Aktuális

15 kemény nő a II. világháborúból, akikről nem tanultál történelemórán

A II. világháború tele volt rendíthetetlen nőkkel, akik maximálisan kivették a részüket a harcból. A férfiak legtöbbször nem tudták, mihez is kezdhetnének a hős nőkkel, de ők köszönték, jól teljesítettek anélkül is, hogy irányítani kellett volna őket.

1. Virginia Hall: kém

A Gestapo így fogalmazott Virginia Hallról: “Az egyik legveszélyesebb kém, meg kell találni és megsemmisíteni.” Hall a háború első éveiben a brit titkosszolgálatnak szerzett információkat a megszállt Franciaország területén. A “sánta hölgy” néven híresült el, ugyanis a bal lábát egy vadászbaleset miatt térd alatt amputálni kellett. Annak ellenére, hogy a bal lába helyén protézist viselt, átkelt gyalog a Pireneusokon, hogy mentse az életét a németektől, akik vérdíjat tűztek ki a fejére.

Egészen addig amerikai újságírónak álcázva dolgozott, kémhálózatot irányított, a zsidók és a szövetséges pilóták menekülését szervezte meg. Később visszaküldték Franciaországba, ahol segítenie kellett a francia ellenállásnak, és meg kellett állítania a náci szállítmányokat. Mindezt úgy, hogy szó szerint vadásztak rá a németek. Halála után 24 évvel kapott kitüntetést a szolgálataiért.

15 kemény nő a II. világháborúból, akikről nem tanultál történelem órán

2. Jacqueline Cochran: pilóta

Mielőtt Amerika belépett a háborúba, Jacqueline Cochran megkérte a felettesét, hogy engedjék a nőket is beszállni a harcba, amire elutasító választ kapott. Majd mikor már élessé vált a helyzet, a felettes meggondolta magát, észrevette, hogy minden mozgósítható pilótára szükségük lesz, nemtől függetlenül. A következő három évben ezért Cochran női pilóták kiképzőjévé lépett elő, a legendássá vált női alakulat, a WASP irányítója lett. És ő volt az első nő, aki átrepülte egy bombázó repülőgéppel az Atlanti-óceánt.

A háború után bebizonyította, hogy gyorsabban repül bárkinél, ő lépte át a nők közül elsőként a hangsebességet. Kétszer is. A történet szerint a másodikat olyan hangrobbanás kísérte, ami kiirtotta a közelben lakó gazda tyúkjait. A feljegyzések szerint pedig egészen a mai napig sem férfi, sem női pilóták nem tudták megdönteni számos gyorsasági, távolsági és magassági rekordját.

15 kemény nő a II. világháborúból, akikről nem tanultál történelem órán

3. Sophie Scholl: német forradalmár

Jóleső érzés azt gondolni, hogy a náci Németországban mi aztán biztos szembe mentünk volna a hatalommal és minimum felpofoztuk volna Hitlert. A valóságban azonban valószínűleg ott álltunk volna a tömegben, lengettük volna a kis zászlónkat és magunkban fohászkodtunk volna, amikor arra jön Hitler, hogy “Kérlek, ne nézz rám, kérlek, ne nézz rám.” Én legalábbis biztos ez a fajta lettem volna. Sophie Scholl azonban ennél sokkal tökösebb nő volt.

21 évesen lett elege abból, hogy tétlenül nézze a nácik által elkövetett tömeggyilkosságokat. Sophie és a bátyja egy barátjukkal összefogva ezért szórólapokat kezdtek terjeszteni a Hamburgi Egyetemen, felszólítva a németeket az ellenállásra. A szórólapok egész Németországban elterjedtek, sőt a BBC is felolvasott közülük, és erősítették a Hitler-elleneseket a küzdelemben, hatásukra rengetegen csatlakoztak az ellenállókhoz. Sajnos a Gestapo is érzékelte, hogy veszélyes elemek áskálódnak ellenük, úgyhogy végül kézre kerítették Sophie-ékat és árulásért kivégezték őket. Sophie utolsó szavai így hangoztak: “Mit számít az én halálom, ha rajtunk keresztül emberek ezrei ébredtek fel és léptek a tettek mezejére?”

