Aktuális

Rettegnek az utasok az örményesi vasútállomás liftjeitől

Az örményesi vasútállomáson ugyan négy lift is van, ám azokat sokan nem merik használni, ugyanis többen bennrekedtek már a felvonókban.

Nemrégiben egy kismamát ejtett foglyul az örményesi vasútállomás egyik liftje, de nem ő volt az első, aki az állomáson beszorult a felvonóba.

“Ha négykézláb mászok fel a lépcsőn, akkor is inkább ott közlekedem, mint liften” – nyilatkozta egy vonatra váró nő a Szoljon.hu-nak.

Az állomás takarítónője a lapnak elmondta: az állomás liftjeinek rossz a híre, úgy tudja, eddig hárman szorultak be. Szerinte a legfőbb gond az, hogy nincs helyben segítség, ha valaki bennreked, akár másfél órát is várni kell arra, hogy kiszabadítsák.

Amikor a lap munkatársa a helyszínen járt, négyből két lift üzemen kívül volt.

A február végén beszorult kismama saját bevallása szerint pánikba esett, amikor beszorult a liftbe. Az egyik érkező vonatról leszállt két hölgy, ők nyugtatgatták, majd a közelben dolgozó munkások feszítették ki a lift ajtaját, hogy levegőt kapjon. Végül a kisújszállási tűzoltók szabadították ki a várandós nőt, a kisbabájának szerencsére nem esett semmi baja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top