre.” Ez a kijelentés március elején hagyta el Törökország első asszonyának száját.

A háremhívő és a shoppingkirálynő - first ladyk, aki erősen megosztották a népüket

Ezután azt fejtegette, hogy a háremek valójában iskolákként működtek, melyek keretében a nők megtanulták, hogyan kell jótékonykodni. A hölgy ezenkívül lelkesen asszisztált a férje nőnapon előadott gondolatához is, miszerint a nőknek elsősorban anyáknak kell lenniük, ráadásul ő is úgy tartja, hogy a férfiak és nők nem lehetnek egyenlők. Ellenzi az abortuszt, és bár köztudott tény, hogy nagyjából a török nők fele lesz családon belüli erőszak áldozata az élete során, esze ágában sincs tenni ellene. Amikor épp nem a nőtársait ostorozza, akkor többnyire a nagybani költekezéssel van elfoglalva. Az elnöki palota luxusáról legendák keringenek, és az is bekerült a hírekbe, amikor Belgiumban egy komplett áruházat záratott le, csak hogy nyugodtan vásárolgathasson, illetéktelenek jelenléte nélkül.

Imelda Marcos (Fülöp-szigetek)

A shoppingkirálynő

Mit gondoljunk egy olyan nőről, aki visszafordulásra kényszerít egy repülőgépet csak azért, mert elfelejtett sajtot venni Rómában? Ferdinand Marcos elnök felesége 1965-től 1986-ig volt az ország első asszonya, és ez idő alatt az a legenda járta róla, hogy egyetlen cipőjét sem vette fel egy alkalomnál többször. Még ha ez nem is volt igaz, az kétségtelen, hogy Imelda híres volt az elképesztő cipő- és ékszergyűjteményéről, és csak híres tervezők által készített lábbeliket hordott, melyek azóta egy múzeum kiállítási darabjait képezik.

A háremhívő és a shoppingkirálynő - first ladyk, aki erősen megosztották a népüket

Nemrég újra bekerült a hírekbe, amikor kiderült, hogy a családi, azóta elkobzott ékszerdobozban egy önmagában ötmillió dollár értékű rózsaszín gyémánt is ott figyelt, felhívva a figyelmet a párocska elképesztően korrupt és pazarló életmódjára. Imelda imádott a társaság középpontjában lenni és híres emberek közt páváskodni.

Állítólag a spanyol diktátor, Franco halálát például alig győzte kivárni, mert az volt a vágya, hogy Madridba repülhessen a temetésére, és megmutathassa magát az új ruhájában és ékszereiben. Hatalmuk csúcsán a férjével nagyjából tízmilliárd dollár értékű vagyonnal – készpénz, ékszerek, művészeti tárgyak formájában – rendelkeztek, és New Yorkban például több toronyház is a tulajdonukat képezte. Bár Imeldát korrupcióért tizenkét év börtönre ítélték, a politikai ügyeskedésének hála ezt nem kellett letöltenie, sőt még ma, 86 évesen is mesésen gazdagon él (vagyona egy részét offshore cégeken keresztül sikerült kimentenie az elkobzás elől), ráadásul a fia komoly esélyes arra, hogy komoly tényezővé váljon a helyi politikában.

Nancy Reagan (Egyesült Államok)

Egy asztrológusra bízta az elnök politikáját

Nancy Reagan nemrég távozott közülünk, és ilyenkor hajlamosak vagyunk csak a szépre emlékezni – például arra, milyen sokat tett az Alzheimer-kór elleni küzdelemben, vagy arra, hogy megváltoztatta a first ladyk szerepét az amerikai politikában, amit tényleg el kell ismerni. Érdemei ellenére azonban first ladyként meglehetősen megosztó személyiség volt. Sokak szerint afféle Lady Macbethként állt Ronald minden egyes döntése mögött, és ha valamire nem adta áldását, addig a férje nem volt hajlandó meghozni a döntést. Az egyik legvitatottabb lépése azonban az volt, hogy egy általa a hetvenes években megismert tévés asztrológussal beszélte meg a férje tárgyalásait, aki a tervezett napokat ajánlott, semleges vagy az elkerülendő jelzőkkel látta el.

A háremhívő és a shoppingkirálynő - first ladyk, aki erősen megosztották a népüket

Ha egy találka időpontja az utóbbi kategóriába került, Nancy biztosan elhalasztotta a dolgot. Sokan kritizálták pazarló hozzáállásáért – a fehér házi szobákat több százezer dollárért újíttatta fel –, valamint azért, hogy rendszeresen fogadott el értékes ajándékokat különféle neves divattervezőktől, ami ellenkezett a Fehér Ház szabályaival. Ilyenkor azzal védekezett, hogy jótékony céllal fogja elajándékozni őket, de az esetek többségében még évekkel később is a birtokában voltak. Állítólag ő beszélte rá a férjét, miután a nyolcvanas évek elején merényletet kíséreltek meg ellene, hogy a bőröndjében mindig hordjon egy pisztolyt magával, ami elég nevetséges a világ legvédettebb emberétől. Persze a tanácsot egy olyan asszonytól kapta, aki az éjjeliszekrénye fiókjában maga is egy pisztolyt tartott, mielőtt first ladyvé avanzsált. A legvadabb pletyka vele kapcsolatban az egyik életrajzi könyvben jelent meg, miszerint Frank Sinatra a szeretője volt. A pletykára Reagan asszony nem reagált.

Melania Trump (Egyesült Államok)

Szex 10 000 méteren

Összeállításunk kakukktojása ő, ugyanis az esetében még nem egy first ladyről, hanem egy erős first lady-aspiránsról beszélünk, ugyanis a férje, Donald Trump képviseli majd a republikánusokat a következő amerikai elnökválasztáson várhatóan a demokrata Hillary Clintonnal szemben. Melania Trump már csak azért is szokatlan színfolt lenne a first ladyk palettáján, mert nem az USA-ban született, ráadásul bár tökéletesen, de máig erős akcentussal beszéli az angolt. A szlovén születésű (eredetileg Knavs néven született, amit később Knaussra változtatott) nő szupermodellként kereste a kenyerét, amikor egy divatos partin megismerkedett az épp a válásán túleső Donalddal.

A háremhívő és a shoppingkirálynő - first ladyk, aki erősen megosztották a népüket

Ők ketten sok szempontból tűz és víz (a férje extrovertált, ő pedig inkább otthonülős, csendes típus), ám valamiben mindenképp megegyezik az ízlésük: a pompát és a gazdagságot mindketten imádják. Emlékezetes lépés volt Melania életében, amikor az angol GQ férfimagazin számára egy “Szex 10 000 méteren” című cikkhez fotózták őt aligruhában a férje magánrepülőjén, ahogy azt is gyakran felemlegetik neki, amikor a népszerű rádiósnak, Howard Sternnek adott interjút, aki rákérdezett, hogy milyen ruha van rajta, és ő csupán annyit felelt, hogy “Alig valami”.

Szokatlan lépések ezek egy potenciális first ladytől, bár Franciaországban Carla Bruni már megmutatta, hogy ez is egy lehetséges út. Melania, amikor egy tévéstábnak megmutatta férjével közös, New York-i, a Central Parkra néző penthouse lakását, amit mindenütt arany díszítés borított, valaki tett egy megjegyzést, hogy milyen szerencsés ember. Melaniát nem kell félteni, ugyanis csak annyit válaszolt: “Miért, a férjem nem az?”

Olvasnál még first ladykről?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top