Aktuális

Előre tudták, hogy tízezrek veszíthetik el munkájukat a vasárnapi zárva tartás miatt

Kiderült, hogy mégis készült hatástanulmány a vasárnapi zárva tartásról.

Tíz-tizenötezer ember elbocsátásával jár a vasárnapi boltbezárás elrendelése, és a munkájukat elveszítők jó része később sem fog tudni elhelyezkedni az ágazatban. Ez állt az Orbán-kormány megrendelésére az NGM-ben 2011-ben készült, ám sohasem publikált hatástanulmányban, amely a pró és kontra érvek elemzése után “nehezen támogathatónak” tartotta a korlátozást tudta meg a Népszabadság.

A dokumentumból kiderül az is, hogy a forgalomcsökkenés miatti áfakiesésen és megszűnő munkahelyek miatt csökkenő járulékbevételeken 50 milliárd forintot bukik a költségvetés. Az állás nélkül maradó embereknek fizetendő munkanélküli-segély összege pedig várhatóan 2,3-3,4 milliárd forint.

A lap érdeklődésére a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) úgy nyilatkozott, a vasárnapi zárva tartás bevezetése nem jelent számottevő változást a kereskedelmi forgalom alakulásában, a vásárlói szokások alkalmazkodni fognak a megváltozott nyitvatartási időhöz. A 2011-ben készült hatástanulmánnyal kapcsolatban feltett kérdésre azonban nem reagáltak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top