nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
Gólyatábori erőszak: “rohadtul kevés” a kiszabott büntetés

Gólyatábori erőszak: “rohadtul kevés” a kiszabott büntetés

A közvélemény szerint is nagyon kevéssel úszhatja meg a gólyatábori erőszakoló. A lány ügyvédje úgy gondolja, halmazati büntetés járna a bántalmazás és a megalázó fotók miatt.
NLCafé
f Ajánlom

A kiszabott hét és fél év börtönnél jóval súlyosabb büntetést is kaphatott volna az ELTE gólyatáborában történt szexuális erőszak elkövetője, ha az ügyészség, illetve a bíróság nagyobb súllyal veszi figyelembe a lány összeverését, fojtogatását vagy azt, hogy az elkövető az erőszak közben végig fotózta áldozatát.

“Plusz 5 évet még rásózhatnának (legalább)!”, “Rohadtul kevés”, “Többszörös visszaeső, a lánynak meg az élete végéig ezzel kell élnie”, vagy “Hét évig erőszakolják naponta és fotózzák is le, ha lehet!” – ilyen és ehhez hasonló kommentekkel illeték a HVG olvasói azt a cikket, melyben a lap a fonyódligeti gólyatáborban történt erőszak ügyében hozott ítéletről számolt be. K. Sándor Szilárdot első fokon hét és fél év letöltendő börtönre ítélte a Fonyódi Járásbíróság, amiért megerőszakolt egy diáklányt a táborban, csakhogy ez a virtuális népharag szerint “siralmasan kevés”.
 
K. Sándor Szilárd (háttal b) hallgatja Németh Károly bírót az ellene szexuális erőszak bűntette miatt indult büntetőper ítélethirdetésén a Fonyódi Járásbíróságon – MTI Fotó: Varga György
K. Sándor Szilárd (háttal b) hallgatja Németh Károly bírót az ellene szexuális erőszak bűntette miatt indult büntetőper ítélethirdetésén a Fonyódi Járásbíróságon – MTI Fotó: Varga György

Lehetne súlyosabb az ítélet

A gólyatáborban megerőszakolt és megvert lány jogi képviselője alapvetően elégedett az elsőfokú ítélettel, de szerinte is lehetne súlyosabb az ítélet, méghozzá nem az érthető indulatok, hanem valóban egy – ebben az esetben – nem alkalmazott büntetőjogi lehetőséget kihasználva. “Véleményem szerint a szexuális erőszak mellett további bűncselekményként kellett volna értékelni, hogy az elkövető végig fotózta is az áldozatot. Ráadásul egyértelműen megpróbálta megzsarolni, megfenyegette, milyen következményei lesznek, ha a gólyatábor további napjain ellenáll. Ha a jogi érvelésemet a másodfokon eljáró törvényszék helytállónak gondolná, és mindezt egy újabb, külön bűncselekményként értékelné, akkor már halmazatról beszélünk, és akkor büntetésként  2–12 év lenne kiszabható” – mondta Tóth M. Gábor ügyvéd.

Békés Ádám, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója egyetért azzal, itt nincs szó arról, hogy a kisebb súlyú cselekmény beolvad egy súlyosabb bűntettbe. Csakhogy szerinte nem egyértelmű, mit mondanak a jogszabályok erre az esetre. “Kimondottan egy esetben büntetendő a fotózás: ha valaki egy 18 évesnél fiatalabb személyről pornográf felvételeket készít. De nehézséget okoz annak meghatározása, hogy mi a helyzet ennél a szexuális erőszaknál, amely közben a fotózás még akkor is kirívóan megalázó lehetett az áldozatnak, ha az elkövető nem használta fel, illetve már nem tudta felhasználni a felvételeket mondjuk zsarolásra, kényszerítésre, illetve nem élt vissza azokkal más módon, úgy, hogy illeszkedjen egy másik tényállásba” – magyarázta a büntetőjogi tanszék munkatársa.

Az ELTE peren kívül belement a kártérítésbe

Az erőszak az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának fonyódligeti gólyatáborában történt tavaly nyáron, a lány jelenleg is itt tanul. “Sikerült peren kívül megállapodnunk az egyetemmel, amely korrekt módon vállalta az ügyben viselt felelősségét, és anyagi kárpótlást nyújt az ügyfelemnek” – mondta Tóth M. Gábor. Szerinte nem kérdés, hogy másodfokon is bűnösnek találják és elítélik K. Sándor Szilárdot, ezt követően döntenek, de várhatóan polgári kártérítési pert indítanak a férfi ellen.

 

5 év után szabadulhat a visszaeső erőszakoló

K. Sándor Szilárd legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése, azaz 5 év után szabadulhat, de az ítélet nem jogerős. A vádlott ugyanis enyhébb, az ügyész pedig súlyosabb büntetésért fellebbezett, bár mivel a büntetési tétel legfeljebb 8 év, maximum még pár hónapot kaphat pluszban a fotós erőszakoló. Kivéve, ha a másodfokon eljáró ügyészség, illetve a bíróság elgondolkozik a halmazat lehetőségén, és máshogy minősíti mindazt, ami a nemi erőszakon kívül történt.

További cikkek erőszak témában az NLCafén:

Most tesztelheted, mennyit tudsz a klimaxról A klimax fontos változásokkal jár, amiről érdemes beszélni. Te mennyit tudsz róla?

Kitöltöm a tesztet

Megosztás Facebookon