Aktuális

Csányi Sándor a világ leggazdagabb emberei között

Idén a Forbes 287,9 milliárdra taksálta Csányi Sándor vagyonát, ezzel az összeggel ő lesz az első magyar, aki felkerül a nemzetközi milliárdosok közé.

Holnap jelenik meg a Forbes novemberi száma, benne a 33 magyar milliárdossal. Csányi Sándor OTP-vezér vagyona kimutathatóan megnőtt tavaly óta, ezért első magyarként felkerül a nemzetközi milliárdoslistára is: idén a Forbes 287,9 milliárdra taksálta Csányi vagyonát. Míg a nemzetközi listán kiemelt szerepet kap a jótékonyság, addig a magyar Forbes nem ír erről.

Iszonyú gazdagok és rengeteget jótékonykodnak

Nem meglepő, hogy a világ leggazdagabb embere Bill Gates, aki az elmúlt 21 évben tizenhatszor nyerte el ezt a címet. Nettó vagyona 79,2 milliárd dollár, a tavalyi évhez képest 3,2 milliárd dollárral gyarapította eddig sem kis vagyonát. A Microsoft alapítója és tulajdonosa élete során már több mint 30 milliárd dollárt adott jó ügyekre, vagyis rengeteg pénzt költ jótékonyságra. A második helyen Carlos Slim Helu, mexikói médiamágnás áll, aki 77,1 milliárd dolláros vagyont gyűjtött össze. Rögtön utána Warren Buffet következik, aki 72,7 milliárdos vagyonát saját cégbirodalmának, a Berkshire Hathaway-nek köszönheti. Buffet nagy filantróp hírében áll, tavaly 2,8 milliárd értékű adományt adott különböző jótékonysági szervezeteknek (köztük Gates alapítványának is). Egész életében 23 milliárd dollárt költött nemes célokra.

Csányi Sándor (Fotó: Hartyányi Norbert)
Csányi Sándor – fotó: Hartyányi Norbert

Az OTP-vezér már nemcsak forintban milliárdos

Tavaly 159,5 milliárdra becsülte a Forbes, idén már 287,9 milliárdra taksálta az OTP-vezér vagyonát a magazin. A különbség oka az, hogy a lap munkatársai korábban nem ismert adatokhoz jutottak hozzá a milliárdos szingapúri érdekeltségeivel kapcsolatban. Ráadásul benne volt az évtized üzletének tekintett Trigránit-eladásban is.

A Forbes munkatársai nyomoztak

Az eddig sem volt titok, hogy Csányi Sándornak szingapúri alapjai vannak, de mostanáig nem tudtuk, hogy pontosan milyen összegről is lehet szó. A szingapúri hatóságoktól nemrég kaptuk meg azokat a papírokat, amelyekben konkrét számok szerepelnek – közölte Galambos Márton, a Forbes magyar kiadásának főszerkesztője.

Márciusban jelenik meg az Egyesült Államokban az amerikai Forbes World’s Billionaires List rangsora, itt azok szerepelnek, akik dollárban is milliárdosnak tekinthetők. Adataink alapján Csányi Sándor ide tartozik, ezért felterjesztettük a listára. Az amerikai kollégák elfogadták a javaslatunkat, így első Magyarországon élő magyarként az OTP vezérigazgatója ott lesz a világ milliárdosainak nemzetközi listáján – mondta el Galambos Márton az NLCafénak.

Csányi a Forbes címlapján
Csányi a Forbes címlapján

Négy új név került a listára

A holnap megjelenő magyar listán négy új név szerepel majd: Palásti Józsefé, aki a Fornettivel gazdagodott meg, Majoros Béláé, aki a Csaba Metál tulajdonosa, Mészáros Lőrincé és Kenyeres Zoltáné és Kenyeres Imréé, akiké a Mogyi Kft.

Arra a kérdésre, hogy Magyarországon miért nem írják meg, hogy a hatalmas vagyonnal rendelkezők ebből mennyit költenek jótékonyságra, Galambos Márton azt felelte, hogy felmerült már bennük is ez a szempont, és később szeretnének ezzel is foglalkozni. A főszerkesztő szerint itthon nincs még meg a jótékonyságnak az a kultúrája, ami az Amerikai Egyesült Államokban már régóta létezik.

 További cikkek ebben a témában: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top