Aktuális

Nemcsak finom, de könnyű is: kímélő fogások januárra

Ha valaki úgy érzi, könnyebb fogásokra vágyik az utóbbi hetekben elfogyasztott rengeteg étel után, készítse el Hernyák Tomi ízletes, mégis kímélő finomságait, melyek között zöldségkrémlevest, hal- és csirkeételt, illetve egy kevés lisztet tartalmazó túródesszertet is találunk.

Karfiolkrémleves pirított kenyérkockákkal

Hozzávalók 4 személyre:
• 1 kisebb karfiol
• 2 szál póréhagyma
• 4 ek olívaolaj 
• 2 gerezd fokhagyma
• só
• 5 dkg vaj
• 2 dl főzőtejszín 
• 2 szelet félbarna kenyér
• csipet szerecsendió

Kímélő finomságok

A karfiolt rózsáira szedjük, alaposan megmossuk. A póréhagymát felkarikázzuk, majd 2 evőkanál olívaolajon pirítani kezdjük. Pár perc múlva hozzáadjuk az aprított fokhagymát, nagy csipet sót és a vajat. Amikor elolvadt a vaj, az edénybe halmozzuk az apróra tépkedett karfiolrózsákat. További pár percig dinszteljük, amikor elfőtt a leve, 2-3 dl vízzel pótoljuk. Amikor megpuhult a karfiol, felöntjük a tejszínnel, újraforrásig melegítjük. Levesszük a tűzről, és botmixerrel összepürésítjük. A végén sózzuk, borsozzuk, kevés szerecsendióval fűszerezzük. A másik két evőkanál olajon a felkockázott kenyeret  ropogósra sütjük, tálaláskor a leves tetejére szórjuk.

Sajtos morzsás hal paradicsomos cukkinival

Hozzávalók 4 személyre:  
• 80 dkg tengeri halfilé
• só, bors
• 4 ek olívaolaj
• 2 szelet szárított kenyér
• 10 dkg reszelt sajt
• 2 szál újhagyma
• 1 gerezd fokhagyma 
• 60 dkg cukkini
• 20 dkg koktélparadicsom

Kímélő finomságok

A halat megmossuk, szeletekre vágjuk, sózzuk, majd kiolajozott tepsibe helyezzük. A szárított kenyeret apró kockákra vágjuk, morzsásra törjük, és egy edénybe rakjuk. Ráreszeljük a sajtot, meglocsoljuk 2 evőkanál olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk, majd hozzáadjuk a finomra vágott újhagymát és fokhagymát. Összekeverjük, a halszeletek tetejére halmozzuk. 180 ºC-ra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt megsütjük. Közben a cukkinit ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, majd 2 evőkanál olívaolajon pirítani kezdjük. Mellétesszük a koktélparadicsomokat, és kb. 5-6 perc alatt készre pirítjuk, félidőben megfordítjuk, sózzuk, borsozzuk. A hal mellé tálaljuk.

Sült túrópuding brandys vörös áfonyával

Hozzávalók 4 személyre:
• 3 tojás
• 25 dkg túró
• 1 csomag vaníliás cukor
• 5 dkg liszt
• csipet só
• 10 dkg kristálycukor
• 5 dkg vörös áfonya
• 2 dl brandy
• vaj a formához

Kímélő finomságok

Az áfonyákat feltesszük főni a brandyvel, hagyjuk, hogy elpárologjon az alkohol, és a gyümölcs magába szívja az ital aromáját. A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A sárgáját összekeverjük a túróval, belekeverjük a lisztet, a vaníliás cukrot és a kristálycukrot. A két masszát óvatosan összeforgatjuk. Egy muffinforma 8 mélyedését kivajazzuk, majd elosztjuk benne az áfonyát, erre töltjük a masszát. 200 ºC-ra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük. Eperlekvárral (vagy más piros lekvárral) tálaljuk, kínálhatunk mellé gyümölcskompótot is.

Kurkumás tökfőzelék rántott sajtgombócokkal

Hozzávalók 4 személyre:
• 1 kg tök
• 2 gerezd fokhagyma
• 1 nagy fej vöröshagyma
• 2 ek olívaolaj
• 2 tk kurkuma
• 1 tk só
• 2 dl főzőtejszín
• csipet fehér bors

A gombóchoz:
• 1 tojás
• liszt
• zsemlemorzsa a panírozáshoz
• 20 dkg lágyabb, reszelhető sajt
• olaj a sütéshez

Kímélő finomságok

A tököt meghámozzuk, a magokat eltávolítjuk, felkockázzuk. A hagymát és a fokhagymát finomra aprítjuk, majd az olívaolajon pirítani kezdjük a hagymát. Sózzuk, majd rádobjuk a fokhagymát, néhány perc múlva pedig a tököt. Kb. 10 percig dinszteljük, megszórjuk a kurkumával, kevés fehér borssal. Mikor elfőtt a leve, felöntjük a tejszínnel, és besűrítjük. A gombóchoz a sajtot kis lyukú reszelőn lereszeljük, majd diónyi golyókat formázunk belőle (ha nem tapad össze a sajt, adhatunk hozzá kevés vajat, illetve tehetünk hozzá aprított zöldfűszereket, esetleg csilit), majd hagyományos módon bepanírozzuk: először lisztbe, majd felvert tojásba, végül zsemlemorzsába forgatjuk. Forró olajban, közepes lángon kisütjük és a főzelékkel tálaljuk.

Erdei gombaragus lepény

Hozzávalók 4 személyre:
• 20 dkg mirelit leveles tészta, kiengedve
• 50 dkg erdeigomba-keverék 
• 2 kis fej vöröshagyma
• 2 gerezd fokhagyma
• 2 ek olívaolaj
• só, bors
• 2 szál újhagyma

Kímélő finomságok

A leveles tésztából nagy gombócot gyúrunk, majd sodrófával fél cm-esre nyújtjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. A gombát megmossuk, a nagyobbakat feldaraboljuk, a kicsiket egyben hagyjuk. A finomra vágott hagymát az olajon pirítani kezdjük, majd pár perc múlva hozzáadjuk a zúzott fokhagymát. Beletesszük a gombát, sózzuk, borsozzuk, majd puhára pároljuk. A kinyújtott tésztára halmozzuk a gombaragut, majd 200 ºC-ra előmelegített sütőbe tesszük, és 15-20 percig sütjük, míg a tészta megemelkedik és aranybarna lesz. Tálalás előtt megszórjuk vágott újhagymával.

Kímélő finomságok

Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:

Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!
Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top