nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
A szcientológia és ami mögötte van – itt az év botrányfilmje

A szcientológia és ami mögötte van – itt az év botrányfilmje

Szcientológia, avagy a hit börtöne címmel izgalmas és szokatlan dokumentumfilm készült, melyben nagyrészt kilépett szcientológusok vallanak arról, milyen volt az életük az egyház kötelékében. Izgalmasabb, mint egy jó krimi.
TóCsa
TóCsa
f Ajánlom

Nem járnak jó idők mostanság a szcientológiára. Nemcsak Belgiumban dolgoznak azon, hogy betiltsák, hanem az egyik legismertebb arcuk, a sorozatsztár Leah Remini (Férjek gyöngye) is elhagyta őket, ráadásul egy rájuk nézve nem túl hízelgő könyvet is írt az egyházzal kapcsolatos tapasztalatairól. Emellett az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb magazinja, a Vanity Fair is kimerítő cikkben firtatta az egyház vezetője, David Miscavige rejtélyesen felszívódott feleségének, Shellynek az ügyét, az meg már csak a hab a tortán, hogy az USA-ban a szcientológia népszerűsége erősen csökkenni látszik – pontos adatok erről nincsenek, csupán felmérésekre támaszkodhatunk –, bár ezért talán kárpótolja őket, hogy az adómentességüknek köszönhetően anyagilag mostanra szép tartalékokat sikerült felhalmozniuk.

A gondok már az év elején kezdődtek, amikor január végén Utah államban, a világszerte nagy figyelemnek örvendő Sundance Filmfesztiválon bemutatták a neves dokumentumfilmes, Alex Gibney filmjét, a Szcientológia, avagy a hit börtönét, és a film jókora visszhangot váltott ki az amerikai sajtóban. A szcientológia – drogprevenciós iskolai programjaikkal kerültek a hírekbe utoljára hazánkban – hátteréről, és eddigi történetéről persze már korábban is lehetett látni és olvasni érdekes dolgokat, ám Gibneynek sikerült az egyház olyan prominens exszcientológusait interjúra bírni, mint a filmrendező Paul Haggis (Ütközések), a színész Jason Beghe vagy az egyházban sokáig vezető szerepet betöltő Mike Rinder és Marty Rathbun.

A kisisten: Tom Cruise

A héten a hazai mozikban is bemutatásra kerülő film alaposan körüljárja a témáját, szóval az is bátran próbálkozhat vele, aki nagyjából annyit tud a szcientológiáról, hogy Tom Cruise a legismertebb arca, ugyanis a bő kétórás játékidőben még az alapító L. Ron Hubbard fiatalkoráról és egyházalapítás előtti tevékenységéről is kapunk infókat. Érthető okokból azonban a legnagyobb visszhangot kiváltó rész a Katie Holmes kínzásával és éheztetésével is vádolt Tom Cruise-hoz kötődik.

Katie a
Katie a Women In Film 2011 díjátadón

A színészről persze közismert tény a szcientológiával való kapcsolata, de az már kevésbé, hogy a kétezres évek eleje óta – korábban is szcientológus volt, de eleinte meglehetősen passzív – gyakorlatilag ő az egyház második embere, akit a társai afféle szentként tisztelnek, és az egyház nemcsak a nőügyeibe szól bele aktívan, hanem ha arról van szó, hogy be kell kötni a legújabb csúcshifit a kecójában, vagy ki kell pucolni a repülőgéphangárját, ahhoz is ők küldenek éhbérért dolgozó embereket. A filmben az egyik exszcientológus bevallja, tevékenyen részt vett abban, hogy Nicole Kidmant leválasszák Cruise-ról a nő szcientológus szempontból kellemetlen családi háttere miatt, és mint tudjuk, a küldetést sikerrel végrehajtották. Nyáron az amerikai talkshow-k vezetői rengeteg szemrehányást kaptak azért, hogy ugyan készítettek interjút Cruise-zal a Mission: Impossible ötödik részének premierje kapcsán, de a dokumentumfilmben elhangzó vádakra senki nem kérdezett rá.

Tom Cruise és Nicole Kidman
Tom Cruise és Nicole Kidman

Nem csalás, önámítás

A Lawrence Wright könyvén alapuló filmből meglehetősen riasztó kép bontakozik ki, ami csak megerősíti a nézőben azt, hogy a szcientológia inkább tűnik jól jövedelmező vállalkozásnak, mint igazi egyháznak. A film azonban azt nem vitatja, hogy a szcientológusok nagy része valóban vakon hisz abban, hogy a vallásuk tanaival egy jobb világot teremthetnek, hiszen a teljes világképük erre épül – a második generációs szcientológusok közül sokan például nem is ismernek másokat, csak szcientológusokat –, és az ember nem játszhat egy életen át színjátékot, inkább teljesen magáévá teszi azt, amit tanítanak neki. A science fiction íróból lett egyházalapító, L. Ron Hubbard kapcsán például a film nem azt a képet festi le, hogy csaló volt, aki csak a pénz miatt fogott bele az egyházalapításba – bár a pénz mindig is kiemelt szerepet játszott a szcientológiában –, hanem inkább olyan figuraként, aki valóban vallási vezetőként és látnokként tekintett magára, nem egy vállalkozás vezetőjeként, még ha az adóhivatallal történő csörtéi másra engednének is következtetni.

