Aktuális

Bora Bora-ügy – Tagad a nemi erőszakkal vádolt férj

A férj vallomástételével folytatódott a Bora Bora-ügy néven elhíresült válóper a II–III. kerületi bíróság előtt hétfőn.

A Bora Bora-ügy röviden: a koreai származású, francia állampolgárságú férj, Szu-Il Li a vád szerint megerőszakolta magyar feleségét, Nyíri-Kovács Patríciát, és más bűncselekményeket is elkövetett az ő, illetve kisgyermekük sérelmére. A férj hétfőn tett vallomást.

A franciául beszélő férfi a magyar bíróságon tolmács segítségével tett többórás vallomásában hangsúlyozta: a bűncselekményeket nem követte el, a vádat csupán az asszony valótlan nyilatkozatai, valamint azokat megismétlő tanúvallomások támasztják alá. Felesége az évek során fokozatosan módosította vallomásait. Kezdetben lelki terrorról, majd fizikai terrorról is beszélt. Később azt is állította, hogy a gyermek előtt kényszerült volna férjével szexuális együttlétre.

Bírói kérdésre a férj azt mondta, együttléteik szenvedélyesek voltak, de nem erőszakosak.
A bontópert a férfi indította Francia Polinézián 2012 tavaszán, az még mindig folyamatban van, így jelenleg is házasok. A válókereset benyújtásáig egyszer sem jelentette fel őt Nyíri-Kovács Patrícia, azóta viszont huszonkét alkalommal. A vádbeli cselekményeket a francia hatóságok kivizsgálták és az eljárásokat megszüntették. A nő apja szerint a francia hatóságokat korrumpálták az ügyben.
Egy francia főügyészi dokumentum szerint az erőszakot csak a feleség valószínűtlen, kronológiailag következetlen nyilatkozatai támasztják alá.
Egy, a házaspár közti magánbeszélgetés leirata szerint a feleség a vita során feltételes módban beszélt nemi erőszakról, nem úgy, mintha az valóban megtörtént volna.
A magyar ügyészség szerint a férj Nyíri-Kovács Patríciát rendszeresen bántalmazta már 2009-es terhessége alatt, majd kisgyermekük szeme láttára is. 2011-ben Szu-Il Li feleségét gyermekével a csendes-óceáni Bora Borára csalta, ahol tovább bántalmazta a nőt, veszélyeztetve gyermekük fejlődését, és elvette az útlevelüket is.  Az ügyészség a férjet erőszakos közösüléssel, személyi szabadság megsértésével, kiskorú veszélyeztetésével és közokirattal visszaéléssel vádolja. A Kúria ugyanakkor kimondta, hogy a bontópert Bora Borán kell lefolytatni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top