Aktuális

“Örülök, hogy a kiállás mellett döntöttem” – megszólalt a doktornő, aki igazolást adott a sztrájkoló diákoknak

Dr. Sebő Zsuzsanna gyerekorvos a tanárok mellett tette le a voksát, és szolidaritását fejezte ki oly módon, hogy a múlt héten saját közösségi oldalán posztolta: szívesen ad igazolást annak a gyereknek, akinek szüksége van erre február 29-én. Lavinát indított, pedig nem ez volt a cél. Megfenyegették, és trágár szavakkal illették, de semmi sem tántoríthatta el.

Tízezrek nem ültek iskolapadba hétfőn a Nem leszek suliban kezdeményezés szervezői szerint. Volt olyan gimnázium ahol üresek voltak a termek, máshol pedig kockás ingben szemetet szedtek a diákok. A távolmaradással a gyerekek és szüleik arról biztosították a tanáraikat, hogy ők is változást akarnak és képesek harcolni is. A pomázi gyerekorvos azok után nyilatkozott csak az NLCafénak, hogy lezárta a napot, ugyanis korábban az sem volt biztos, hogy ép bőrrel megússza az akcióját.

Amikor kitette a közösségi oldalára a szolidaritásának tárgyát, felajánlását mi fogalmazódott meg önben?

Gyerekekkel dolgozom. Óhatatlanul belelátok a munkámon keresztül az életükbe. Ráadásul a gyerekem pedagógus, a sógornőm pedagógus. A panaszaik miatt már keseregtem én is sokat. És eljött az én napom, amikor azt éreztem, én is tehetek valamit. Értük, tanárokért és persze a gyerekekért.

Szökőnap, iskolából távolmaradás. Mint pomázi gyermekorvos, budapesti magánrendelőve,l bármelyik II.29-én hiányzó…

Posted by Zsuzsanna Sebő on Sunday, 21 February 2016

Előre kigondolta ezt az akciót?

Nem megfontolt akció volt. Amikor megtudtam, hogy mivel készülnek február 29-én, arra gondoltam, hogy már nagyok a gyerekeim, és én másképp nem tudok szolidaritást vállalni csak a saját eszközeimmel. Így felajánlottam, hogy igazolom annak a napját, aki nem megy iskolába. Bárkiét, aki rendelésemre eljön, ha kell, megvizsgálom, megjelenését igazolom. Én nem járok tüntetésre, az nem az én eszközöm. Máshoz nyúltam.

Orvosként mit látott a tanár rokonain, a tanár betegein?

Én azt gondolom, ha a tanárokkal baj van, és nem úgy élik az életüket, ahogy az a legmegfelelőbb lenne az iskolákban, az a gyerekekre is kihat. A pedagógus gyerekem otthonról visz be dolgokat az iskolába, mert nincs rá keret. Függönyt, vagy virágot, vagy kiegészítőket. Panaszkodik állandóan, hogy nem tudja megtanítani a diákjainak azt, amit ő szeretne, mert abból a tankönyvből, ami ingyenes, és amit rájuk kényszerítenek, nem lehet. Másra meg nincs pénz. A másik rokonom szintén tanár, ő a portfóliójába fullad bele.

Mivel ért egyet a tanárok megnyilvánulásai közül?

Szimpatizáltam a tanárok összefogásával, az ötperces néma csendjükkel, azzal, hogy nem a saját bérükért küzdenek.

Dr. Sebő Zsuzsanna gyerekorvos
Dr. Sebő Zsuzsanna gyerekorvos

Gondolta volna, hogy ilyen visszhangja lesz az ön “felajánlásának”?

