Aktuális

Csődvédelem: van kiút az adósságcsapdából

Veszélybe került az otthonod? Szeptembertől segít a csődvédelem.

Már az ősz folyamán hatályba léphetnek a családi csődvédelem főbb szabályai, elsőként szeptembertől a jelzáloghitel-adósok szűkebb köre élhet a lehetőséggel – közölte az MTI. Az erről szóló javaslatot a hét közepén terjesztik elő a parlamentben, remélhetőleg még a tavaszi ülésszakban döntést hoznak az ügyben. A tervek szerint jövő szeptembertől pedig már minden olyan család igénybe veheti ezt a lehetőséget, amely elmaradással küzd.

A családi csődvédelem intézménye az önkéntesség elve alapján működik majd, az eljárásba bekapcsolódhatnak a kezesek, az adóstársak és más kötelezettek is. A család csak akkor élhet a lehetőséggel, ha tartozásának együttes értéke nem haladja meg a vagyon, a jövedelem kétszeresét. Bírói döntés fogja meghatározni, hogyan kell felosztani a család bevételeit a hitelezők között. Amennyiben az adós öt éven keresztül betartja a megállapodásban, a bírói határozatban foglaltakat, akkor a folyamat végén mentesülhet adósságainak bizonyos részétől.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top