Aktuális

Betiltották a diáklány megerőszakolásáról készített dokumentumfilmet

A bíróság szerint a támadók egyikének a filmben elhangzó megjegyzései félelmet és feszültséget kelthetnek az országban.

A bíróság szerint a támadók egyikének a filmben elhangzó megjegyzései félelmet és feszültséget kelthetnek Indiában, ezért tiltották be Leslee Udwin brit rendező dokumentumfilmjét. A 2012 decemberében megerőszakolt 23 éves orvostanhallgató lány egyik támadója az áldozatot hibáztatta, mondván, a lány nem halt volna meg, ha nem próbál ellenkezni. A férfi szerint “egy lány sokkal inkább felelős a nemi erőszakért, mint egy fiú”.

“A bíróság rendeletben tiltotta be az interjú bemutatását és sugárzását, mert a támadó megbotránkoztató és becsmérlő kijelentéseket tett a nőkre, azzal félelmet és feszültséget keltve az országban” – közölte a helyi rendőrség szóvivője.

A lányt hatan erőszakolták meg Újdelhiben egy autóbuszon, miután 28 éves barátját, majd őt is brutálisan összeverték egy vasrúddal. Az áldozatot a nemi erőszakot követően egyszerűen kidobták a mozgó járműből. A fiatal nő később belehalt sérüléseibe.

A bíróság a támadók közül négyet halálra ítélt, ezt azonban még a legfelsőbb bíróságnak is jóvá kell hagynia. Egy fiatalkorú bűntársukat háromévi börtönbüntetéssel sújtotta, míg a hatodik vádlott korábban öngyilkosságot követett el cellájában.

A filmes, aki korábban maga is nemi erőszak áldozata volt, elmondta, az India lányát a tiltás ellenére az eredeti tervek szerint március 8-án, a nemzetközi nőnapon mutatják be világszerte. Leslee Udwin két éven keresztül dolgozott az egyórás dokumentumfilmen, 31 órányi beszélgetést rögzített a lány támadóival.

Az ügy óriási felháborodást váltott ki Indiában, és nagy nemzetközi visszhangot is keltett. Az eset miatt tömegtüntetéseket szerveztek, amelyek hatására az országban szigorították a nemi erőszak büntetésére vonatkozó jogszabályokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top