Aktuális

A suttyók királya – Ha Donald Trump lesz az USA új elnöke, bajban leszünk

Az Egyesült Államokban már dübörög a választási kampány, ugyanis 2016-ban lejár Barack Obama második terminusa. A demokraták Hillary Clintont látnák szívesen az elnöki székben, a republikánusoknál egyelőre még nyílt a verseny, de elég aggasztó, hogy az USA egyik legnagyobb pojácája vezeti jelenleg a népszerűségi versenyt. Ő Donald Trump.

Erős szavak ezek, de Donald Trump személyéhez szükség is van rájuk. Ha valakinek ismeretlenül csengene a név, akkor eláruljuk: Donald Trump tehetős iparmágnás, a Forbes magazin idei becslése szerint teljes vagyona körülbelül négymilliárd dollárra tehető, éves fizetése pedig úgy 60 millió környékén alakul.

Trump egy higgadt úr, aki nagy nyomás alatt sem veszíti el a fejét
Trump egy higgadt úr, aki nagy nyomás alatt sem veszíti el a fejét

Ez szép teljesítmény is lehetne akár, ha a kis Donald nem Fred Trump ingatlanmogul fiaként születik 1946-ban. A gazdag papa persze a legjobb magániskolákba járatta a kis trónörököst, majd a biztonság kedvéért megkínálta egy csinosabb örökséggel is, amit úgy 40 és 200 millió dollár közé becsülnek. Azt most ne is keverjük bele, hogy Trump apuka vagyonát az akkori amerikai kormány programjai hizlalták fel. A kicsi fia enélkül is összehozott épp elég arcpirító suttyóságot…

Szexista – gondoltátok volna?

Donald Trump nem megy a szomszédba, ha sértegetni kell másokat, Twitter-fiókja segítségével pedig végre az egész világot vérig tudja sérteni, ha arról van szó. Ezt általában meg is teszi, főleg ha valaki esetleg kritikát merészel megfogalmazni vele szemben. Így járt ezzel a színésznő Bette Middler is, akinek Trump a következő üzenetet küldte: “Bár Bette Middler rendkívül visszataszító nő, nem mondok róla ilyeneket, mert ragaszkodom hozzá, hogy mindig politikailag korrekt legyek.” Hát nem aranyos? Majdnem sikerült neki. Nem.

Ebben a rendkívül ízléses manhattani penthouse-ban lakik (Fotó: Tumblr)
Ebben a rendkívül ízléses manhattani penthouse-ban lakik – fotó: Tumblr

Párkapcsolati szakértőként is remekül megállja a helyét, ugyanis Robert Pattinsonnak először beszólt, hogy ha esze van, dobja Kristen Stewartot, majd amikor ezért nekiesett az internet népe, még rá bírt tenni egy lapáttal, amikor közölte, hogy neki márpedig igaza van, a fiatal színész pedig jobban tenné, ha megnézné – a véletlenül a Trump-birodalom részét képező – Miss Universe szépségversenyen induló lányokat, mert akkor nem habozna szakítani a Trump (bizonyára sokakat érdeklő) ítélete szerint kevésbé mutatós Stewarttal. 

Okos, a végtelenségig

Vérfagyasztó belegondolni, hogy bármekkora esély is létezik rá, hogy az USA következő elnöke a globális felmelegedés büszke tagadója legyen. Donald Trump márpedig ezt a tábort erősíti. Amikor 2012 novemberében New Yorkban havazott és nagyon hideg volt (ez ugye rendkívül meglepő ilyenkor), Trump képes volt kiírni Twitterre: “Fagy és havazik New Yorkban! Szükségünk van a globális felmelegedésre!”

Mindez persze lehetett volna egy rosszul elsült vicc vagy irónia is, de sajnos Trump további tweetekben adta a világ tudtára, hogy tényleg fullba tolja a kretént. Például abban, amelyben leírja, hogy a globális felmelegedés a kínaiak műve, akik ezzel az álnok húzással akarták térdre kényszeríteni az USA iparát. Facepalm facepalm hátán.

Szereti ráírni a dolgokra a nevét. Minél nagyobb, annál jobb (Fotó: Tumblr)
Szereti ráírni a dolgokra a nevét. Minél nagyobb, annál jobb – Fotó: Tumblr

Ennek ellenére egy nemrég elhangzott beszédében ez a derék ember azt bírta mondani, hogy imádja Kínát. “I love China” – így hangzott a konkrét mondat. Ebből csak arra tudunk következtetni, hogy – mint a New York-i novemberi időjárással kapcsolatos megnyilvánulása is mutatja – rájött, hogy mégiscsak kell az a globális felmelegedés, akkor pedig milyen jó fejek a kínaiak, hogy kifejlesztették.

Következetesség a középső neve

A republikánus jelölésre pályázó jelöltként nem meglepő, hogy elővette a bevándorlóellenes retorikát. Amikor bejelentette, hogy indul az elnöki posztért, többek között azt mondta, hogy Mexikónak kellene fizetni az USA déli határát védő kerítés költségeinek egy részét, illetve szociális érzékenységéről tanúbizonyságot téve sikerült azt mondania, hogy a mexikói bevándorlók “drogokat és bűnözést hoznak magukkal, ők mindannyian (nemi) erőszaktevők”.

