Aktuális

Szerinted a melegséget bevallják? Szerintem felvállalják

"Melegségéről vallott Árvai Péter" – kivert a víz, amikor ezt a mondatot olvastam, és igen, ez most a saját kollégám felé is kritika.

Mert a melegségéről (vagy csak egyszerűen a szexuális irányultságáról) szerintem nem vall az ember a lapoknak. És teljesen mindegy, hogy Alföldi Róbertről, vagy a Prezi egyik alapítójáról, Árvai Péterről, vagy egy hétköznapi egyetemista srácról van szó, inkább arról beszélhetünk, megtisztelték a nyilvánosságot azzal, hogy ilyen mély, magánéleti kérdésről beszéltek.

Ezt fel lehet vállalni, és nyilvánosan lehet róla először beszélni. És még véletlenül sem azért, mert ezzel akarnak egy sokadik cikket magukról a lapokban. Mert (bármennyire is szeretném) nem egy elfogadó és nyitott országban élünk, szóval azért, hogy valaki két címlapért magára rántson több száz fröcsögő, homofób kommentelőt, higgyétek el, nem éri meg. Meggyőződésem, hogy azért áll elő az ember egy ilyen nyilatkozattal, mert egyszerűen elege van a találgatásokból, szabadon akar élni, de ami még fontosabb, tanítani szeretne valamit. Méghozzá azt, hogy megéri nyitottnak, elfogadónak lenni.

Én kalapot emelek bárki előtt, aki nemcsak a hozzá közelállókkal, hanem egy országgal osztja meg az életét. Mert nyilván ő akkor 10 posztból nem a 9 gyűlölködő, nyomdafestéket nem tűrő, homofób és tudatlan hozzászólást látja, hanem azt az egy elfogadót.  Legyen több!

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top