Aktuális

Itt az új segítőprogram, a Vállalkozz itthon, fiatal

A Gyere haza fiatal után, a Vállalkozz itthon, fiatal elnevezésű programmal támogatná a Nemzetgazdasági Minisztérium a vállalkozó kedvű huszonéveseket.

A Nemzetgazdasági Minisztérium Vállalkozz itthon, fiatal elnevezésű programjával új egyéni vagy mikrovállalkozás indítását tervező, vállalkozói szemléletű 25 év alatti fiatalok felkészítését szeretné segíteni, de pénzügyi támogatás is nyújtanának a cégek induló költségeihez. A Gyere haza fiatal program mellett tehát egy másik projekttel is segítenék a magyar huszonéveseket.

3 milliós vissza nem térítendő támogatás a Vállalkozz itthon, fiatal programban

A projekt keretében a pályázók nemcsak képzést és pénzügyi, szakmai tanácsadást kapnak üzleti tervük összeállításához, hanem a már elfogadott tervvel rendelkezők 3 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz is juthatnak.

Az Európai Unió 2013-ban hozta létre, az Ifjúsági Garancia Rendszert, amelyhez hazánk is csatlakozott. A program legfőbb célja, hogy még több pénzt szánva, minél több fiatalt foglalkoztassanak az országok, csökkentve ezzel a munkanélküliséget a pályakezdők körében.

Itt az új segítőprogram, a Vállalkozz fiatal

A foglalkoztató cégeket is támogatja a Vállalkozz itthon, fiatal projekt

A tavaly indult piaci program első évének végére a minisztérium 23 ezer fiatalnak biztosított garanciát, hogy szakképesítésük megszerzését követően elhelyezkedésüket bértámogatással is segíti.

Az Ifjúsági Garancia Rendszer része a Vállalkozz itthon, fiatal program is, amelynek részeként olyan kis- és középvállalkozások kaphatnak majd támogatást, amelyek vállalják, hogy 25 év alatti, szakképesítéssel rendelkező pályakezdőt alkalmaznak.

A Vállalkozz itthon, fiatal projekt kapcsán a központi régióban ötszáz jelentkezőt képeznének ki, de rajtuk kívül még 330-an kaphatnák meg a vállalkozás indításához szükséges pénzügyi támogatást a rendelkezésre álló 1 milliárd forintos keretből.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top