nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Aktuális
“Nem kellene úgy élni, mint egy szuperhős. Ember, nő és anya vagyok, nem robot!”

“Nem kellene úgy élni, mint egy szuperhős. Ember, nő és anya vagyok, nem robot!”

Anikó egyedül nevel négy eleven kisfiút, köztük egy ikerpárt. Gyerekeivel tavaly, egy júliusi napon költözött el otthonról, végleg maga mögött hagyva megromlott kapcsolatát. Azóta a gyerekek, a háztartás és munka hármas útvesztőjében bolyong. Álomnapján edzeni ment, majd kényeztető masszázst kapott, végül a Centrál Színház remek előadását láthatta. Sőt a kulisszák mögött a darab két színészóriásával is beszélgethetett. A Hagyd a dagadt ruhát rám! projekt újabb története.
Avatar
NLCafé
f Ajánlom
12 elszánt nő, 12 édesanya úgy döntött, saját példamutatásukkal hívják fel a társadalom figyelmét arra, életmentő lehet, ha egy édesanya kidughatja fejét a tajtékzó hullámok közül, és egy kicsit magára találhat. A Hangák, a Zöldre Érett Nők Közössége a Balázs Gyógyulásáért Alapítvánnyal közösen időt, energiát nem kímélve ajándékozott egy napot édesanyáknak, akikkel előtte soha nem találkoztak, hogy megérezzék, milyen az, amikor csak ők számítanak. A 12 történetet itt, az NLCafén olvashatjátok.

Merát Anikó tavaly nyáron, kilenc együtt töltött év után döntött úgy, hogy maga mögött hagyja  megromlott kapcsolatát, és négy fiával kilencéves Nimróddal, a hatéves ikerpárral, Zalánnal és Bendegúzzal, valamint a négyéves Zéténnyel elköltözik otthonról.

A nulláról kellett új életet építenem a fővárosban. Egyedülálló anyaként lakhatást, állást találni, iskolát, óvodát váltani, mindent megteremteni négy fiúnak… Nem gondoltam volna, hogy képes vagyok megcsinálni. De sikerült!

 

“Hálás vagyok a barátnőmnek, akinek beköltözhettünk a lakásába. Szerencsére munkát is találtam hamar – vegán szakácsként helyezkedtem el egy étteremben. Végül szép lassan megtaláltuk a helyünket, és mindezt az édesanyám, a barátaim és a munkatársaim támogatásának is köszönhetem” – meséli Anikó, akinek jelenleg a munkája jelenti az egyetlen kikapcsolódást. 

Anikók, akikben nemcsak a név közös

Anikó álomnapjának szervezője, egyben druszája, H. Molnár Anikó a Terézanyu-pályázatra érkezett írásából már ismerte a négygyermekes anyukát.

“Túl azon, hogy megegyezik a nevünk, számtalan közös dolgot fedeztünk fel egymásban: mindketten négy gyermeket nevelünk és elvesztettünk egyet. De hasonló a szülésélményünk, az érdeklődési körünk is. Csupán abban különbözünk, hogy ő elképesztően nehéz helyzetben él, nekem pedig rengeteget segít a férjem és a két aktív nagymama, míg Anikó csak magára számíthat. Hihetetlen szeretettel, gondoskodással terelgeti a gyermekeit, és olyan bámulatra méltó, másokat is inspiráló erő lakozik benne, amiből mindannyian meríthetünk” – mondja őszintén Anikóról a segítő Hanga.

“Megilletődtem, amikor megtudtam, hogy a Hangák pont rám gondoltak” – folytatja Anikó, aki először nem is tudta, mit kívánjon. Aztán szép lassan megfogalmazódott benne, mivel szeretné tölteni az ajándékba kapott időt.

Testi-lelki nagygenerál

A segítő reggel hétkor érkezett Anikóékhoz és bekapcsolódott a náluk is jól ismert, hajtépős iskola- és óvodaindítós őrületbe: segített tízórait készíteni, cipőcskét húzni. Amikor belépett az ajtón, még néma csend fogadta, de amikor az öltözködésnél kiderült, hogy az ő kisfiának is ugyanolyan cipője van, mint a legkisebb Zéténynek, már hangosan kacagtak. Óvodába menet pedig a nyakában és a karján is csimpaszkodott egy-egy vendéggyerek.

Az álomnapos először futni ment a Városligetbe, majd bevetette magát egy edzőterembe. Mire kellemesen elfáradva hazaérkezett, nemcsak gőzölgő ebéd, hanem MA-URI masszőr is várta, Győrfi Zsófia személyében.

“Zsófi masszázsszalonná varázsolta a szobát, halk zenét kapcsolt be, mécseseket gyújtott. Az egész testemet meleg olajjal masszírozta át, isteni volt! Bár alig ismertem őt, azonnal egymásra tudtunk hangolódni” – lelkesedik Anikó, akinek otthona is segítő kezek alatt szépült ez idő alatt. Anikó Hanga, a projektbe bekapcsolódó Kucsinka Gabi mamával, a kezdeményezés ötletgazdájának és irányítójának anyukájával karöltve teregetett, ruhát pakolt, sőt a könyvespolc hiányzó elemét is összerakta. Hiába, összefogással mindannyian előrébb jutunk!

Szétgördül a függöny, kigyúlnak a fények

A két Anikó ezután a Nem félünk a farkastól című, könnyednek semmiképpen sem mondható színdarabra ült be a Centrál Színházba, Sándor Erzsi író, újságíró, színész gondos szervezésének köszönhetően. Majd az előadás után találkozhattak a darab két főszereplőjével, Básti Julival és Rudolf Péterrel, valamint Puskás Tamás rendezővel.

