Aktuális

Vita van a tűcseréről a XIII. kerületben

A Drogriporter szerint katasztrofális járványügyi helyzetet eredményez a fővárosban az intravénás droghasználók tűcseréjének ellehetetlenítése. Az önkormányzat cáfolta, hogy megtiltották volna a tűcserét a XIII. kerületben.

Kedden a Drogprevenciós Alapítvány (DPA) hivatalosan is bejelentette, hogy megszűnt az 1995 óta működő tűcsereprogramja – olvasható a TASZ drogpolitikai oldala, a Drogriporter Facebook-oldalán.

Azt írják, ezzel – a Kék Pont Alapítvány tűcseréje után – az egyik legrégebbi és legnagyobb szolgáltató kényszerült bezárni.

 

Csak ez a két program a magyarországi steriltű-forgalom 55 százalékát biztosította, el lehet képzelni, milyen katasztrofális járványügyi helyzet van jelenleg a fővárosban, az emberek az utcáról szedik fel a használt tűket és használják újra

 – olvasható a bejegyzésben. Beszámolnak arról is, hogy a DPA egy új helyszínen, a Csángó utcában újrakezdheti az ellátást, bár egyelőre a tűcsere nélkül.

Varga Mónika, a DPA koordinátora az abcug.hu-nak elmondta: az önkormányzat fordult hozzájuk azzal a kéréssel, hogy ideiglenesen függesszék fel tevékenységüket a Hollán Ernő utcában, ez novemberben meg is történt. Most újranyithatnak a Csángó utcában, ami egyfelől jó, mivel potenciálisan több klienshez tudnak eljutni a környéken, a tűcsereprogram beszüntetésével viszont a probléma kezelésének kulcsmomentuma válik lehetetlenné. Varga Mónika szerint az önkormányzat ezzel a kerületben lézengő droghasználók számát szeretné csökkenteni. Mint mondta, a tűcsere nem bűnrészesség, hanem a megelőzés első foka. A szakember szerint tűcserére mindenképp szükség van, és a semminél az is több lenne, ha automatából elérhetőek lennének steril fecskendők, bár személyes kapcsolat híján esély sincs arra, hogy a drogbetegek kezelése elkezdődjön.

Ennek hiányában ráadásul olyan ártalomcsökkentő szolgáltatástól esnek el a szerhasználók, amelyhez a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény alapján joguk lenne. Korábban, a VIII. kerületi tűcsere program megszüntetésekor az ombudsman megállapította azt is, hogy olyan helyzet állt elő, melyben sérül a kerületben élők egészséghez és egészséges környezethez fűződő alkotmányos joga.

Mi a tűcsereprogram haszna?

A tűcsereprogram legfőbb célja a HIV és HCV terjedésének megakadályozása. A használt eszközöket, tűket, fecskendőket, szűrőket begyűjtik – ezzel megakadályozva a betegségek terjedését –, majd ingyenesen kicserélik azokat. Emellett sokszor a biztonságos szerhasználathoz és szexuális védekezéshez is kapnak tájékoztatást, illetve eszközöket az érintettek. Többféle tűcsereprogram létezik: állandó telephelyű intézetekben, mobil tűcsereprogramok során és mobillétesítményeknél, utcai megkereső programoknál, tűcsere-automatáknál és a gyógyszertárakban is van lehetőség a cserére.

Cáfol az önkormányzat

Közleményben reagált a tűcsere megszűnéséről szóló hírre a XIII. kerületi önkormányzat. Azt írták, a Drogprevenciós Alapítvány a kerülettől új helyiséget fogadott el 2014 decemberében annak tudatában és azzal a feltétellel, hogy ott tanácsadást folytat. Az alapítvány az önkormányzat által felajánlott 11 helyiségeiből választhatott, és azok közül jelölte meg a részben felújított, jelentősen nagyobb alapterületű Csángó utcait. Ezt annak tudatában tették, hogy más egyéb felajánlott helyiségeiben a tűcsere program folytatható lett volna. A Csángó utcai helyiség közvetlen közelében templom, idősek klubja és középiskola található – teszik hozzá. 

Hozzátették: azért nem működhet tovább az alapítvány a Hollán Ernő utcában, mert egyre több lakossági bejelentés érkezett az önkormányzathoz. A közterületen eldobott injekciós tűket találtak, az iskolába igyekvő gyerekeket, szülőket atrocitás érte, erőszakos kéregetés, molesztálás miatt panaszkodtak. Az alapítvány pedig a felszólítás ellenére sem tudta megoldani a jelentős közterületi terhelést.

Valaki nem mond igazat

Varga Mónika, a DPA koordinátora az Indexnek viszont azt mondta: nem igaz, hogy a többi felajánlott létesítményben a 13. kerületi önkormányzat lehetővé tette volna a tűcsere program folytatását. Akkor sem folytathatnák a járványok megelőzését szolgáló programot, ha más helyiséget választanak. Az önkormányzat által felajánlott helyiségekből azt választották, amelyik a legkevésbé volt leromlott állapotban.

Az mno.hu-nak a szakember azt is elmondta: a XIII. kerületi tűcsereprogram megszűnésével a fővárosban már csak néhány helyen kaphatnak steril fecskendőt a drogfogyasztók: a budai XI. és XII. kerületben, illetve Csepelen, Újpesten és a VII. kerületben. Ez azt jelenti, hogy a VIII. és a XIII. kerületi kliensek nagy része ellátás nélkül marad, ami nemcsak a saját, de a velük intim kapcsolatba kerülők életét is veszélyezteti.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top