Aktuális

Rácsok a kiadókon – teljes terrorkészültség Londonban

Két nappal a Charlie Hebdo lapnál történt terroresemény után London is teljes készültségben áll. Kint élő kolléganőnk arról számolt be, hogy Londonban a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget, és csütörtökön bejelentették, hogy – bár az elmúlt időszakban három támadást is sikeresen kivédtek – attól tartanak, nem lesznek képesek megelőzni minden egyes tervezett támadást.

Kolléganőnk a Central Londonban található lapkiadónál dolgozik, amely valóban kiemelt célpont lehet, miután a terroristák a nyugat-európai sajtó ellen indítottak támadást, amikor Párizsban a Charlie Hebdo magazin alkotóit lemészárolták. “A londoni kiadóban bevezetett lépések napról napra érezhetően súlyosabbak” – mondja kint élő forrásunk.

Csütörtökön még csak egy őrrel bővült a védelem. Péntekre azonban már leengedték a rácsokat az épület bejáratainál, és az ott álló őrök, csak belépőkártyával engednek be. A házon belül is vannak változások: az eddig nyitott ajtókon (amelyek folyosókat, szerkesztőségi szobákat kötnek össze) mostantól szintén csak belépőkártya segítségével lehet átjutni. Vagyis a brit fővárosban valóban készülnek arra, hogy bármikor itt folytatódhat a Párizsban kezdődött mészárlás” – részletezte a kint élő magyar újságíró.

Friss: Túszdráma Franciaországban: mindhárom terrorista halott

Londonban egyébként csütörtök óta fokozottan felügyelik a pályaudvarokat és a forgalmasabb közlekedési csomópontokat.

Friss: maximális készültség, rácsokat szereltek egy londoni kiadó bejáratára

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top