“A dráma azonnal kérdéseket indított el bennem. Például azt, hogy miért bántják egymást az emberek ahelyett, hogy békében élnének? Elszomorító volt látni a történetben azt a fiatal párt, akik látszólag jól kijönnek egymással, ám a felszín alatt nyoma sincs köztük valódi érzelemnek és intimitásnak” – fogalmaz Anikó, aki azon is tűnődött, miért nevetünk azon, hogy mások marják egymást. Kérdésére a rendező adott választ, szerinte a darab célja pont az, hogy felszabaduljon bennünk a feszültség. Rudolf Péter pedig annyit tett hozzá, számára a történet azzal az üzenettel bír, hogy bármilyen helyzetből fel lehet állni és mindig van előre. Ez a biztatás Anikó számára különösen sokat jelentett.

Míg a lányok a színház hátsó büféjében a művészekkel beszélgettek, akik a két Anikót barátsággal, az álomnap-projektet lelkesedéssel fogadták, addig Gabi mama gondoskodó szárnyai alatt otthon a négy fiú álomba merült.

“Van egy közös, női részünk”

Anikó szerint mi, nők ösztönösen megérezzük egymás problémáit, a segítő szándék pedig ragadós, benne is azonnal felébredt a vágy, hogy valakinek továbbadja a jótettet. Úgy gondolja, a kezdeményezés felhívja a figyelmet arra, hogy igenis kell segíteni az anyáknak. A gyermeknevelés nem egy ember dolga, nem magányos szerep, ahogyan a legtöbben játsszuk, és sajnos hiányzik a közösség, amely az anyákkal együtt nevel.

Sokan a fáradság és kimerültség miatt nem tudják azt nyújtani a gyermeküknek, amit a szívük mélyén szeretnének. Figyeljünk egymásra, és ne ítélkezzünk egymás felett. Soha nem tudhatjuk, ki milyen súlyos sorsot cipel.

Anikó az álomnap kapcsán rájött, hogy számíthat másokra, még ismeretlenekre is.

Megható volt, hogy a lányok csak velem törődtek, és biztattak, hogy megérdemlem ezt a napot. Ezzel elismerték azt, amit nap mint nap teszek. Az elmúlt évek megkeményítettek, persze sokat tanultam is magamról, például azt, hogy szinte nincs számomra lehetetlen. De nem gondolom, hogy úgy kellene élnem, mint egy szuperhős! Ember, nő és anya vagyok, nem robot!” – mondja Anikó, akinek eddig minden helyzetet egyedül kellett megoldania.

Költözéskor a kanapét is ő cipelte fel a második emeletre, csak amikor felért, akkor döbbent rá, hogy ezt ő csinálta segítség nélkül.

“Az életünktől már nem félek, mostantól csak arra szeretnék figyelni, hogy tudjunk jól együtt lenni, mi ötösben. Azt pedig elhatároztam, hogy nekem is jár kimenő, ha más nem, akkor én adok saját magamnak!” – nevet Anikó, aki reméli, hamarosan színházbérlet is lapul a zsebében.

“Nem biztos, hogy kettőnk közül én vagyok az, aki segített”

“Ez a kezdeményezés ablakot nyit mások világára, ezen keresztül pedig átérezhetjük más nők, anyák mindennapos küzdelmeit. És ettől egészen máshogy látjuk magunkat és a saját nehézségeinket. Anikó a példaképem lett, én a felét sem tudnám végigcsinálni annak, amit ő naponta megtesz a családjáért” – mondja Anikó, aki már az álomnapot követő reggel más emberként ébredt.

“Rájöttem, hogy az év 365 napjából igazán csekélység egyet másnak adni. Ez nem is segítségnyújtás, inkább egyfajta gesztus. Tudom, hogy egy megfáradt, lestrapált anyának milyen sokat jelenthet mindez: ugródeszkát a mókuskerék fojtogató szorításából. Nekem azonban igazán semmiség” – mosolyog a hanga, akit Anikó egész lényével arra ösztönöz, hogy még nagyobb türelemmel forduljon a szeretteihez.

“És legyek hálás nekik, különösen a férjemnek. Az álomnapon kétszer is küldtem neki sms-t, mennyire szeretem, és köszönöm, hogy van nekem. Hogy sokszor húzva-vonva, de együtt toljuk a közös szekeret, mert ő is úgy gondolja, hogy a gyereknevelés és a háztartás nem csak az én dolgom. Valóban ott segít, ahol csak tud. Rájöttem, mekkora ajándék ő nekem!

A Hagyd a dagadt ruhát rám! történeteit itt olvashatjátok:

 

Civil Díj 2019 Érezted már úgy, hogy tennél – másokért, magadért, egy élhetőbb közegért –, de nincs időd, erőd, energiád, pénzed, lehetőséged? A civil szervezetek bebizonyítják, hogy van. Mindig van még egy kis hely bennünk, az időnkben arra, hogy holnap eggyel tovább lépjünk, mint ahol ma tartottunk. És hogy a mi valóban MI legyen. Hogy egymásban, közösségben is gondolkodjunk. Ha már késznek érzed magad erre, csatlakozz! Ha még nem, akkor csak higgy bennük – és szavazz rájuk! Ki legyen a Civil Díj 2019 közönségdíjasa?


Szavazok!

Megosztás Facebookon