2016. Április 20.

Till Attila: “Én egy energiabomba vagyok”

Ő a Kismenők műsorvezetője, forgatja az új Propaganda-epizódokat, és közben a második mozifilmje, a Tiszta szívvel premierjére készül, ami egy rendhagyó, kerekesszékes gengszterfilm. Till Attila igazi örökmozgó, aki ugyan sokat szorong és tépelődik, de ez cseppet sem látszik rajta. Interjú.

TóCsa

A Tiszta szívvel a második nagyjátékfilmed. Sokkal könnyebb dolgod volt így, hogy már van egy kis filmkészítői rutinod?

Amit én nem tudtam a filmezésről, azt a mai napig nem tudom. Nem vagyok egy csúcsszakember, és ez a része a filmkészítésnek nem is érdekel. Nem az vagyok, aki megmondja az operatőrnek, hogy melyik optikát használja a felvételnél. Egy csomó munkafolyamathoz nem értek, és ezt mindig el szoktam mondani a munkatársaknak is. A filmezésben az érdekel, hogy amit kigondoltam, az megvalósuljon a vásznon. Közben persze azzal már a Pánik során szembesültem, hogy amit elképzelek, az nem egészen ugyanaz, mint ami később megvalósul. Jó esetben gazdagodik a történet a színészek, az operatőr, a vágás vagy a zene által.

Érzelmileg mi kötött téged a Tiszta szívvelhez?

A családban nincsen kerekesszékes, szóval ilyen direkt kötődésem nem volt. Abban hiszek, hogy nem tudsz olyan történetet írni, ami titokban valahol ne rólad szólna. A történetmesélés mélypszichológiája, hogy amit te találsz ki, abban valahogy – ha áttételesen is – magad is benne vagy. Hogy miért írtam meg ezt a történetet? Szerintem a kívülállás és a magányosság témájához tudtam kapcsolódni. És ahhoz is, hogy a film fiatal főszereplői mindig rajzolnak, ez is én vagyok tizenévesen.

Tilla a Tiszta szívvel forgatásán

Kívülállónak érzed magad?

Szerintem sok esetben az vagyok.

Pedig nem tűnsz annak…

Ha komolyabb dolgokat csinálok, akkor mindig azt kérdezik, hogy mi van a populáris dolgokkal, ha pedig a populáris felől közelítenek, akkor azt kérdezik, hogy miért csinálom a komoly dolgokat, mert azokat úgyse nézi senki… Számomra persze ez az egész egy nagy egység, hiszen ez mind az én életem, de az ilyen kérdések azt mutatják, hogy mégis valamifajta kívülálló vagyok. Aztán ott van az is, hogy én is lentről jutottam felfelé, a külvárosi lakótelepről egy egészen más világba. Azt tapasztaltam, hogy nekem egy adott környezetben mindig el kell fogadtatnom magam, és egy ilyen kerekesszékes történet is látensen arról szól, hogy a főhősnek el kell fogadtatnia magát.

A magányosság alatt mit értettél? Végül is van három gyermeked és feleséged.

A létezésemet el sem tudom képzelni a családom nélkül, de ennek semmi köze a magányhoz. Végső soron az ember egyedül van, ami egy közhely, és kár is mondani. Ezt vagy elfogadjuk, vagy nem, de attól még így van. Egy szíved van és egy agyad, amit nem tudsz összekeverni se a feleségedével, se a gyerekedével még akkor sem, ha nagyon nagy szövetségben és szeretetben éltek. Lelki értelemben persze nem, hiszen a lelkünk között ott a kötődés. Persze amilyen magányt én átélek, abban semmi rossz nincs. Ez nem egyenlő azzal a magánnyal, amikor szembesülnöd kell azzal, hogy mennyire kiszolgáltatott vagy, és az emberek elfordultak tőled. Ehhez a fajta magányhoz nekem semmi közöm.

A korábbi filmjeidhez, a Pánikhoz és a Csicskához hol volt a kapcsolódási pontod?

A Pániknál ott van a hétköznapi, erős szorongás, amit ránk mér a világ, és a téboly, ami bármikor eluralkodhat az emberen.

