Aktuális

Magyarországot is megfenyegette az Iszlám Állam

Kimondva eddig nem kerültünk az Iszlám Állam terrorszervezet látókörébe, de ez ma megváltozott. A közösségi médián keresztül megüzenték, hogy Brüsszel csak a kezdet volt, és az akciók folytatódhatnak, akár Magyarországon is.

A tavalyi párizsi terrortámadás óta Európa nyílt veszélynek van kitéve. Az EU-ban állandó napirendi téma a menekültválság, a tagországok titkosszolgálatai feszített tempóban dolgoznak. Az Iszlám Állam (IÁ) viszont így is képes beférkőzni az Unióba, legutóbb Brüsszelben csaptak le ártatlan emberekre, sőt azóta bejelentették, hogy újabb európai támadásokat terveznek – tegnap pedig kiderült, hogy Törökországban zsidó gyerekeket támadnának meg.

Magyarország eddig kimaradt

Hazánk eddig kimaradt a szórásból, üzeneteiben a terrorszervezet eddig meg sem említett minket, de ez most megváltozott, és az USA mellett mi is a látószögükbe kerültünk. “Ma még Brüsszel és annak reptere, holnap lehet, hogy Portugália vagy Magyarország lesz a célpont” – állt az üzenetben. Egy, a Washington Postnak nyilatkozó szakértő szerint a fenyegetés nem direkt, az IÁ mondhatott volna például Romániát és Svédországot is, ők mindössze azt akarták tudatni, hogy Európában bárhol lecsaphatnak.

Brüsszelben megemlékeznek az áldozatokról. Fotó: MTI/AP/Emmanuel Dunand
Brüsszelben az áldozatokról emlékeznek. Fotó: MTI/AP/Emmanuel Dunand

Az üzenet egyébként nem sokkal azután jelent meg, hogy Barack Obama amerikai elnök bejelentette: tervei szerint több, az Iszlám Állam elől menekülőt fogadhat be az USA. Magyarországon kedden csökkentették a terrorkészültségi fokozatot.

(via vs.hu)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top