Aktuális

Vörösiszapper ítélet: minden vádlott ártatlan

Így szól a független magyar bíróság első fokú ítélete.

A Veszprémi Törvényszék első fokon mind a 15 vádlottat felmentette minden vádpontban a vörösiszap-katasztrófa miatt indult büntetőügyben – írja az index. Egy ember egy plakátot tartott fel, és mielőtt kivezették, hangosan tiltakozott az ítélet ellen.

A 2010-ben tíz ember halálát okozó vörösiszap-katasztrófa mind a 15 vádlottját felmentették. A 15 ember ellen olyan különböző vádpontokban, mint halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége, gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése emeltek vádat. Mindenkit megvádoltak közveszély okozásával, most pedig az összes vádpont alól felmentettek mindenkit. 

Egy
Egy “erős, slagos lemosás” sokmindent megoldott volna

A per elsőrendű vádlottja, B. Zoltán, a Mal Zrt. egykori vezérigazgatója az  utolsó szó jogán is ártatlannak vallotta magát. Az ítélethirdetés után egy férfi a hallgatóságból nem volt hajlandó leülni, hanem magasba emelt egy plakátot. Figyelmeztetése után kivezették, ő pedig azt kiáltotta, hogy “felháborító az ítélet, tiltakozunk ellene”.

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én 12 óra 10 perckor ömlött ki a lúgos vörösiszap. A veszélyes anyag elárasztotta Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa tíz ember életét követelte, több mint kétszáz sebesült mellett. A negyven hónapig tartó, eddig közel negyvenmillió forintba kerülő tárgyalás végén született ítélet jogossága bárki számára egyértelmű válik, miután átböngészi az ügyön dolgozók által összehozott több mint hétezer oldalas jegyzőkönyvet.

A tragédia károsultjai változó eredménnyel pereltek. Egy 2014 végén zárult polgári ügyben 65 károsult közül csak 9 ember kérelmének adott helyt a bíróság, részben. A Veszprémi Bíróság sajnálkozva közölte, hogy a károsultak többsége a perben nem tett megfelelő bizonyítási indítványt, olyat, aminek alapján meg lehetett volna állapítani a kár összegét és az okozati összefüggéseket. A környezetvédelmi hatóság eredetileg összesen 137 milliárd forint bírság megfizetésére kötelezte a Mal Zrt.-t a vörösiszap kiömlése miatt, de ezt a bíróság hatályon kívül helyezte.

A bíróság szerint ugyan a Mal Zrt. felelős volt a katasztrófáért, azt viszont kifogásolta, hogy csak becsléssel állapították meg, mennyi vörösiszap ömlött ki, a bírság összege pedig ezen múlik. A bíróság ezért új eljárásra kötelezte a környezetvédelmi hatóságot, szakértőt rendelve ki a vörösiszap mennyiségének meghatározására. Reméljük, legfeljebb öt év múlva ez az ügy is megnyugtatóan rendeződik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top