Sokgyerekesek, szegények, kosárfonók és egy költő: ilyenek a cigányok a gyerekeink tankönyvei szerint

“Ha kimondjuk, hogy “cigány”, bizsereg az osztályterem” – mondja Miklósi László történelemtanár. Talán más a helyzet, ha cigány tanuló is van az osztályban – már ha a többiek tudnak róla. Furcsa, de előfordul ugyanis, hogy az emberek észre sem veszik – pontosabban nem cigányként azonosítják – a közvetlen környezetükben élő romákat. Az osztálytársukat, a tanárukat, a kedves kismamát a földszintről vagy a sarki zöldségest. Miért? Mert aki fintort vág a “cigány” szóra, az valójában nem a nemzetiségre gondol, hanem egy bizonyos életformára. Amit ugyan tévesen jelöl az említett szóval, de ez ebből a szempontból mellékes. Eszerint a gondolkodás szerint aki hasonlít hozzánk, többségiekhez, az nem cigány, vagy annak-ellenére-hogy cigány.

A középiskolai osztályok többségében zavartalanul “bizsereghet” az osztályterem, hiszen nem ül bent cigány tanuló. Ha viszont igen, akkor kezd igazán érdekessé válni, hogy hogyan látja viszont magát, pontosabban származási körét a tananyagban. Az persze, hogy a cigányság hogyan jelenik meg a középiskolai tankönyvekben, nem csak neki fontos. Hanem romáknak és nem romáknak, középiskolásoknak és nem középiskolásoknak, a nem dobozokban gondolkodóknak, és úgy általában egy harmonikus táradalomnak.

Szakiskolai közismereti tankönyv 325. oldal. A kutatók szerint erős sztereotip tartalmat közvetítő kép: szegénység + sok gyerek = cigányok.

Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány felkérésére Binder Mátyás és Pálos Dóra készített kutatást ötvenhárom tankönyv alapján arról, hogyan, milyen szövegkörnyezetben, milyen képekkel jelennek meg a roma emberek a közoktatásban. A cél az volt, hogy a cigánygyerekek iskolai szegregációja drasztikusan csökkenjen. Minden iskolás szemléletét meghatározza, amit a suliban hall, ráadásul számára a tanár, a tankönyv az egyik leghitelesebb – pontosabban a társadalom által leginkább hitelesített – forrás. Ezen kívül érdekes persze az az olvasat is, hogy egy társadalom mit tart fontosnak elmondani saját tagjairól.

Halott fehér férfiak

Tudják ezt persze a tankönyvek szerkesztői is, sőt egyre jobban tudják, főként mióta a kísérleti tankönyvek első kiadásai után több kisebbség képviselői is igyekeztek elbeszélgetni velük, és persze felajánlották a segítségüket a kiegyenlítettebb tartalmak reményében. A Nemzeti alaptanterv egyébként előírja, hogy meg kell jelenjenek a nemzetiségekre vonatkozó tudástartalmak, méghozzá arányosan, az iskoláztatás minden szakaszában, és úgy, hogy alkalmasak legyenek a nemzetiségi öntudat ápolására. Hááát…

“A mai magyar történelemoktatás rég meghalt felső középosztálybeli fehér férfiak háborús cselekedeteiről szól” – hangzott el a kutatást bemutató rendezvényen. Emiatt tehát nemcsak a romák sértődhetnének meg, hanem akár a nők is, ahogy folytatódott a mondat: “miközben a világ rendjét anyák, feleségek nővérek, húgok határozzák meg”. Vagyis erős pozitív női karakterekben sem dúskálunk (de ez mellékszál).

“Roma holokauszt és a rendszerváltás utáni lecsúszás: a történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek kerettantervnek nyolc év alatt ennyi mondanivalója van a romákról – emeli ki Binder Mátyás –: mindkettőben áldozatok.”

De ne legyünk telhetetlenek, hiszen itt legalább ott vannak. “Kifelejtésnek” nevezték a kutatók azt a jelenséget, amikor egyes tartalmak egyszerűen kihagyják a roma csoportot, például a Magyarország nemzetiségi megoszlását mutató ábrákból egy kivételével kimaradtak.

“Egydimenziós, sztereotip cigánykép van”, a romák leginkább úgy jelennek meg, mint túlnépesedők, munkanélküliek, szegények – hangsúlyozza Daróczi Ágnes, a Cigányságkutató Intézet vezetője, aki nem érti, miért nem mutatják be például cigány emberek tömegeinek a szabadságharcban és a forradalmak során játszott meghatározó szerepét. “Ettől is függ, hogy kisgyerekek másodrendű állampolgárok lesznek-e a saját iskolájukban” – tette hozzá.