Kívülről egyáltalán nem látszik, hogy szoronganál…

Pedig alapvetően szorongós típus vagyok, viszont az alapkarakterem nagyon vidám. A szorongástól senki nem tud mentesülni, szerintem ez az emberi létezés fontos része. Amikor ötéves korodban rájössz arra, hogy meg fogsz halni, onnantól kezdve az egész életed egy nagy szorongás. Igyekezhetnének is a tudósok, kicsit kezdek ideges lenni. Arról volt szó, hogy mire én megöregszem, addigra már százhúsz lesz az átlagéletkor…

Till Attila és Balsai Móni

A Csicskánál?

A Csicskánál az igazi főszereplő Thuróczy Szabolcs volt, nem a csicska. A rendkívül erős, patriarcha családfő és apuka, akinek bár van hatalom a birtokában, ugyanolyan törékeny, mint amilyen erős. Ehhez például nagyon sok közöm van.

A kertévék indulása óta te vagy az egyetlen olyan arc, aki még ma is nemcsak képernyőn van, hanem továbbra is a legnagyobb show-műsorok műsorvezetője. Tulajok és divatok jöttek-mentek, de te még mindig a helyeden vagy. Szerinted ezt minek köszönheted?

Szeretném azt gondolni, hogy szeretnek az emberek. Elég közvetlen vagyok, és elég sokfajta emberrel szóba állok, senkitől nem zárkózom el. Ezen felül a showbusiness a karizmáról szól. Ez most hülyén hangzik, hogy nekem kell dicsérnem magamat, de én azért egy elég jó, lendületes, karakteres műsorvezető vagyok, egy jól felismerhető jel, és ez mindig jól jön ebben a műfajban. Sok régi kollégámon látom, hogy elkezdenek belassulni, papásak lesznek, és már nem érzem bennük a vitalitást. Ezzel szemben én egy energiabomba vagyok. Engem nem tudott elkoptatni ez a tizenöt év, amit a mainstreamben, és az a huszonkét év, amit a televíziózásban töltöttem. A nagy titok, hogy gondolkodni kell. Ha az ember folyamatosan érdeklődik, és érzékeny marad a világ dolgaira, valamint kellő mennyiségű művészetet fogyaszt, akkor annyi fajta hatás éri, hogy éberen tartja a gondolatait. Biztosan számít, hogy sokféle dolgot csinálok, és általuk meg tudom őrizni ezt az éberségi állapotot.

A beszélgetésünk idején a filmed premierjéig nagyjából két hét van hátra, mégis alig néhány napja lett csak plakátotok, és még azt is csak a neten lehetett látni. Nem félsz attól, hogy nem jut el a híre az emberekhez?

Ez nyilván pénzkérdés is. Sajnos nincs arra pénzünk, hogy teleplakátozzuk vele a várost. Ez általános probléma a magyar filmeknél. Sokkal többet kéne költeni marketingre, mint ami rendelkezésre áll. Mi azért igyekszünk. Nagyon nehéz megjósolni azt, hogy meddig lehet fenntartani az emberek figyelmét, és mikor érdemes elkezdeni reklámozni egy filmet. Egy magyar film premierje előtt egy hónappal elkezdeni kitapétázni a várost nem biztos, hogy célszerű. Jobb az utolsó két hétre koncentrálni, és mi is most kezdjük igazából. A legfontosabb reklám úgyis a jó szájhagyomány, szóval az a fontos, hogy azok, akik megnézik, szeressék, és továbbadják a jó hírét.

Nézettségi elvárásaid vannak magad felé?

Szeretném, ha megnézné ötvenezer ember, még akkor is, ha ez nagyon magas számnak számít.

Egyszer felvetetted az ötletet, hogy a magyar filmeket ingyen kellene vetíteni a mozikban. Nem lenne ártalmas, ha ennyire kivennénk a filmjeinket a versenyből?

Mit jelent a verseny? Egy amerikai nagy birodalom világforgalmazóival nem lehet versenyezni. A franciák például az ötvenes években eldöntötték, hogy túl erős az amerikai kultúra befolyása, ezért a francia filmekre más szabályokat érvényesítettek, és kisebb volt az adójuk is. A francia filmekre olcsóbb volt a jegy. Ha ők ezt meg tudták csinálni, akkor bármit lehet. Létezik olyasfajta kulturális nacionalizmus, amivel semmi baj nincsen. Ez valójában tudatos önvédelem. Az európai kultúrának mindig is része volt, hogy nem teljesen a piacon alapult.

Fontos volt, hogy a főszerepek többségét valódi mozgássérültekre bízd?

