Aktuális

Jövőre nőhet a bölcsődei dajkák bére

A középfokú végzettségű bölcsődei kisgyermeknevelők bérrendezéséhez szükséges forrásokat is belevették a jövő évi költségvetés tervezetébe.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára elmondta, hogy a jövő évi költségvetés tervezete tartalmazza a középfokú végzettségű bölcsődei kisgyermeknevelők béremeléséhez szükséges forrásokat is.

Jövőre nőhet a bölcsődei dajkák bére

A felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelők bérezése január elsejétől a pedagógusok életpályamodellje szerint történik. Emiatt kilencszáz ember fizetése nőtt 30-40 százalékkal, azaz 40-60 ezer forinttal.

A középfokú végzettségű kisgyermeknevelők a szociális ellátórendszerhez tartoznak. Az ágazati bértárgyalások alapján jár nekik a 2014-ben bevezetett bérpótlék, valamint a 2015-től adott bérkiegészítés, ami mintegy 20 ezer forintos béremelés.
A jövő évi költségvetési tárgyalásokon a kormány rendezné a középfokú végzettségű kisgyermeknevelők bérét is, a részletekről egyeztetnek a szakma képviselőivel. Ezzel szeretnék a pályát vonzóbbá tenni a fiatalok számára, egyben támogatni a felsőfokú végzettség megszerzését is.
A felsőfokú bölcsődei kisgyermeknevelő szak iránt komoly az érdeklődés: tavaly első helyen 732-en, idén pedig már több mint kétezren jelentkeztek a szakra.
2017-től átalakul a bölcsődei rendszer is: eddig csak a tízezer lakos feletti településeken volt kötelező a bölcsődei ellátási forma, jövőre viszont minden olyan településen gondoskodni kell erről, ahol negyvennél több három év alatti gyermek él, vagy van legalább öt olyan gyerek, akinek a szülei igénylik ezt az ellátást.

Bővül a gyerekek napközbeni elhelyezésének lehetősége is: 2017-től az eddig megszokott mellett lesz mini, családi és munkahelyi bölcsőde is, amelyek finanszírozásában is segít majd az állam.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top