Történelem, 7. osztály. A kutató kommentárja: Paternalista szemlélet. Egy, a romákra jellemző foglalkozást megjelenítő kép kapcsán is az “őket” kutató József Károly a hangsúlyos, nem maga a tevékenység.

“A megjelenés szórványos, esetleges és tipikusan negatív” – erősíti meg Miklósi László. Szerinte fontos lenne, hogy ne kizárólag a konfliktusos helyzeteket adják közre. “Öltözködés, étkezés, művészetek” – sorolja a példákat, miről lehetne még írni, de feltűnő az is, hogy a hetedik, tizedik, tizenegyedik osztályos törikönyvek még a cigányzenészeket sem említik meg. Van viszont egy költő, ő az: 

Bari Károly költő a közismereti tankönyvben

Inkább semmit?!

Nehéz eldönteni egyébként, hogy egy ilyen átmeneti helyzetben, amikor a tankönyvek “kísérleti tankönyvek”, vajon mi a jobb, ha vannak bennük romák, vagy ha nincsenek, mert persze ha nem “jól” vannak, akkor inkább ne legyenek. (A mostani könyveknek egyébként mindössze ötödében esik szó róluk.) A kutatók úgy fogalmazták meg a célt, hogy “ünnepi multikulturalizmus” helyett a cigányok szerepeltetése simuljon bele egy-egy tantárgyba kronologikusan, ne a fejezet végére biggyesszék oda afféle apró betűs információként, illetve az olvasónak ne legyen az az érzése, hogy folyamatosan tanul a magyarok cselekedeteiről, mellette pedig itt-ott megemlítik a “többieket”, afféle “futottak még” kategóriaként, Miklósi tanár úr szavaival élve.

Az is jó volna, hogy ha a könyvek már beszélnek a cigányságról, ez ne merüljön ki ennyiben, hanem kezdeni is akarjanak valamit az információval – például nem ártana, ha kérdések, feladatok kapcsolódnának hozzá – jelezték többen a témával foglalkozó szakemberek közül. Ehhez képest ötödiktől nyolcadikig történelemből csupán egyetlen kérdést találni a témában, feladatot pedig egyet sem. Erkölcstanban és irodalomban jobb a helyzet – az irodalomkönyvek tekintetében a kutatók például több évfolyamon is arányosnak és megfelelőnek találták az említéseket, ugyanakkor megjegyzik: az 1–4. osztályos kerettantervben a roma irodalom képviselői egyáltalán nem szerepelnek.

Pálos Dóra szerint hasznos volna, ha a csoporthatárok leomlanának, vagyis közös kategóriákban, identitásban lehetne gondolkodni. Legalább ilyen fontos volna az individualizáció, vagyis leegyszerűsítve: lássunk cigány embereket, de ne csak mint csoporttagok jelenjenek meg, akiknek legfontosabb jellemzőjük az, hogy cigányok.

Iskolai ki mit tud

Többen említik, hogy a tankönyv fontos, de csak egy eleme mindannak, ami meghatározza, hogy mi zajlik a fejekben. Talán ennél is lényegesebb, hogy ki az, aki a tudást közvetíti, milyen vita bontakozhat ki (és akkor még nem beszéltünk a tévéről, a kortársakról, a családi környezetről). “Nem vagyunk erre felkészítve mi, tanárok, erre semmiféle képzés nincs” – mondja Miklósi László. “Mit fog szólni a kolléga, a szülő, az igazgató, a tanfelügyelő, a polgármester… – sokaknál ez is szempont” – teszi hozzá.

Csúnya, rasszista, gonosz, előítéletes tartalmat nem fogunk találni, ha ma a gyerekeink könyveit lapozgatjuk, ezt ugyanis már jó ideje ellenőrzik. Az viszont tankönyvkiadók saját bevallása szerint is jellemző, hogy valahogy úgy vannak ezzel, mint az orvosok a kockázatos beavatkozások és a műhibaperek összefüggésével: inkább nem írnak semmit, nehogy baj legyen belőle.

“A roma csoport a magyar kerettantervek egyik mostohagyermeke” – összegez Dupcsik Csaba szociológus, ám abban egyetértenek a téma szakértői, hogy nem feltételeznek a szerkesztőkről kirekesztő szándékot, inkább arról van szó, hogy kevés a hiteles és jó forrás, és persze hatalmas az információmennyiség, aminek bele kellene férnie a tananyagba. Arról nem beszélve, hogy van nem egy könyv, amit néhány hónap alatt kellett megírni…