Aktuális

Hívd fel Svédországot, és beszélgess egy svéddel

The Swedish Number címen PR-akcióba fogott a svéd turisztikai hivatal, hogy népszerűsítse az országot. Ha felhívjuk Svédország saját számát, azt egy véletlenszerűen kiválasztott svéd polgár veszi fel, és beszélgethetünk vele.

Hétfőn összeszedtünk 10 okot, hogy miért szeretnénk svédként újjászületni, és most itt van még egy kifejezetten vicces érv: ez a The Swedish Number projekt. A projektben részt venni kívánó svédeknek egy alkalmazást kell letölteni, mely tulajdonképpen egy diszpécserprogram, ami véletlenszerűen dobálja szét a hívásokat köztük, az érdeklődőknek pedig semmi mást nem kell csinálniuk, csak felhívni az alábbi képen látható számot.

Hívd fel Svédországot, és beszélgess egy svéddel

Az NPR idéz egy bloggert, aki megejtett egy hívást Svédországnak, melyet egy 19 éves götlandi tanító, bizonyos Artur Söderlund fogadott. Elbeszélgettek a húsgolyókról, a téli sötétségről és a feminizmusról is, illetve a társadalmilag teljesen elfogadott fika intézményéről, amely egy kis teaszünet munkaidő közben, amikor az emberek összejönnek és beszélgetnek.

Söderlund elmondta, hogy aznap ez volt a tizedik hívása, és társalgott már török, belga, finn és egyiptomi emberrel is. A The Swedish Number honlapja szerint a legtöbb hívás Törökországból, az Egyesült Államokból, az Egyesült Királyságból, Oroszországból és Németországból érkezett. Szerdai elindítása óta nagyjából 10 ezren használták a szolgáltatást.

(via Kreatív)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top