Aktuális

Menekültügy: így segítenek a civilek Szegeden

Miközben egy szegedi szemtanú a menekültekkel szembeni rendőri túlkapásokról számol be, a MÁV pedig ad hoc módon hol bezárja, hol nyitva hagyja az állomás kapuit éjszakára, egyre nagyobb összefogás bontakozik ki a szegedi civilek között. Egyre nagyobb, igen. Mert a jó példa a jelek szerint igencsak ragadós.

A MigSzol Szeged csoport nemrég alakult a Facebookon, de tagjainak száma máris 850 fő felett van. Céljuk, hogy megmutassák, Magyarország nem rasszista, nem idegengyűlölő. “A MigSzol Szeged azért jött létre, hogy segítsünk a Magyarországra érkező menekülteknek emberségesebb körülmények között átvészelni azt a rövid időszakot, amit nálunk töltenek – írják mai sajtóközleményükben.  Kezdeményezésünk civil kezdeményezés, alapelveink az emberszeretet és empátia. Nem kapcsolódunk semmiféle politikai párthoz, mozgalomhoz, gazdasági társaságoktól is függetlenek vagyunk. Önkéntes munkát végzünk civilként és állampolgárként.” A helyiek gyakorlatilag mindenben segítenek, amiben a hivatalok tehetetlenek. Egyik legfontosabb feladatuknak az átmenetileg Magyarországon élő menekültek tájékoztatását tartják, például a vonatok indulásáról, de arról is, hogy ne vegyenek használhatatlan SIM kártyát az eredeti ár tízszereséért, vagy hogy ne hagyják magukat átverni a taxitarifákkal. A hétvégén egy Szegeden tanuló, végzős iraki lány egy szír családnak tolmácsolt a szegedi vasútállomáson. A szülők enyhén fogyatékos, eltűnt fiúkat keresték, aki a családtól a kétnapos “eljárás” során szakadt el.

Menekültek éjszakáznak a szegedi vasútállomás mellett (Fotó: Husz Sándor)
Menekültek éjszakáznak a szegedi vasútállomás előtt (Fotó: Husz Szabolcs)

Ha kell, takarítás

A többi szegedi önkéntes élelmiszereket, ruhákat, játékokat, vizet, WC-papírt gyűjt, mások mosdókat takarítanak, hogy a nincstelen menekülteknek ne kelljen 150 forintot fizetniük a használatért. Megint mások a MÁV vezetőségénél kampányolnak, hogy ne zárják be a kapukat éjszakára, hiszen ha valaki lekési a legutolsó vonatot, az utcán kell éjszakáznia, akár a gyerekekkel is, az utcán pedig egyre több a veszélyes támadás. Egy szír nőt és egy férfit, akik gyerekeikkel az állomásra tartottak, nemrég egy banda megtámadott, elvették minden értéktárgyukat, közben késsel fenyegetőztek, amivel az asszony kezét meg is sértették. Az asszony kisebb sokkot kapott, a családfő tudta elmesélni a történteket az egyik helyi aktivistának – írta a hvg.hu.

Az önkéntesek akcióinak híre szerencsére gyorsan terjed, így egyre többen csatlakoznak hozzájuk. “Már régóta látjuk szerencsétleneket, sajnáltuk is őket, de valahogy nem jutott az eszünkbe, hogy akár segíthetünk is a lehetőségeinkhez mérten. Tegnap láttuk ezeket a fiatalokat, hogy hozzák az enni- és innivalót, így gondoltuk, mi is hozzátesszük a magunkét” – mondta egy háromgyermekes asszony a hvg-nek, aki a családjával vitt a menekülteknek kenyeret.

A MigSzol Szeged csoport egyik tagja ezt írja Facebook-oldalán:

Én csokit adtam, banánt, zsírkrétát. Ők őszinte, szívig hatoló mosolyt és olyan tekinteteket, melyben minden hálájuk és egyben az egész történetük is benne volt. Hogy onnan jöttek, ahol a tűz az úr, de öt hónapja földön, vízen hánykolódnak, és minden, amijük csak van, az a levegő, amit belélegeznek. Rendőröktől kaptak ők gumibotot, de még kést is szélsőjobbos hitvallású barbároktól. Ezen is csak én háborodtam fel, ők a bombák és a fegyverek pokla után ezt már említésre sem méltatták. Az állomás épületét ma zárva találtam, miután tegnap nagylelkűen kinyitották az ott éjszakázóknak. Azért döntöttek mégis a bezárás mellett, mert úgy gondolták, hogy a bevándorlók koszosak, és biztos fertőzéseket terjesztenek majd. Épp annyira voltak koszosak, mint amennyire bármelyikünk lenne egy hét nem fürdés után. Lehettem volna egy közülük, és annak is éreztem magam abban a két órában, amit döcögősen ugyan, de jókedvűen elbeszélgettünk.”

A MigSZol Szeged csoport önkéntes akcióihoz a budapestiek támogatását is kéri. Minden segíteni szándékozó budapestit várnak ma délután (június 29.), 16.00-kor a Thököly étteremben, a Thököly–Stefánia sarkán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top