15 kemény nő a II. világháborúból, akikről nem tanultál történelem órán

4. Susan Travers: francia idegenlégiós

Mentőautó-sofőr és ápolónő volt a francia idegenlégióban, egyedüli nőként. Birk Hakeimben ő volt az egyetlen nő, aki nem volt hajlandó elhagyni a terepet, amikor evakuálták a nőket, hanem a többi katonával együtt 15 napig kitartott a németek ostroma alatt, amíg már olyanná vált a helyzet, hogy ki kellett törniük. A konvojt Susan Travers vezette és sikeresen átvágta az ostromgyűrűt, ami valószínűleg simán beillett volna egy Schwarzenegger filmbe, főleg mivel állítólag azt mondta a többieknek induláskor, hogy “Gyertek velem, ha élni akartok.” Azért ez hátborzongatóan terminátoros. Az pedig kifejezetten szuperhőssé teszi, hogy ezzel megmentette 2500 francia katona életét. Ennyire kemény nő volt.

15 kemény nő a II. világháborúból, akikről nem tanultál történelem órán

5. Faye Schulman: partizán

Miután a nácik lemészárolták Lengyelországban az egész családját, Faye Schulman megszökött a közeli erdőbe, ahol csatlakozott egy csapat ellenállóhoz. A fotós Schulman magával vitte a fényképezőgépét is, így bepillantást engedhetett fotóin keresztül a partizánok küzdelmébe a háború alatt.

Mint az egyetlen zsidó nő az ellenállók között, titokban tartotta a származását szinte egészen a háború végéig, miközben dokumentálta a partizánok önfeláldozó harcát. A háború után így nyilatkozott: “Azt akartam, hogy az emberek tudják, hogy az ellenállás létezett. A zsidók nem mentek birkaként a vágóhídra. Fotós vagyok. Vannak róla képeim. Vannak bizonyítékaim.”

15 kemény nő a II. világháborúból, akikről nem tanultál történelem órán

6.-7. Frances Eliza Wills és Harriet Ida Pickens: tengerésztisztek

“Tengerészek? Mi abban a nagy dolog?” gondolhatod most magadban. Hiszen rengeteg nő szolgált tengerészként a második világháború alatt. Ez igaz is, de Frances Eliza Wills és Harriet Ida Pickens úgy jutottak el a tiszti rangig nőként, hogy ráadásul még feketék is voltak, ami a tomboló rasszizmus idejében nem kis teljesítmény volt. Egy olyan világban, ahol az előítételetek határozták meg a pozíciókat, ők lettek az első fekete tengerésztisztek az amerikai tengerészetnél. A háború alatt végül 72 fekete nő szolgált a tengerészetnél, ami nagyban nekik köszönhető.

15 kemény nő a II. világháborúból, akikről nem tanultál történelem órán

8. Veronica Lake: színésznő

Veronica Lake mozicsillag volt, olyan ikon, akinek legendássá vált még a haja is. A háború kezdetén hazafiasságát bizonyítandó a főszereplője lett egy kisfilmnek, ami iránymutatást ad a gyárban dolgozó nőknek, hogy hogyan hordják biztonságosan a hajukat nehogy elkapja a gép, ugye , ebben a filmben új fazont kap a színésznő szabadon szárnyaló, hosszú, hullámos, legendás haja. Ettől a kis bemutató filmtől aztán ketté is tört a karrierje, a megbízások apadni kezdtek, az érdeklődés iránta visszaesett. Bár a háború után még pár filmben szerepelt, de sosem sikerült helyreállítania a karrierjét. Hajvágás ennyire hazafias sosem volt, és sosem lesz.

15 kemény nő a II. világháborúból, akikről nem tanultál történelem órán

9. Gertrude Boyarski: partizán

Boyarski tini korában kénytelen volt végignézni, ahogy a szüleit és testvéreit agyonlövik, miközben épp megszöktek a lengyel-zsidó gettóból. Neki sikerült megmenekülnie, és csatlakozott egy szovjet partizáncsoporthoz, azt mondta a vezetőjüknek, hogy “Harcolni akarok, és bosszút akarok állni a családomért.” A vezető szerint ennél szovjetebb hozzáállása nem is lehetett volna, úgyhogy elfogadta a jelentkezését a partizánok közé.

Nem sokkal ezután Boyarski egy barátjával rajtaütött egy helyi falun, beszereztek egy raklapnyi kerozint és felégették azt a hidat, amin keresztül a németek az ellátmányt és az embereket hozták-vitték. Még amikor a németek tűz alá vették őket, akkor is a saját két kezükkel és lábukkal rombolták szét a híd maradványait, hogy minden megmaradt követ eltüntessenek.

