nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
Túl sokat káromkodott, ezért nem taníthat tovább

Túl sokat káromkodott, ezért nem taníthat tovább

Hiába világhírű agykutató Michael Persinger, nem taníthat tovább az egyetemen, mert túl sokszor káromkodott. Pedig a professzor csúnya beszédének oka volt, amit el is mondott.
NLCafé
f Ajánlom

Michael Persinger, a világhírű agykutató Kanadában, az Ontario állambeli Laurentian Egyetemen tanít évek óta. Idén azonban elvették tőle az elsős évfolyam pszichológia kurzusát. Azzal indokolták a döntést, hogy túl sokat káromkodik. Ezt a professzor is jól tudja, ugyanis a félév indulásakor aláíratott diákjaival egy nyilatkozatot, melyben felsorolta azokat a szavakat, amelyeket biztosan használni fog a félév során, és kérte a megértésüket. A listán szerepeltek a nemi szervek többféle szinonimában, némi homofób szleng és a közösülés több verziója is – írta meg a 444.hu.

Évek óta így tanított a professzor

Persinger szerint ez a tanítási módszerének része: bonyolult dolgok, összetett kifejezések, vulgáris szavak és érzelmeket kiváltó kifejezések váltakoznak az előadásaiban, mivel szerinte ezek befolyásolják azt, hogy hogyan döntünk és gondolkodunk. A professzor szerint akkor, ha megmutatja, hogy milyen érzelmeket váltanak ki ezek a szavak és hogyan, akkor meg tudja mutatni azt is a diákjainak, hogy hogyan lehet befolyásolni az agy racionális működését.

Michael Persinger
Michael Persinger

Két hónappal a kurzus kezdete után a vezetőség magához rendelte Persingert, és elvették tőle a kurzust. Szerintük a belegyezési nyilatkozat nem fér össze az egyetemen érvényes alapelvekkel. A professzor egyébként már évek óta így tanított és aláíratta a belegyező nyilatkozatot az elsősökkel, de eddig nem érkezett panasz. Sőt, sokan éppen ezért vették fel nála a kurzust. Szerinte a diákok pont azért szerettek hozzá járni, mert az ő óráin bármilyen kérdést fel lehetett tenni, bármilyen formában. Az egyetem nem kívánt nyilatkozni, egy közleményt adtak ki mindössze, amelyben az írták, elkötelezettek, hogy biztonságos és tiszteletteljes környezetet biztosítsanak a tanulóiknak. Az egyetem dékánja nemrég értesült arról, hogy Persinger óráin mindez nem valósul meg, ezért a vizsgálat végéig elvette tőle a kurzust.

Sokan nem értenek egyet a vezetőség döntésével

A döntés felháborodást váltott ki, nemcsak a diákok körében, az egyetem tanári szakszervezete szerint megsértették a professzor oktatói szabadságát. Persinger még nem tudja, hogy később visszakapja-e az óráját, mint elmondta, ő csak próbálta megváltoztatni az egyetemi órák természetét, unalmas oktatás helyett olyan légkört teremtve, ahol a kritikai gondolkodást és a kérdéseket kifejezetten bátorítják. Egyébként egyes kutatások szerint a sok káromkodás a magasabb intelligencia jele is lehet.

Itt olvashatsz még többet a pszichológiáról:

Megosztás Facebookon