Aktuális

Masszőröket, szolisokat bírságolt a NAV

Többek között a nyugtaadás hiánya, illetve feketén foglalkoztatott alkalmazottak miatt bírságolt a NAV a szépülést, feltöltődést kínáló szolgáltatóknál.

Masszőröket, szoláriumokat, fürdőket és fogyasztószalonokat vizsgált az adóhivatal tizenhat hónapon át, több mint ezer esetben – írja a Magyar Idők.

A tavalyi hatósági eljárások körülbelül egyötödében akadt kisebb vagy nagyobb probléma, idén viszont már négyből egy esetben vonták kérdőre az érintett szolgáltatót.

A szóvivő szerint a legnagyobb gond továbbra is az volt, hogy a masszírozást, fogyasztást, barnítást, feltöltődést kínáló vállalkozás nem adott nyugtát. Tíz szabályszegést feltáró ellenőrzésből négynél volt ez a probléma.

Emellett gyakorta akadtak gondok a különféle nyilvántartásokkal, máskor bizonyos adatok közléséről feledkezett meg az adott vállalkozás, megint máskor pedig a feketén foglalkoztatott alkalmazottak miatt szabott ki bírságot a NAV.

Kis Péter András, a NAV szóvivője elmondta: a szóban forgó 16 hónapban hétszázmillió forintnyi be nem vallott jövedelemre bukkantak a hatóság revizorai, és több mint 170 millió forint büntetést szabtak ki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top