nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
Egy hajléktalan előtt tisztelegnek a budapestiek

Egy hajléktalan előtt tisztelegnek a budapestiek

Egy hajléktalan, akit megszoknak, majd megszeretnek, és amikor már nincs ott, akkor is megemlékeznek róla. Megható történet következik.
cafeblog/zacc
f Ajánlom

Körülbelül 2 évvel ezelőtt egy késő őszi napon sétáltam épp hazafelé, mikor egy enyhén lecsúszott pasas, nagy pakkal a hátán megszólított, egy utcát keresett. Volt valami furcsa keserűség a hangjában, mint kiderült, néhány hónapja elvesztette a munkáját, utcára került, és feljött Pestre szerencsét próbálni, hátha csurran-cseppen neki valami. Beszélgettünk még néhány sort, útbaigazítottam, majd elköszöntünk.

Egy hét múlva a megszokott útvonalamon észrevettem őt egy padon ülve, magába roskadva, kiderült nem kapott munkát, és kezdi feladni. Megsajnáltam, adtam neki 500 forintot, és továbbálltam. Innentől kezdve az a pad lett az otthona, ha esett, ha fújt, ha tél volt, ha nyár, ott volt a padnál, és csak nagyon ritkán ment el onnét. A nagy hidegeket úgy húzta ki, hogy pár méterre a helyétől volt egy irodaház, melynek oldalában egy nagy teljesítményű ventilátor kellemes meleget fújt ki éjjel-nappal az utcára. Azért nem ment hajléktalanszállóba, mert egyszer aludt ilyen helyen, és mire felébredt, ellopták mindenét, ezért inkább maradt az utca. Kemény dolog az utcán élni, néha láttam nagy fekete foltokat az arcán, és mikor kérdeztem, hogy mit történt vele, csak annyit válaszolt, hogy szóra sem érdemes.

 Egy hajléktalan előtt tisztelegnek a budapestiek

Jól rendezett, rendszerető ember volt, reggel mindig beágyazott, lefedte a padját egy bordó takaróval, és sosem hagyott kuplerájt maga után. Az esetek 90 százalékában olvasni láttam, akár nappal volt, akár éjjel, az utcalámpa gyenge fényénél bújta a talált könyveket, jó hatással volt rá, érződött a fogalmazásán és a szókincsén, szeméből pedig értelem sugárzott. Az idők során az utcakép meghatározó részévé vált, az emberek megszokták és elfogadták őt, gyakran láttam, hogy letesznek mellé friss pékárut, kisebb csomagokat, egy-egy üveg bort, ételhordóban különféle kajákat, vagy némi aprót. De hogy továbbmenjek, tavaly karácsonykor kapott valakitől egy télikabátot, és még ugyanazon a télen mástól pedig egy egész jó kis bakancsot, és egy téli sapkát. Gyakran láttam, hogy az emberek megállnak és beszélgetnek vele, néha egész csinos 20-as–30-as nőkkel diskurált önfeledten. Volt egy seprűje, és ha épp nem olvasott, ráérősen sepregette a környék járdáit, el tudom képzelni, hogy ezért kapott némi aprót az irodaházból vagy a környékbeli boltok tulajdonosaitól.

Néhány hete arra lettem figyelmes, hogy egyre többet fekszik a padján, nem nagyon megy sehova, ült és feküdt, már olvasni sem olvasott, levert volt és rosszkedvű. Láttam már párszor betegen a 2 év során, de mindig felépült, gondoltam is, hogy majd dobok neki valami C-vitamint, ha arra járok. Előző héten eltűnt. Már vagy 5 napja nem láttam, el sem tudtam képzelni, mi lehet vele. Pont mikor már kezdtem aggódni, egy cetlire lettem figyelmes, melyet a padjának a háttámlájára ragasztott fel valaki… Folytatás a Zacc blogon.

 Egy hajléktalan előtt tisztelegnek a budapestiek

 

Megosztás Facebookon