Aktuális

SMS-ben mondott fel egy balatoni étterem teljes személyzete

Az elmúlt napok rossz időjárása nem kedvez a balatoni vendéglátósoknak, ahogyan a munkaerőhiány is egyre nagyobb gondot okoz. Az egyik étterem dolgozói például SMS-ben "köszöntek el" munkáltatójuktól, inkább Ausztriában kerestek állást.

Borúlátóba fordult a balatoni vendégvárók hangulata két remek júniusi hétvége után; kedden csak a víz volt 20 fokos, a levegő még annyi sem, és vigasztalanul esett.

Az elmúlt hétvégén – mivel jó előre jelezték a szakemberek a hűvös időt – lényegesen kevesebb volt a turista, olyan part menti büfét is láttunk, amelyik ki se nyitott. Még egyetlen szezonban sem jelentett ekkora gondot a megfelelő munkaerő biztosítása – ebben több balatoni szállodás és éttermes is egyetért. Lehet, hogy már a takarítók is Ausztriába mentek? – írja a Sonline.hu.

Jött az sms:

Az egyik vendéglátós nettó százezer forintért sem kap takarítót régóta – miközben sokan keresnek állást a siófoki és a boglári régióban is –, egy másik éttermes pedig azt állította: eddig a szakképzett konyhai dolgozókat “vadászták”, lassan bármilyen képzettségűnek örülnének. A napokban a teljes személyzete hagyta ugyanis faképnél; bepácoltak este ötven kiló húst, azután reggel már csak egy SMS-üzenet fogadta: “Ausztriába mentünk.”

A szakképzett munkaerő hiánya érezhető gondot okoz a Balatonnál. Egyre többen dolgoznak ugyanis Ausztriában, hiszen a bérek jóval magasabbak, és a munkakörülmények is általánosságban kedvezőbben a hazai vendéglátó-ipari egységekhez képest.

További cikkek Balaton témában az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top