Aktuális

Hét tonna gyanús zöldséget kapcsoltak le Nagylaknál

Hamis papírokkal szállítottak szezonális zöldséget, ráadásul még többet is, mint ami a számlákon fel volt tüntetve.

Hét tonna jelöletlen zöldséget találtak egy román rendszámú teherautóban Nagylaknál a pénzügyőrök egy ellenőrzés során.

A jármű különféle szezonális zöldségeket szállított Magyarországról Romániába. A román sofőr két  számlát mutatott be a szállítmányról, melyek szerint három tonna zöldség van a raktérben, ehhez képest  mérlegelés során kiderült, hogy valójában hét tonna rakományt vittek volna ki az országból.

Ha pedig ez még nem lett volna elég, még az is kiderült, hogy az Elektronikus Közútiáruforgalom-ellenőrző Rendszer (EKÁER) adatai alapján a szállítmányt nem jelentették be, sőt a két bemutatott számláról azonnal kiderült, hogy a hamisak.
 
A kormányhivatal munkatársa megállapította továbbá, hogy az egész rakomány jelöletlen, így kockázatosnak minősítette és elrendelte a megsemmisítést.
 
A rendőrség hamis magánokirat felhasználása miatt eljárást indított.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top