Az internet népe egy fotóval emlékeztette a mágnást, hogy az általa sározott ország egyébként pont ugyanaz, ahol saját nevével ellátott – ez nem nehéz, mert Trump mindenre ráírja a saját nevét, felhőkarcolóktól kezdve, valószínűleg a vécépapírjáig bezárólag – ruhakollekcióját is gyártatja. Vicces módon egyébként a D. T. Signature Collectiont egy másik országban is gyártják a milliárdos megrendelésére: az nyert, aki Kínára tippelt.

Azok a szemét mexikóiak! Ja, várj... (Fotó: Tumblr)
Azok a szemét mexikóiak! Ja, várj… – Fotó: Tumblr

Nagyon figyelmes ember ő…

Donald Trump az egyik leghangosabb szószólója volt az úgynevezett “birth certificate”-botránynak. Mint ismeretes, Barack Obama hivatalba kerülése környékén indultak el a pletykák, amelyek szerint az USA 44. elnöke nem az Egyesült Államok területén született. Ez komoly probléma lehetett volna, ugyanis az ottani törvények szerint az elnöki posztért csak olyan ember indulhat, aki Amerikában születik. Obamáék kisebb jogi huzavona után nyilvánosságra hozták a születési anyakönyvi kivonatot, amelyből kiderül, hogy a jelenleg hivatalban lévő elnök 1961. augusztus 4-én Hawaii fővárosában, Honoluluban látta meg a napvilágot. Trump ennek ellenére még a legutóbbi kampány idején, amikor egy rövid ideig szintén küzdött a jelölésért, tovább ütötte a vasat, mire az USA lakóinak jelentős hányada – az alufólia-sisakos konteó-elmebetegeket leszámítva – csak pislogva nézett. “Szegény futóbolond” – gondolták.

A suttyók királya - Ha Donald Trump lesz az USA új elnöke, bajban leszünk

És a csúcs…

A legfrissebb Trump-botrány, ami nem kizárt, hogy megpecsételi a habókos milliárdos sorsát, épp a közelmúltban történt. Trump ugyanis nyilvánosan esett neki John McCain szenátornak, aki 2008-ban Barack Obama republikánus kihívója volt. Bár McCain szeret sarkosan fogalmazni, általában politikai ellenfelei is tisztelettel beszélnek róla, kiemelve sok évtizedes tapasztalatát, illetve a tényt, hogy a vietnami háború idején öt évet egy fogolytáborban töltött, ahol meg is kínozták. Ennek kapcsán viszonylag gyakran emlegetik háborús hősként is, noha ő ezt a titulust általában szerényen vissza szokta utasítani. Na, pont ennek az embernek sikerült beszólni, amikor Trump nemes egyszerűséggel kijelentette: “John McCain nem háborús hős. Azért nevezik hősnek, mert elkapták. Én jobban szeretem azokat az embereket, akiket nem kaptak el.”

Donald Trump így juppiskodott a New York-i klubokban, amíg John McCaint Vietnámban kínozták
Donald Trump így juppiskodott a New York-i klubokban, amíg John McCaint Vietnamban kínozták

Az amerikai közvélemény – amely, szóban legalábbis, igen érzékeny a katonáiknak, veteránjaiknak kijáró tiszteletre (hogy a veteránok amúgy milyen bánásmódban részesülnek, az egy másik kérdés) – egy emberként hördült fel, és mára ott tartunk, hogy Trumpot egymás után ítélik el politikai ellenfelei, de szövetségesei is, a médiáról és az internetről nem is beszélve. Ja és a slusszpoén: amíg McCain a vietnami fogolytáborban szenvedett, Trump a legmenőbb New York-i klubokban múlatta az idejét, ugyanis egy lábsérülésre hivatkozva az egykori egyetemi sztáratléta és katonai akadémiai hallgató ügyesen kihúzta magát a vietnami besorozás alól. A sérülése egyébként egy csontkinövés volt, a sarkán. A szívünk majdnem beleszakad…

A Fehér Ház bejárata 2016-ban. Reméljük nem...
A Fehér Ház bejárata 2016-ban. Reméljük, nem…

Mindehhez képest picit ijesztő, hogy egy múlt vasárnap kiadott felmérés szerint Trump vezeti a jelenlegi republikánus jelöltek népszerűségi listáját. Igaz, ebbe valószínűleg még nem tudták beleszámolni a McCainnel szembeni bunkóság hatását, de ha ez így marad, akkor szimpátiától függetlenül mindenki jobban teszi, ha Hillary Clintonnak drukkol 2016-ban, mert a fentiek alapján nagyon súlyos évek várnának a világra Trump elnök úr regnálása alatt.

Néhány szóban A HAJRÓL!

Bár váltig állítja, hogy a fején lévő izé, amit frizurának nevez, a sajátja, az amerikai média, illetve az internetezők is sokszor viccelődnek előszeretettel azon, hogy Trump parókát hord – egyesek szerint nélküle akár a botrányokba keveredett FIFA-főnök, Sepp Blatter elveszett ikertestvére is lehetne. Nos akár paróka, akár nem, tény, hogy Trump frizurája sokszor rakoncátlankodik, olyannyira, hogy már külön mozgalom is indult a neten a macskák “trumposítása” érdekében, amikor a kifésült szőrpamacsokból építenek hasonló hajkoronát a cicáknak.

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top