15 kemény nő a II. világháborúból, akikről nem tanultál történelem órán

10. Nancy Wake: kém

Nancy Wake megingathatatlan és kíméletlen volt, olykor a két kezével gyilkolt, ha arra volt szükség. A “Fehér egér” nevet kapta a németektől, mert képtelenek voltak őt elkapni. A francia ellenállás hírvivőjeként közvetített a franciák és az angolok között. A háború alatt több akcióban is részt vett, több mint 22.000 német katonával harcolt, és nagyjából 1400 tiszttel végzett. Az egyik leghíresebb tette volt, amikor egy SS-katonát a puszta kezével ölt meg.

15 kemény nő a II. világháborúból, akikről nem tanultál történelem órán

11. Nadezhda Popova: bombázó pilóta

Látod azt a mosolyt az arcán? Ez az a mosoly, amiben benne van, hogy téged, engem és a nagyapáinkat simán leszed felülről ez a nő. A híres Night Witches szakasz tagjaként az orosz pilótanő 852 bevetésen vett részt általában éjszaka –, és számtalan alkalommal robbantotta fel a német hadsereg értékes ellátmányait, eszközeit, gépeit.

15 kemény nő a II. világháborúból, akikről nem tanultál történelem órán

12. Hedy Lamarr: feltaláló

1930-40-ig Hedy Lamarr csak egy átlagos világhírű színésznő volt, aki olyan színészek oldalán játszott, mint Clark Gable vagy Spencer Tracey. És mellékesen még feltalált egy hatékonyabb torpedó rádió-távvezérlésére szolgáló eszközt. A katonaság mostohán bánt a találmánnyal, egészen 1960-ig szinte tudomást sem vettek róla, azóta pedig az általa feltalált egyidejű frekvenciaváltásnak köszönhetjük, hogy van például nekünk GPS és bluetooth.

15 kemény nő a II. világháborúból, akikről nem tanultál történelem órán

13. Violette Szabo: kém

A férje halála után jelentkezett a brit titkosügynökség soraiba, így került Franciaországba, ahol úgy rombolta szét a náci infrastruktúrát, mintha mindig ezt csinálta volna. Miután sikeresen megszöktette a francia ellenállás egyik vezetőjét és teljesített megbízását, a Gestapo elfogta. Nem adta magát könnyen, amíg bírt, addig tüzelt a németekre, ezzel meg is mentette az egyik társát, akinek így lehetősége volt a szökésre. Amikor a koncentrációs táborba szállították, a Ravensbruck felé vezető úton ő és egy másik nő, akivel összeláncolták, végigjárták a vonatot és vizet vittek a többi fogolynak. Többször próbált megszökni a koncentrációs táborból, de végül a háború vége előtt pár héttel agyonlőtték.

15 kemény nő a II. világháborúból, akikről nem tanultál történelem órán

14. Veronica Foster: gyári munkás

A kanadai mintakép, aki segített a nőknek abban, hogy beletörődjenek a kemény, gyári munkába a háború alatt. A cigarettázó, puskát tartó gyári munkás nőt Ronnie, the Bren Gun Girl néven ismerték Kanadában, igazi neve Veronica Foster volt, és nők millióit inspirálta a munkára, beleértve saját magát is. A háború után az egyetlen logikus lépést választotta: énekesnő lett egy nagy bandában. Amerikai álom helyett kanadai álom.

15 kemény nő a II. világháborúból, akikről nem tanultál történelem órán

15. Ljudmila Pavlicsenko: szovjet mesterlövész

A világ legjobb mesterlövésznőjeként tartják számon, 309 ellenséges katonát ölt meg a feljegyzések szerint. Hőssé vált hazájában, ő volt az első szovjet, akit beengedtek Amerikában a Fehér Házba, hogy meggyőzze az amerikaikat, hogy váltsanak taktikát a háborúban. Annyira elkötelezett mesterlövész volt, hogy olyan is előfordult, hogy egy ellenséges mesterlövészre három napon keresztül vadászott, mire leszedte. Hitt abban, hogy jelentőségteljes szerepe volt a háborúban, ezt nyilatkozta egyszer a mesterlövészként megölt ellenséges katonákról: “Minden német, aki élve marad, nőket, gyerekeket és időseket fog gyilkolni. A halott németek ártalmatlanok. Ezért, ha megölök egy németet, életeket mentek meg.”

15 kemény nő a II. világháborúból, akikről nem tanultál történelem órán

Upworthy

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top