Igen, hiszen ők élnek ebben a világban. Az ő életüket szövi át ez az egész dolog. Nem akartam egy művilágot felépíteni az ő bevonásuk nélkül, általuk ugyanis egy társadalomérzékenyítő kultúrpolitikai tett is bekerül a történetbe. Eddig az összes kerekesszékes filmben színészek játszottak, mi pedig legalább mutatunk egy példát a társadalomnak, hogy lám-lám, egy mozgássérült is lehet filmszínész, sőt akár az élet bármely területén helyt tudnak állni. Ráadásul rengeteg tanáccsal tudtak szolgálni. Thuróczy Szabolcs karakterébe is bekerültek olyan dolgok, amiket Fenyvesi Zoliék mondtak. Rengeteg kerekesszékes emberrel készített interjúval készültem fel erre a filmre, és amiket ott hallottam, az visszahatott rám.

Volt valami, ami meglepett a kerekesszékesekkel kapcsolatban?

A mozgássérülteknek van egy általános küzdelme a mindennapokkal. Küzdelem a testükkel, a fájdalmukkal stb. Például számukra A pontból eljutni B pontba nem mindig egyszerű. Régebben nem tudtam, hogy sokszor ők háromszor annyit utaznak, mint a járó emberek, mert például a Combinónál tök jó, hogy akadálymentes, de ha épp nem arra akarnak menni, akkor máris nagyokat kell kerülniük. Van úgy, hogy a kerekesszékesek körbeutazzák a várost, hogy valahová eljussanak, és ez háromszor annyi idő. Azért ez nem normális dolog, hogy a régi metrónál nem tud lemenni, aki nem hajlandó a mozgólépcsőn a saját testi épségét kockáztatni.

Ha Thuróczy Szabolcs nem az állandó színészed, akkor az ő szerepét is kerekesszékes embernek adtad volna?

Nem hiszem, mert az ő karakterének van egy járó jelenete is. Ő egy balesetben lebénult tűzoltót alakít, és kellett nekünk, hogy járni is tudjon.

Fotó: Birton Szabolcs

Attól nem tartottál, hogy azzal vádolnak majd, hogy negatív színben tünteted fel a mozgássérülteket? Végül is a filmben gengszterekké válnak.

Ez simán benne volt, ezért próbáltam annyira árnyalt képet adni róluk, amennyire ez lehetséges. Több fajta karakter van a filmben. Thuróczy Szabolcs karaktere például meg van kattanva, és a bérgyilkos munkákkal akar elég pénzt keresni ahhoz, hogy megoperáltassa magát, és újra járni tudjon, ami egyébként lehetetlen az ő állapotában. A fiúk, Fenyvesi Zoli és Fekete Ádám pedig csak követik a vagányt, ami azért jóval kisebb bűn. Plusz azért ne feledjük, hogy egy filmről beszélünk. A mozivalóság nem egyenlő az igazi valósággal.

Azért a gengszter szál mellett a figurák családi hátterének bemutatására is jut idő?

Persze, ez is fontos volt. A főszereplő Fenyvesi Zoli figurája például egy nagyon speciális családi helyzetből jött, mivel csak az édesanyjával él. Elég érdekes helyzet, amikor egy anya egyedül nevel egy gyereket. A filmben többször felmerül az, hogy a fiúnak van egy nagy drámája, mivel az apja elhagyta. Az apa nem egy fogyatékos kisgyerekkel képzelte el az életét, ezért inkább lelécelt egy másik országba. Ezt a szálat azért tettem be a filmbe, mert ilyesmi kifejezetten gyakran fordul elő. A fogyatékos gyerekeket gyakran elhagyja az apjuk. Pénzt adnak, de eltűnnek. Ez egy központi probléma, a filmem erre épül.

Elindult az új műsorod, a Kismenők, forgatod a Propaganda új epizódjait, és mindjárt bemutatják a mozik a Tiszta szívvelt. Hogy bírod mindezt egyszerre?

Most nagyon nehéz. Szétszakadok. Rengeteg helyen ott kell lennem, és nagyon kevés szabadidőm van, de hál’ istennek a családom egy elég stabil, jó háttér, és a feleségem elég jól viseli ezt. Mert ilyenkor nemcsak az a kérdés, hogy én kibírom-e, hanem az is fontos, hogy ők is kibírják-e ezt a projektekre osztott létezésemet, amikor 24 órában mindig foglalkozom valamivel. Május végéig kell valahogy kibírnunk.