Aktuális

Egy hónap után bukkantak rá egy nő holttestére a liftben

Egy nő holttestét találták a szerelők egy hónap után abban a liftben, amelynek áramellátását biztonsági okokból január végén lekapcsolták. A hanyag szerelőket, akiknek gondatlansága vezetett a 43 éves nő halálához, őrizetbe vették.

Az északnyugat-kínai Hszianban a felvonójavítókat meghibásodás miatt hívták ki, de mielőtt áramtalanítottak és dolguk végezetlen távoztak, elfelejtettek meggyőződni arról, hogy nem maradt-e a fülkében valaki. Csak akkor találtak rá áldozatukra, a ház lakójára, miután a februári tavaszünnepi hosszú szabadság után visszatértek, és március elsején a javításra kivonultak. A rendőrség kizárta, hogy szándékos emberölés történt volna.

Nem ez az első eset

Elképzelhető, hogy a történtek összefüggésbe hozhatók azzal a balesettel, amely szintén Hszianban történt január 29-én. Egy lakóház liftje 31 emeletet zuhant, aminek következtében egy 26 éves nő és öthónapos kisgyermeke szörnyethalt. A nő férje és apja csak azért maradtak életben, mert valamiért visszamentek a lakásba.

A rendőrség nyomban őrizetben vette a felvonógyártó egy magas beosztású tisztségviselőjét és az épület gondnokát. A lift egy nappal korábban esett át az éves műszaki ellenőrzésen. A tartományi kormányzat ezután utasítást adott ki a közigazgatása alá tartozó területen található valamennyi lift műszaki ellenőrzésére.

Halálos liftbalesetek

Kínában hivatalosan körülbelül 610 ezer lift van üzemben. 2014-ben 48 liftbaleset jelentettek, ezeknek 36 halálos áldozatuk volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top