L. Ron Hubbard
L. Ron Hubbard

Vallás vagy személyiségfejlesztő tréning?

L. Ron Hubbard legnagyobb húzása az volt, hogy a szcientológus tanokkal való első ismerkedés még inkább tűnik hasznos személyiségfejlesztő tréningnek, mint egy érthetetlenül túlbonyolított sci-fi regénynek. A filmben leginkább a filmrendező, Paul Haggis meséli el átélhetően, hogy a szcientológia eleinte segített megerősíteni a feleségével széteső kapcsolatát, és önismeretre tanította őt. A vallás egyik fontos célja, hogy hívei elérjék az úgynevezett clear állapotot. Ehhez az kell, hogy az emberek auditálásokon vegyenek részt, ahol egy másik szcientológus társuknak mesélnek a lelküket kínzó múltbéli, jelenkori tetteikről, történésekről, mivel az alapelv szerint minél többször mondjuk ki, és nézünk szembe azzal, ami kínoz minket, a dolog minden szembenézéssel veszít a lelkünkre gyakorolt erejéből, és a végén megtisztulhatunk. A trükk azonban abban rejlik, hogy a különféle fejlettségi szintek eléréséhez számos auditáláson és képzésen kell átesni, márpedig ezek a képzések mind pénzbe kerülnek, méghozzá nem is kevésbe. A jómódú szcientológusok könnyen azon kaphatják magukat, hogy az évek során sok tízezer vagy akár néhány százezer dollárnyival is gazdagították az egyházat, márpedig Paul Haggis története szerint a fejlettségi fokozatok csúcsán már csak egy ócska science fictiont kapnak a hívek Xenuról, a galaktika uráról, valamint az általa elszabadított, lélekre rátelepedő thetánokról… és mindezt egy-két szép ház áráért.

A szcientológia és ami mögötte van - itt az év botrányfilmje

Az auditálás: hatalom

A fenti összegek azonban adományok, és a saját maga által megkeresett pénzt mindenki annak adja, akinek csak akarja. Viszont abba a gyakorlatba már könnyen bele lehet kötni, hogy a jelentősebb auditálásokról – amikor a személy a legbelső titkait osztja meg négyszemközt a társával – mind feljegyzések készülnek, így az évek során elképesztő adatbázis épült fel a tagok összes viselt dolgáról, és ez például tökéletes alapot jelent az érzelmi sakkban tartáshoz és zsaroláshoz. A filmben finoman arra is céloznak, hogy John Travolta csak azért maradhatott a szcientológia berkein belül, mert megzsarolták egy féltett titka nyilvánosságra hozásával. És akkor még arról a gyakorlatról nem ejtettem szót, hogy a tagokat megpróbálják minél inkább leválasztani a korábbi életükről és a hozzátartozóikról, valamint adott esetben lelki és fizikai bántalmazásoknak is kiteszik őket, aminek önként (!) vetik alá magukat.

A szcientológia és ami mögötte van - itt az év botrányfilmje

Védekezés helyett támadás

A Szcientológia, avagy a hit börtöne egy rendkívül sokrétű, izgalmas mozi, ami a szcientológia egyházát paranoid, az értékeit kritizálókkal szemben rögtön a legdurvább módon támadó – az egyik kilépett tagot például állandó megfigyelés alá vették az otthonában –, pénzhalmozásra berendezkedett szervezetként ábrázolja, ami furcsa módon inkább emlékeztet a maffiára – ahogy a filmben az amerikai adóhatóság vezetőit elintézik, az tanítani való –, mint egy egyházra, mégis a mai napig működik, és a vezetői minden megkérdőjelezhető tettük ellenére vígan és szabadon folytatják tevékenységüket. Még sok hasonló filmre volna szükség, hogy ez megváltozhasson.

A mű már a fent leírtak bemutatásával is fontos szolgálatot teljesít, de a legfőbb érdeme, hogy miközben bemutatja az egyházat, túl is mutat rajta. Megmutatja, hogy az emberi elme a legképtelenebb élethelyzetekben is meg tudja nyugtatni magát irreális álmagyarázatokkal, és ezt ugyan szomorú látni, de olyan faj vagyunk, amelyik bármeddig képes hazugságban élni. Ha ez nem így volna, Észak-Korea abszurd országa sem létezhetne 2015-ben.

Megosztás Facebookon