Aktuális

1500 iskola várta eddig hiába a tankönyveket

Szerencsés az a diák, akihez eljutott végre az összes tankönyv.

Három és fél hónappal a tanévkezdés után még több mint másfél ezer kötet pótlását várja a Könyvtárellátó Kft. (Kello) az állami tulajdonba vett két nagy kiadótól, az Apáczai Kiadótól és a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadótól – írta keddi számában a Magyar Nemzet. A lap azt közölte: beszállították a Kellónak a készleten lévő összes tankönyvet a kiadók, ennek ellenére december közepére a könyvek egy része még mindig nem jutott el az iskolákba, sőt még a terjesztőhöz sem.

Az állami tankönyvfejlesztésért felelős Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) a lapot úgy tájékoztatta, az úgynevezett kísérleti tankönyvek kiszállítása hiánytalanul megtörtént, azokat a Kello már korábban eljuttatta az érintett, mintegy 1500 iskolának. A készleten levő tankönyvekre leadott rendeléseket októberben teljesítette az OFI, valamint az állami tulajdonba vett Apáczai Kiadó és a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó is. A két utóbbi cégtől ugyanakkor még mindig vár a Kello összesen 1600 kötetet, ezekből újakat kell nyomtatni, mert nem készült belőlük elég példány.

Az OFI hangsúlyozta: azon könyvek esetében, ahol elfogyott a kiadók készlete, már elindították az utángyártást, így a kötetek még decemberben eljutnak a Kellóhoz. A Magyar Nemzet azt írta: az OFI válaszából kiderült az is, hogy a még hiányzó könyvek aránya összességében elenyésző, az iskolák ugyanis 11 841 949 könyvet igényeltek az alap- és pótrendelések során. A Kello megerősítette a lapnak a hiányzó könyvekre vonatkozó 1600-as számot, s kiemelte: azonnal szállítják az érintett intézményekbe a példányokat, amint azok beérkeznek a cég raktáraiba.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top