Persze, hogy nem. Adok-kapok lett belőle. Rám zúdítottak sok mindent. Például azt, hogy csalásra buzdítom a gyerekeket. De azt most elmondom, hogy amikor kitettem ezt a kis tervemet, arra gondoltam, hogy akik jönnek hozzám, gyerekek, a következőket mondják majd: fáj a hasam, hányingerem van, és sorolhatnám. Ehelyett mindenki őszintén jött, és elmondta, hogy ma nem akar menni iskolába. Vagy hozott papírt a szülőtől, aki ezt leírta, vagy a szülővel együtt jöttek, és elmondták őszintén, hogy mit szeretnének. Egyetlen gyerek vagy felnőtt sem volt, aki mellébeszélt volna. Egyetlen gyerek sem volt, aki szülői beleegyezés nélkül jelent volna meg a rendelésen. Tehát senki nem csalt, én pedig nem buzdítottam őket.

A gyerekekkel tudott beszélgetni? Mit mondtak, hogy miért nem mennek iskolába?

Keveset tudtam beszélgetni a gyerekekkel, mert a normál betegforgalom háromszorosát csináltam. Borzasztóan sokan voltak. Segítséget is hívtam. A felsősök elmondták, hogy beszélgettek a szüleikkel, és megértették, mi, miért történik. Ők céltudatosak voltak, és a maguk nyelvén újságolták, hogy szeretnék, ha a tanítás jobb lenne, ha úgy tanítanának az órákon, hogy ne száraz legyen, hanem érdekes, hogy ne kelljen annyi ideig ott maradni és iskola után még tanulni.

Tapasztalja, hogy náluk a fáradtság betegséget idéz elő?

Tél is van, meg egyébként is, mostanra kimerülnek a gyerekek. A kicsi elsősökön látszik ez leginkább. Sokkal jobban lebetegednek, mert nem bírják a terheket. Sápadtak. Októberben kevesebb a beteg gyerek, és még betegen is virgoncak, mostanra már nem. Sok unokám van, rajtuk is látom. 6 évesen bekerülni az iskolapadba, és hat órát ott kell ülni. Én ezt nem tartom helyesnek, soknak találom. Kidőlnek.

Fotó: langlovagok.hu
Fotó: langlovagok.hu

Régen mi volt más?

Az én időmben, ha véget ért a tanítás, mentünk a játszótérre. Ezek a gyerekek órákra járnak. Az elvárás mindenhol sokkal nagyobb. A tananyag sokkal több, mint egykor. Van olyan tanár barátom, aki rajzóra helyett matekozik a gyerekekkel, mert nem értik utol magukat, és nem értik meg szegények a tananyagot.

Milyen támadások érték?

Sokkal több volt a pozitív, mint a negatív kritika. A többség jó gondolatnak tartotta az elképzelésemet. Helyeselték a kiállásomat. A kisebbség viszont trágár szavakkal illetett. Kőkeményen és nyíltan szidtak. Nem vitába szálltak, hanem mocskolódtak.

Fenyegették?

Igen, azzal, hogy elvetetik majd a diplomámat. Azt írták, hogy majd csak figyeljek, mindenki úgy néz rám majd, mint egy rühes kutyára. Nem rettentem meg. Sokan kérdezték, hogy miért teszem ezt? Kitettem az oldalamra, hogy a pedagógusok iránti tiszteletem jeléül. Nem értették. Meglátjuk ennek a következményeit.

Jó reggelt mindenkinek. Nem várt port kavart a pedagógusok felé jelzett szolidaritásom. Felajánlásomat továbbra is…

Posted by Zsuzsanna Sebő on Monday, 22 February 2016

Egyre többen hallatják a hangjukat, más orvos is tett ilyen “gesztust”?

Orvos kollégát nem láttam, nem olvastam. Én a szolidaritásomat jeleztem a cselekedetemmel. Hogy jól meggondoltam-e? Hát, nem a rendelőm előtt parkoltam le az autómat. De örülök, hogy a kiállás mellett döntöttem, és amit elhatároztam, azt végigcsináltam, és nem futottam el, amikor megfenyegettek. 

Még több cikk a hétfői iskolai akcióról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top