Aktuális

Mit keres egy kiskorú őrizetben?

Mondjuk, illegálisan érkezik Magyarországra, és már ez elég ok arra, hogy fogdába zárják. A gyakorlatot folyamatosan kritizálják, változás nincs. Welcome to Hungary!

10-13 éves gyerekek, sőt még annál is kisebbek, 7 évesek néznek a forró porba. Nem mesét mond nekik az angol Sarah: arról beszél, hogy hány menekült holttestét találják meg a líbiai sivatagban, meg az emberkereskedőkről, akik ellopják a pénzüket is, és azt tesznek velük, amit akarnak, meg embercsempészekről, akik ezer eurónál is többet kérnek azért, hogy egy lélekvesztő bárkán vigyék át őket a Földközi-tengeren, ahol az elmúlt évben és az idei év első két hónapjában már 4 ezren veszítették életüket.

Ez volt az egyike annak a három, menedékkérőkkel, menekültekkel kapcsolatos hírnek, amely ma délelőtt forgott a sajtóban:

  • A BBC riportjában azokról az eritreai gyerekekről ír, akiket szüleik egyedül engednek útnak egy jobb élet reményében. Sokan még alig tizenévesek, és az évtizedek óta tartó hadi állapotok, az elnyomó rendszer, a szegénység és az erőszak elől menekülnek, vállalva azt a kockázatot, hogy ha elkapják, a határon egyszerűen lelövik őket. Európába készülnek.
  • Ma reggel meghalt a vámosszabadi menekülttáborban egy kétéves koszovói kislány.
  • Megjelent az Amnesty International 2014-es, Magyarországról szóló jelentése, melyben megerősítették, hogy Magyarországon gyakori a menedékkérők őrizetben tartása az ügyük kivizsgálásának idejéig, ahogyan kifogásolható a menedékkérő és kísérő nélküli menekült gyermekek adminisztratív őrizetben tartása is, amiért az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága már kritizálta Magyarországot.

Nálunk is vannak

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint Magyarországon évente mintegy 200 kísérő nélküli kiskorú kér menedéket, sokszor háborús övezetekből útnak indulva. Vannak, akik egyedül menekülnek el a hazájukból, másokat a családjuk küld külföldre, hogy ott biztonságra találjanak. Nálunk a közép-európai átlagnál magasabb arányban nyújtanak be menedékkérelmet kiskorúak és felnőtt hozzátartozóiktól elszakított gyerekek. Az otthonuk elhagyására kényszerült embereknek 2013-ban világszerte a fele volt 18 évesnél fiatalabb.

FOTÓ: ARMEND NIMANI/AFP
Fotó: Armendi Nimani/AFP

Gyerekek zárt kapuk mögött

Azokról a gyerekekről, akik kísérő nélkül érkeznek Magyarországra, és menedéket kérnek, a gyermekvédelmi rendszer gondoskodik, és helyezi el őket a fóti vagy a hódmezővásárhelyi otthonok egyikébe. Az ő helyzetük egészen más, mint azoké, akik nem kérnek menedéket. Ők akár fogdában is találhatják magukat, rendőrökkel és fegyőrökkel körülvéve.

Nehéz elképzelni azt a nyomorúságot és kilátástalanságot, ami ilyen emberfeletti vállalkozásra kényszerít alig kamaszkorú gyerekeket. Gyulai Gábor, a Helsinki Bizottság menekültügyi programvezetője elmesélte, előfordul, hogy az orvos egy néhány perces – 21. században elképzelhetetlenül tudománytalan, elmaradott és pontatlan – vizsgálat után dönti el, hogy felnőttnek tekint-e egy gyereket. Mert ha igen, akkor fogdába kerül annak ellenére, hogy az idegenrendészeti törvény ezt kifejezetten tiltja. Hiába hivatkoznak sokat a gyerek mindenek felett álló érdekére, az őrizet mindennél rosszabb. Különösen azoknak a helyzete elviselhetetlen, akik az anyanyelvükön kívül nem beszélnek más nyelvet, képtelenek magukat megértetni a rendőrökkel, és elmondani, hogy ők valóban kiskorúak. Arról nem is beszélve – emeli ki Gyulai Gábor –, hogy a gyerekek sokszor azt sem tudják, pontosan hány évesek, mert hazájukban nem volt anyakönyvezés, nincs igazolványuk, se más papírjuk.

Akik viszont családjukkal együtt érkeznek Magyarországra, a 2010-es menedékjogi és idegenrendészeti jogszabályok értelmében legfeljebb 30 napos őrizetbe vehetők. Az idegenrendészeti őrizet a tartózkodási joggal nem rendelkező, kiutasított külföldiek fogva tartását jelenti. Azért rendelik el, hogy ne tűnjenek el, míg ki nem toloncolják vagy ki nem utasítják őket. Nem büntető célú a fogv atartás, de Szász Ildikó, a Menedék Migránsokat Segítő Egyesület munkatársa a Helsinki Bizottsággal egyetértve egész egyszerűen értelmetlennek és embertelennek tartja. A 30 nap kiszabása álságos, mivel arra nem elég, hogy a család hazajutását megszervezzék vagy a szükséges dokumentumokat beszerezzék, és a határidő lejártával a családokat így is, úgy is szabadon engedik.

Az intézményekben szabad a mozgás, de a kapuk zárva vannak. Fehér falak, szürke vasajtó: Szász Ildikó szerint még így is barátságosabb, mint több menekülttáborban. A gyerekeknek foglalkozásokat tartanak, programokat szerveznek – Kiskunhalason legutóbb farsangi bál volt –, hogy pozitív élményeket szerezve oldják bennük a feszültséget. Merthogy bezárva nem jó a gyerekeknek. Ugyan életkortól is függ, mennyit ért meg egy kicsi a helyzetből, de érzi, ha szülei rosszul vannak. Márpedig a bezártság, a korlátozott mozgás, a bizonytalanság és kiszolgáltatottság a felnőtteket is megviseli, különösen a nőket – meséli Szász Ildikó.

Azt kellene az őrizet helyett elősegíteni, hogy a felnőttek minél kevésbé érezzék rosszul magukat, és minél több információval lássák el őket, ezzel is csökkentve bizonytalanságukat. Ezért a Menedék munkatársaira sokszor olyan feladatok ellátása is hárul, amelyek amúgy a szülőké lennének. Bár a gyerekek kevésbé élik meg tragédiaként az ott töltött időt, ha van program, játék és a szüleik is erősek tudnak maradni, de hogy milyen emlékek égnek beléjük, az csak évtizedek múlva derül ki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top