Aktuális

Ilyenek lesznek az új megállótáblák a budapesti tömegközlekedésben – fotó

Ne lepődj meg, ha olyan táblákkal találkozol a budapesti villamos- és buszmegállókban, amilyeneket eddig még nem láttál!

A felújítás alatt álló Határ úti végállomás busz- és villamosmegállóiba új, esztétikus megállótáblákat helyeztünk ki, amelyek áttekinthetőbbek és jobban tájékoztatják ügyfeleinket. Az új táblákon a megálló neve mellett messziről is jól látható a helyszínen megálló járatok száma, a téren közlekedők könnyen megtalálják az általuk keresett buszt és/vagy villamost tájékoztatott a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán.

Ilyenek lesznek az új megállótáblák a budapesti tömegközlekedésben - fotó
Fotó: BKK

A BKK kiemelte továbbá, hogy minden felújítási, átalakítási munkánál kiemelt figyelmet fordítanak az akadálymentesítésre, ezért a menetrendeket a kerekesszékes utasok szemmagasságába helyezték, a táblák talpát pedig úgy alakították ki, hogy a babakocsi vagy kerekesszék véletlenül se ütközhessen bele.

Az új típusú megállótáblák a megújuló Széll Kálmán téren is felbukkannak, majd pedig fokozatosan az összes nagyobb végállomásra és csomópontra is kikerülnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top