Aktuális

Műhiba okozta egy újszülött halálát a Szent Imre Kórházban

Műhiba okozta egy, a Szent Imre Kórház pszichiátriáján ápolt nő által világra hozott újszülött halálát. A nő a pszichiátrián szült.

Tavaly márciusban egy beteg a Szent Imre Kórház pszichiátriai osztályán adott életet babájának, az újszülött azonban műhiba miatt meghalt. A Blikk cikke szerint a nőt nem vitték át a szülészetre, csupán függönnyel választották el a többi betegtől a szülés idejére – írja a 444.hu.

Műhiba miatt halt meg egy újszülött a Szent Imre Kórházban

 

A kórház vezetősége másnap bejelentette az esetet a rendőrségen. A közigazgatási eljárás során nem merült fel bűncselekmény gyanúja. Az alapvető jogok biztosának vizsgálata azonban arra jutott, hogy a gyerek születésekor élt, és a körülmények miatt vesztette életét. A biztos helyszíni ellenőrzést is tartott a kórházban. Az ombudsmannak küldött dokumentáció szerint a részleg munkatársai annak ellenére nem észlelték a vajúdást, illetve a szülés megindulását, hogy az állapotos nőt a krízismegfigyelőben helyezték el.

A nő a vajúdás idején is pelenkázva volt, le is kötötték, az ápolók pedig csak akkor észlelték a szülés megindulását, amikor a gyermek feje és karja már látható volt. Az ombudsman szerint a hatósági boncolás alapján tény, hogy “a gyermek élve született, halála a vajúdás és a szülés nem megfelelő körülményei miatt következett be”. 

A vizsgálat idején az ombudsmant arról tájékoztatták, hogy az osztály túlzsúfolt, esetenként  a folyosón kell betegeket elhelyezni. Ezzel kapcsolatban a biztos azt állapította meg, hogy súlyos alapjogi visszásságokat eredményez, ha a pszichiátria azért fogad betegeket, mert más osztályok nem tudják vagy akarják fogadni őket. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top