Aktuális

Nem kapják meg időben az ösztöndíjat a szakorvosjelöltek

Négy-öt hónapot késik a szakorvosjelölteknek járó Markusovszky-ösztöndíj utalása. A Magyar Rezidensszövetség elnöke szerint jogszabályváltozásra lenne szükség.

Az ösztöndíj összege nettó 100 ezer forint, ezzel próbálják itthon tartani a rezidenseket. Most azonban négy-öt hónapot is csúszik az ösztöndíj kiutalása – írja a Magyar Nemzet. Kokas Bálint a lapnak elmondta, a rezidensek megélhetése az ösztöndíjtól függ, és bár a teljesítési igazolásokat időben leadják, a pénz nem érkezik meg. A szakorvosjelölt petíciót indított.

Sipka Balázs, a Magyar Rezidensszövetség elnöke elmondta, már decemberben jelezték az egészségügyi államtitkárságnak, hogy probléma van, azóta tárgyalnak a megoldásról. Remélhetőleg hamarosan kihirdetik azt a jogszabályváltozást, amely kiküszöböli a hibát – tette hozzá. Ugyanis a papíralapú igazolások és a bürokrácia miatt most hosszú időt vesz igénybe, amíg kiderül, valóban jogosult-e valaki a támogatásra. Az elnök szerint a bonyolult rendszer miatt érkeznek késve a kifizetések.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top