Aktuális

Vadonatúj trolit törtek össze Budapesten

Bár már másfél hónapja történt, erről mégsem olvashattunk eddig a lapokban: alaposan lezúztak egy vadonatúj trolit, a BKK vezéreinek szeme láttára.

Július elsején, a budapesti Hungária kocsiszínben, a trolibuszok telephelyén mutatták be a budapesti közlekedési vállalat vezetőinek a lengyel–cseh gyártmányú Solaris–Skoda vadonatúj trolibuszát. Mivel ilyen trolik fogják leváltani a jelenleg futó Ikarus–Ganz trolibuszokat, az első példányokra sokan kíváncsiak voltak.

Vadonatú trolit törtek Budapesten

Ezt a példányt láthatóan még nem tesztelte a BKV

A menetpróbát a troliüzemág vezetőjének egyik munkatársa végezte, aki az összegyűlt fejesek legnagyobb megdöbbenésére beletolatott egy oszlopba. A BKV közleménye szerint ez történt: “2015. 07. 01-jén a jármű forgalomba helyezéséhez szükséges vizsgálatok elvégzéséhez a Solaris T18 típusú csuklós jármű mozgatása vált szükségessé. Mozgatás során a járművel kis sebességgel tolattak, mely művelet alkalmával a kocsiszekrény hátulja idegen tárgynak ütközött.”

Ezután a vadiúj trolit a garázs mélyére száműzték, majd másfél hónapos egymásra mutogatás kezdődött a gyártó és a vevő között arról, hogy ki fizesse ki a körülbelül hárommillió forintba kerülő javítást, mivel a trolinak – nem lévén átadva – nem volt érvényes biztosítása sem. Ráadásul még nem is volt a BKV tulajdona, azt csak bemutatni hozták Budapestre.

Az ügyet feltáró Blikk kérdésére a BKV közölte, hogy “a járművet a BKV Zrt. típusengedéllyel rendelkező kollégája vezette a trolibusz szállítójának megbízásából. Az eladó, a tulajdonos és az üzemeltető közötti megállapodás értelmében a járművek tesztelése, ellenőrzése, valamint vizsgálata során bekövetkező eseményekért és károkért az eladó köteles helytállni”.

Természetesen semmi okunk nincsen kételkedni a nyilatkozat valóságtartalmában. Mellette viszont az is egyértelmű, hogy a négymilliárd forint értékű megrendelés fejében 2016-ig húsznál is több trolit Budapestre szállító Solaris–Skoda alkupozícióit tovább javítja egy ilyen, relatíve csekély kárösszeg benyelése, a tervbe vett további megrendelések tárgyalásai során.

További cikkeink a témában:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top