Aktuális

Lezuhant repülőgép: pokolgép robbanhatott a fedélzeten

Még nincs rá konkrét bizonyíték, de az amerikai hírszerzés szerint bomba lehetett a lezuhant orosz repülőgépen.

A Sharm-el-Sheikhtől nagyjából 300 kilométerre lezuhant repülőgép katasztrófájának körülményeit vizsgáló hatóságok kizárták, hogy az Iszlám Állam lőtte volna le a gépet, de az amerikai hírszerzés szerint a terrorszervezet vagy valamely társszervezete bombát helyezhetett el a repülőn – írja a CNN. Amit biztosan lehet tudni: a Szentpétervárra tartó Airbus A320 224 emberrel a fedélzetén szétszakadt a levegőben.

MTI/AP/Makszim Grigorijev
Fotó: MTI/AP/Makszim Grigorijev

Az amerikai hírszerzés úgy véli, hogy mivel a Sharm-el-Sheikh repülőterén komoly biztonsági hiányosságok vannak, a repülőtéri személyzet valamely tagja is közreműködhetett a vélt robbanószerkezet elhelyezésében.

Az Iszlám Állam egy, a nyilvánosságnak szánt hangüzenetben magára vállalta, hogy ők okozták a katasztrófát. Furcsa azonban, hogy bővebb információt nem osztottak meg. Bevett gyakorlat ugyanis, hogy sikeres terrorcselekmény esetén az azt elvégző szervezet, már csak propaganda célból is, nagy hangsúlyt fektet annak kommunikációjára.

Közben az Egyesült Királyságba tartó járatok felszállását elhalasztották, mert a britek a terrorcselekmény megismétlődésétől tartanak. Az Egyiptomban rekedteket elszállásolták.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top