Aktuális

Kirúgták a konyhai dolgozót, mert enni adott az éhes gyerekeknek

Úgy ítélte meg, hogy az ingyenes sajtos szendviccsel nem fognak jóllakni a gyerekek.

A 35 éves, kétgyermekes Della Curry egy coloradói általános iskola menzáján dolgozott, ám megszegte a szabályokat: ingyen adott enni olyan éhes gyerekeknek, akiknek nem volt pénzük ételre. Tettéért kirúgták a munkahelyéről.

A helyi tankerület programjában azoknak a gyerekeknek jár az ingyenes iskolai étkezés, akiknek a családja éves keresete nem haladja meg a 31 000 dollárt, míg a 45 000 dollár alatt kereső családok gyerekei kedvezményesen juthatnak ételhez. Azok, akik ezek alapján nem jogosultak és nem fizetik be az ebédet, egy sajtos zsemlét és egy pohár tejet kaphatnak csak ingyenesen az iskolában. Della úgy ítélte meg azonban, hogy ezzel nem laknak jól, ezért adott nekik több ennivalót. Nemegyszer előfordult az is, hogy saját zsebből fizette ki az éhes gyerekek ebédjét.

Kirúgták a konyhai dolgozót, mert enni adott az éhes gyerekeknek

“Bár tudom, hogy amit tettem, az hivatalos értelemben helytelen volt, nem érzem rosszul magam miatta és megtenném újból. Sosem fogom megérteni, hogy a világ »legjobb« országában hogyan hihetik, hogy egy sajtos szendvics megfelelő táplálék egy gyereknek. Sosem fogom megérteni, hogy a világ egyik leggazdagabb országa miért nem biztosít ingyenes ebédet a gyerekeinek” – írta Facebook-oldalán Curry.

Forrás: Elite Daily

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top