Aktuális

Így éld túl a januárt: napi 15 perc és több marad a bukszádban

Itt az új év, új távlatok, új tervek, tiszta lappal indulunk, most minden másképp lesz - ez a január üdítő oldala. Ám egy dolog mégis megkeseríti sokunknak az év első hónapját: azok a fránya anyagiak.

Valahogy a január nehezebb anyagilag, mint a többi hónap. Kiköltekeztünk eleve karácsonyra, még az utolsó utáni pillanatban megvettük a gyereknek a tabletet is, mert hát szegény, már mindenki másnak van az osztálytársai közül. Csak abba nem gondoltunk bele, hogy van élet karácsony után is. Rengeteg pénz elment az ünnepi vendégségre, remekeltünk is a menüvel édesanyánk és anyósunk előtt, akadt rávaló, mivel már december végén a fél januári fizetést megkaptuk. Igen ám, de beköszöntött az új esztendő, és most itt állunk, a zsebünk pedig máris lapos. Itt az ideje, hogy kicsit meghúzzuk azt a nadrágszíjat, takarékoskodjunk, ahol tudunk, úgy, hogy közben ne érezzünk semmiben sem hiányt. Pár spórolós ötletet gyűjtöttünk, amiket nemcsak januárban, hanem az év minden hónapjában érdemes alkalmazni.

Anélkül a cuki akciós zokni nélkül is lehet élni

A legtöbb pénz mindig az ételre megy, ez alapigazság. Akármennyire is követjük az akciós ételek nyomát, ha csak olyan termékeket veszünk, amiket épp olcsóbban adnak, akkor is az ételekre elköltött pénz végösszege rúg a legnagyobbra hó végén. Enni márpedig kell, és nem is mindegy, mit eszünk, egészséges is legyen és minőségi is, mert mégis az ételeink azok, amik a testünket szolgálják.

Így éld túl a januárt: napi 15 perc és több marad a bukszádban
Külföldön már üzemelnek olyan intelligens bevásárlókocsik, amik jelzik, hogy mit, mennyiért vásárolunk, és olcsóbb termékeket is felkínál
Az első teendőnk, amit talán mondani sem kell, de hátha valakinek friss információ: csak és kizárólag listával menjünk bevásárolni. Ezzel és némi önuralommal – azaz szigorúan tartjuk is magunkat a listához –, ezreket spórolhatunk a bevásárlásokon. De tényleg legyünk szigorúak magunkhoz, nincs kivétel, nincs olyan a hipermarketben a sorok között imbolyogva, hogy “anélkül a cuki zokni nélkül élni tovább nem lehet, ráadásul most féláron van”. Szorítsuk össze a fogunkat, és bűvöljük a listánkat inkább, azzal biztatva magunkat, hogy a következő listára majd felírjuk már azt a zoknit is.

Biztos, hogy szükségem van még egy szempillaspirálra?

Nincs még vége a listák irkálásának – ez a hónap már csak ilyen. Az írott szónak hatalma van, a leírt számoknak pedig még nagyobb ereje. Saját magunkat úgy tudjuk a legjobban visszafogni, ha állandó kontroll alá vesszük a költekezést. Ezt pedig úgy tudjuk megtenni a leghatékonyabban, ha táblázatban szépen, listásan összeírjuk minden kiadásunkat.

Tehát listával mentünk bevásárolni, otthon pedig felvezetjük a nap folyamán kiadott forintokat egy táblázatba, tételesen, mert nincs is annál nagyobb visszatartó erő, mint az, amikor viszontlátjuk, hogy konkrétan mire adtunk ki sok ezer forintot. Pár nap után már, amikor a pénztárcánk után nyúlnánk épp önfeledt vásárlás közben, ötször meg fogjuk gondolni, hogy biztos akarjuk-e ezt a tételt látni este a táblázatunkban. A legtöbbször a válasz az, hogy nem, és rájövünk, mennyi mindent teljesen feleslegesen vettünk idáig.

Így éld túl a januárt: napi 15 perc és több marad a bukszádban
Jó pár mobilapplikáció segíti a spórolást

Ha pedig nincs kedvünk táblázattal és listákkal bajlódni, és még okostelefon-függők is vagyunk, akkor már remek appokat tölthetünk le ingyenesen, amik ugyanezt a célt szolgálják. Rögtön vásárlás után már pötyöghetjük be, hogy mit és mennyiért vettünk, az app pedig számol helyettünk, hogy mennyire volt felesleges a kiadás.

És egyáltalán: mennyi pénzem van?

Ha pedig már a kiadásokat számoljuk, érdemes most azonnal, hó elején leülni és összerakni, mennyink is van pontosan. Sokszor azon csúszik el egy hónap – olyan hónap is, ami nem is annyira érzékeny, mint a január –, hogy azt sem tudjuk fillérre kiszámolva, hogy mennyi pénzből gazdálkodunk.

Nyissunk egy költségvetés-táblázatot – mániám az excel tábla, de ha ti nem szeretitek, akkor szép, csajos füzetbe felróni egy rózsaszín tollal ezeket a tételeket pont ugyanannyira motiváló lesz. Írjuk fel, honnan és mennyi bevételünk van ebben a hónapban, nem felejtve ki a családi pótlékot és egyéb fizetésen kívüli forrásokat sem. Ha megvan a végösszegünk, annak a 10 százalékát tegyük félre spórolásként, majd 26-a körül úgyis elővesszük, de legalább meglesz. A fennmaradó pénzünkből számoljuk ki, mennyi az állandó költség, amit minden hónapban kötelezően kifizetünk: rezsi, hitel, ovi, suli, gyerektartás, kinek milyen fix kiadása van havonta.

Az így megmaradt pénzünk van az életre, ezt osszuk el a hónap heteire először ételre, majd minden másra, úgy mint pipere, ruha, szórakozás. Jól bevált trükk sokaknál a borítékozás: dátumozva, borítékokba rakják el az adott hétre szánt összeget. Azért is jó ötlet ez, mert a bankkártyás fizetés amúgy is veszélyes, ha túlköltekezésről van szó, az olyan megfoghatatlan, nem elég földhözragadt, azt hihetjük, hogy nem is fizettünk, pedig már alig van a számlánkon. Jobb ezt kézben tartani, szó szerint.

Tény, hogy nem lesz ettől a listázástól, táblázatosditól több pénzünk, de az garantált, hogy jobban megy majd a spórolás, és jobban meg is nézzük, mit veszünk és mennyiért. Érdemes rászánni azt a napi plusz 15 percet, hogy több maradjon a bukszánkban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top